Serie A: milánói négyes; fél év után visszatért Ribéry

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 21:28
null
Franck Ribéry több mint fél év után tért vissza a pályára (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Milan 4–1-re legyőzte a Leccét, a Fiorentina hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Bresciával.

Három és fél hónap után lépett pályára ismét a Serie A-ban a Fiorentina, amelynek soraiban kezdőként kapott lehetőséget az időközben sérüléséből felépülő Franck Ribéry. A francia szélső ezt megelőzően november 30-án játszott tétmérkőzést.

A találkozón a vendég Brescia szerzett vezetést a 17. percben Alfredo Donnarumma tizenegyese révén, majd bő tíz perccel később Germán Pezzellaszöglet utáni fejes góllal egyenlített. A 71. percben megfogyatkoztak a firenzeiek, Martín Cácerest állította ki második sárga lapja után a játékvezető, de több gól nem született, 1–1 lett a végeredmény.

A Brescia keretében nem volt ott Mario Balotelli, akiről továbbra sem tudni, igényt tart-e még szolgálataira a klub.

A Milan szép támadás végén szerzett vezetést a Lecce otthonában a 26. percben. Samu Castillejo idénybeli első gólját jegyezte a bajnokságban.

Marco Mancosu az 54. percben egy tizenegyesből egyenlített, de túl sokáig nem reménykedhettek a hazaiak. A középkezdés utáni akcióból Giacomo Bonaventura szerzett ismét vezetést a milánóiaknak, majd két perccel később Ante Rebic is betalált. Később Rafael Leao is gólt szerzett, így alakult ki az 1–4-es végeredmény.


OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ

Bologna–Juventus 0–2 (C. Ronaldo 23. – 11-es, Dybala 36.)
Kiállítva: Danilo 90. (Juventus)
Fiorentina–Brescia 1–1
(Pezzella 29., ill. A. Donnarumma 17. – 11-esből)
Kiállítva: Cáceres 71. (Fiorentina)
Lecce–Milan 1–4 (Mancosu 54. – 11-esből, ill. Castillejo 26., Bonaventura 55., Rebic 57., R. Leao 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 27 21 3 3 52–24 +28 66
2. Lazio 26 19 5 2 60–23 +37 62
3. Internazionale 26 17 6 3 51–25 +26 57
4. Atalanta 26 15 6 5 74–35 +39 51
5. Roma 26 13 6 7 51–35 +16 45
6. Napoli 26 11 6 9 41–36 +5 39
7. Milan 27 11 6 10 32–35 –3 39
8. Verona 26 10 8 8 31–27 +4 38
9. Parma 26 10 6 10 33–32 +1 36
10. Bologna 27 9 7 11 38–44 –6 34
11. Cagliari 26 8 8 10 42–42 0 32
12. Sassuolo 26 9 5 12 42–43 –1 32
13. Fiorentina 27 7 10 10 33–36 –3 31
14. Udinese 26 7 7 12 21–37 –16 28
15. Torino 26 8 4 14 29–46 –17 28
16. Sampdoria 26 7 5 14 28–46 –18 26
17. Genoa 26 6 7 13 31–47 –16 25
18. Lecce 27 6 7 14 35–60 –25 25
19. SPAL 26 5 3 18 20–44 –24 18
20. Brescia 27 4 5 18 23–50 –27 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik