Serie A: idegenben szerzett fontos három pontot a Napoli

Vágólapra másolva!
2022.05.07. 22:52
null
Fontos három pontot szerzett a Napoli Torinóban (Fotó: AFP)
A Napoli 1–0-ra nyert a Torino otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójában. Este a Lazio legyőzte a Sampdoriát.

 

A nápolyi együttes már az első félidőben nagy nyomást helyezett ellenfelére, de a 25. percben Lorenzo Insigne fejesénél Etrit Berisha védeni tudott. A második játékrész elején aztán az albán kapus az olasz támadó tizenegyesét is védeni tudta a 61. percben, de bő tíz perccel később Fabián Ruiz lövésénél már tehetetlen volt, megszerezte a vezetést a Napoli.

A Torino már hiába próbálkozott, újabb gól nem született, így 1–0-ra nyert a Napoli, amivel továbbra is őrzi a harmadik helyét, és négy pontra növelte előnyét a negyedik Juventusszal szemben.

A Sassuolo nagyon gyorsan előnybe került az Udinese ellen Gianluca Scamacca révén, majd sorra dolgozta ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, de a 77. percben Bram Nuytinck jókor volt jó helyen, és egyenlíteni tudott. 1–1

A Lazio zárta a szombati játéknapot, a Sampdoriát fogadva, a fővárosiak a 41. percben Patric révén kerültek előnybe, majd Luis Alberto góljával már kettővel mentek az 59. percben. A vendégek előtt kevés lehetőség adódott, azok sem voltak igazán nagyok, így maradt a 2–0-s végeredmény a házigazda javára, amely tovább halad a biztos Európa-liga-indulás felé.

OLASZ SERIE A
36. FORDULÓ
Torino–Napoli 0–1
(F. Ruiz 73.)
Sassuolo–Udinese 1–1 (Scamacca 6., ill. Nuytinck 77.)
Lazio–Sampdoria 2–0 (Patric 41., L. Alberto 59.)

VASÁRNAP
12.30: Spezia–Atalanta (Tv: Sport1)
15.00: Venezia–Bologna
18.00: Salernitana–Cagliari (Tv: Sport1)
20.45: HellasVerona–Milan (Tv: Sport1)

HÉTFŐ
20.45:
Fiorentina–Roma

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Juventus 2–1 (A. Gudmundsson 87., Criscito 90+6. – 11-esből, ill. Dybala 49.)
Internazionale–Empoli 4–2 (S. Romagnoli 40. – öngól, L. Martínez 45., 64., A. Sánchez 90+4., ill. Pinamonti 5., Asllani 28.)

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
12 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
14 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17
Ezek is érdekelhetik