Serie A: könnyek, álom, nemzeti csapat – tömeg várta Balotellit

Vágólapra másolva!
2019.08.19. 19:31
null
Mario Balotelli egy tavalyi válogatott edzésen (Fotó: AFP)
Néhai nevelőapja álmát valósította meg, amikor az olasz élvonalba visszajutó Bresciába igazolt, és feltett szándéka visszakerülni az olasz válogatottba – egyebek mellett erről beszélt Mario Balotelli a megjelenő rajongók „szimpátiatüntetése” miatt némi késéssel kezdődő hétfői, bemutatkozó sajtótájékoztatóján.



„Anyu már akkor örömkönnyeket hullajtott, amikor elmeséltem neki, hogy lehetőségem nyílik Bresciába szerződni – mondta a ghánai szülők gyermekeként Palermóban született, de hároméves korában bresciai nevelőszülőkhöz kerülő Mario Balotelli. – Kérdeztem, mi a véleménye, de nem tudott megszólalni a sírástól. Apám bresciai, az itteni csapatnak drukkolt, és az volt az álma, hogy engem ebben a mezben lásson. Alighanem most ő is nagyon boldog lenne.”

Balotelli nevelőapja 2015-ben elhunyt, így már nem lehet szemtanúja nevelt fia hazaszerződésének, és nem drukkolhat neki, hogy visszakerüljön a válogatottba.

„Feltétlenül ott akarok lenni a 2020-as Európa-bajnokságon szereplő olasz csapatban – jelölte meg egyik nagy célját Balotelli, aki legutóbb egy éve, a lengyelek elleni Nemzetek Ligája-találkozón (1–1) lépett pályára a squadra azzurrában. – Brescia az én városom, sokkal több támogatást kaphatok itt, mint máshol, és reményeim szerint én is több örömet tudok szerezni az itteni szurkolóknak, mint máshol, másoknak.”

A 29 éves támadó kérdésre válaszolva elmondta, reményei szerint a sok-sok évvel ezelőtti rasszista inzultusok nem ismétlődnek meg, ami pedig a szakmai kockázatot illeti, egyáltalán nem tart attól, hogy hazaszerződése balul sül el.

„Nincs bennem félelem. Olyan jó eredményhez szeretném hozzásegíteni a csapatot, amilyen jóhoz csak lehetséges, a legjobbat akarom kihozni a csapattársaimból, és szeretném, ha ők is kihoznák belőlem a legjobbat. Szerintem önök (a sajtó munkatársai) jobban tartanak a kudarctól, mint én. Nem nagyon nézek tévét, nem olvasom a rólam szóló újságcikkeket, a velem kapcsolatos negatív hírek persze másoktól így is eljutnak hozzám, de már megszoktam őket. Nem szerethet mindenki.”

Balotelli az első négy fordulóban nem léphet pályára az előző klubjában, az Olympique Marseille-ben kapott eltiltása miatt.

A támadó az ablakból köszöntötte a hétfői bemutatásra érkező szurkolókat (Fotók: Twitter)
A támadó az ablakból köszöntötte a hétfői bemutatásra érkező szurkolókat (Fotók: Twitter)

 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: elégedetlenek Conte edzéseivel a Napoli játékosai

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 14:47

A „magyar Platinit”, Détári Lajost kérdezték a Bologna meneteléséről

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 11:09

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.11. 22:09

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.11.10. 18:23

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57
Ezek is érdekelhetik