Serie A: Megvan bennünk, ami a bajnoki címhez kell – Pioli a Milan első veresége után

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 09:17
null
Stefano Pioli a vereség ellenére büszke a csapatára (Fotó: AFP)
Először kapott ki az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság mostani kiírásában a listavezető AC Milan, mivel szerda este a címvédő Juventus 3–1-re nyert a piros-feketék vendégeként. Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője szerint a vereség ellenére csapata megmutatta, hogy harcban van a bajnoki címért.

 

MALDINI: 1000!
Daniel Maldini csereként beállt a Milanban a Juventus ellen, ezzel a Maldini család immár összesen ezer Serie A-s mérkőzést játszott az olasz első osztályban.
Cesare 347-szer, Paolo 647-szer, Daniel pedig hatszor lépett pályára.

„El kell ismernünk ellenfelünk érdemeit, amiért másodszor is vezetést tudott szerezni a meccsen – idézi a Sky Sport Italia Stefano Piolit.Sikerült helyzeteket kialakítanunk, igaz, a Juventusnak is akadt néhány lehetősége. A második vendéggól után roppant nehéz lett a mérkőzés. Egy egyes állásnál bravúrral védett az ellenfél kapusa, aztán jött a második Juve-gól. Majd kielemezzük, miben lehettünk volna jobbak, ám a csapat hozzáállására nem lehet panasz.”

A Milannak ezzel megszakadt a 27 bajnoki találkozóból álló veretlenségi sorozata. Az együttes legutóbb tavaly márciusban kapott ki a Serie A-ban.



Stefano Pioli eltiltás, betegség vagy sérülés miatt nem számíthatott Zlatan Ibrahimovicra, Iszmael Bennaszerre, Sandro Tonalira, Alexis Saelemaekersre, Matteo Gabbiára, Ante Rebicre és Rade Krunicra.

„Sok együttesnek gondot okozna ennyi hiányzó, ám nekünk szerintem sikerült megőriznünk az identitásunkat. Kiegyenlített összecsapás volt a második Juventus-találatig. A srácok az öltözőben lógatták a fejüket, ami érthető, ám nem baj, hogy megtapasztaltuk, milyen vereséget szenvedni, hiszen rég nem kaptunk ki. Azt mondtam nekik, büszkék lehetnek magukra a körülmények ismeretében, mert bebizonyították, hogy erős csapatot alkotnak.”

Fabio Capello, a Sky Sport Italia szakértője szerint a Milannak jó esélye van megnyerni a bajnoki címet.

„Egyetértek, ambiciózusnak kell lennünk. Megvan bennünk, ami az aranyéremhez kell” – véli Pioli.

Andrea Pirlo szerint fontos győzelmet arattak (Fotó: AFP)
Andrea Pirlo szerint fontos győzelmet arattak (Fotó: AFP)

A túloldalon Andrea Pirlo, a Juventus tavaly nyáron kinevezett mestere kizárólag a saját gárdája fejlődésével akar foglalkozni.

„Nagyon fontos győzelmet arattunk
– nyilatkozta Pirlo a Sky Sport Italiának. – Nem foglalkozunk a riválisok eredményeivel, csak a saját fejlődésünkre fókuszálunk. Néhány hónap múlva kiderül, hol tartunk. Kiemelendő, hogy végig irányítani akartuk a mérkőzést a Serie A listavezetőjének otthonában.”

Pirlo egyetértett abban, hogy a két gólt szerző Federico Chiesa szerepe döntőnek bizonyult.

„Az volt a tervünk, hogy Chiesa nyomás alatt tartja Theo Hernándezt, így nem engedi őt előretörni. Ráadásul Chiesa remekül oldja meg az egy az egy elleni szituációkat támadásban. Pontosan ezért szerződtettük őt. A posztja változhat, a szerepe azonban nem.”

OLASZ SERIE A
16. FORDULÓ
MILAN–JUVENTUS 1–3(1–1)
Milánó,Giuseppe Meazza Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Irratti
MILAN:G. Donnarumma – Dalot (Conti, 81.), Kjaer (Kalulu, 81.), Romagnoli, T. Hernandez – Calabria (D. Maldini, 81.), Kessié – Castillejo (Colombo, 87.), Calhanoglu, Hauge (Brahim Díaz, 67.) – Rafael Leao.Vezetőedző:Stefano Pioli
JUVENTUS:Szczesny – Danilo, Bonucci, De Ligt, Frabotta (Demiral, 87.) – Chiesa (Kulusevski, 63.), Rabiot, Bentancur (Arthur, 74.), Ramsey (Bernardeschi, 74.) – Cristiano Ronaldo, Dybala (McKennie, 63.).Vezetőedző:Andrea Pirlo
Gólszerző:Calabria (41.), ill.Chiesa (18., 61.), McKennie (76.)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Milan16114135–19+1637
2. Internazionale16113241–21+2036
3. Roma16103335–24+1133
4. Juventus1586132–15+1730
5. Sassuolo1685329–23+629
6. Napoli1591532–15+1728
7. Atalanta1584336–21+1528
8. Lazio1674525–25025
9. Verona1666420–15+524
10. Benevento1663719–26–721
11. Sampdoria1662825–26–120
12. Bologna1645723–29–617
13. Udinese1544717–23–616
14. Fiorentina1636717–23–615
15. Cagliari1635823–33–1014
16. Spezia1635821–31–1014
17. Torino1626826–33–712
18. Parma1626813–31–1812
19. Genoa1625916–30–1411
20. Crotone16231116–38–229
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik