Serie A: hiába vezetett az Inter, a végén az Udinese örülhetett

Vágólapra másolva!
2022.09.18. 14:38
null
Újabb nagy győzelmet ünnepelhet az Udinese (Fotó: AFP)
Az olasz Serie A 7. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén az Udinese – 1–0-s hátrányból fordítva – 3–1-re legyőzte az Intert, s ezzel felugrott a dobogóra, illetve estig biztosan a tabella élére állt.

Ha a bajnoki tabellára tekintünk, elmondhatjuk, hogy igazi rangadóval kezdődött az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapja kora délután, hiszen a negyedik helyen álló Udinese fogadta a hatodik Intert.

A vendégek nagyszerűen kezdték a mérkőzést, Nicolo Barella ugyanis az 5. percben 18 méterről, kissé balról tökéletesen végrehajtott szabadrúgást küldött a hazaiak kapujának jobb felső sarkába – a 25 éves középpályásnak ez volt a második bajnoki találata az idényben. GÓLVIDEÓ ITT.

Az Udinese aztán bő negyedóra múlva egyenlített: Roberto Pereyra jobbról beívelt szabadrúgását követően a labda Milan Skriniarról a saját kapujába vágódott, becsapva Samir Handanovic kapust. Ez volt a szlovák védő negyedik öngólja a 2017–2018-as idény óta…

A 30. percet elhagyva aztán Simone Inzaghi meglepőt húzva kettős cserét hajtott végre, az első húsz percben sárga lapot kapó két játékosát, Alessandro Bastonit és Henrih Mhitarjant is lekapta a pályáról. A szokatlan húzás az első félidőben nem vezetett eredményre, a csapatok 1–1-gyel mentek szünetre, ráadásul a lecserélt Bastoni efölött érzett dühét a kispadon vezette le – mintha az tehetne arról, hogy nem tetszett a produkciója Inzaghinak...

BASTONI ÉS A KISPAD


A második félidőt aztán megint az Inter kezdte jobban, de hiába talált be Edin Dzeko, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot – pedig ez lett volna a bosnyák 100. gólja a Serie A-ban. A jubileum elmaradt, miután nem sokkal később Dzekót is lecserélte Inzaghi, így a veterán támadó már csak edzője mellől nézhette, ahogy az egyre jobban beleerősítő Udinese megszerzi a vezetést a 85. percben: Gerard Deulofeu szöglete után Jaka Bijol az ötös jobb sarkának közeléből, precízen csúsztatott a hosszú alsóba.

A 3–1-es hazai győzelmet jelentő végeredményt a ráadás perceiben Deulofeu újabb jó átadása után a 80. percben csereként pályára lépő Tolgay Arslan állította be, ezzel megszerezve a győzelmet az Udinesének, amely egymás után az ötödik bajnokiját nyerte meg, míg az Inter sorozatban harmadszor maradt pont nélkül vendégként.

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ
VASÁRNAP

Udinese–Internazionale 3–1 (Skriniar 22. – öngól, Bijol 85., Arslan 90+3., ill. Barella 5.)

KÉSŐBB
Cremonese–Lazio 0–4 (Immobile 7., 21., Milinkovics-Szavics 45+2., Pedro 79.)
Fiorentina–Hellas Verona 2–0 (Ikoné 13., Nicolás González 90.)
Monza–Juventus 1–0 (Gytkjaer 74.)
Kiállítva: Di María (40., Juventus)

Roma–Atalanta 0–1 (Scalvini 35.)
20.45: Milan–Napoli (Tv: Sport2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Spezia–Sampdoria 2–1 (Murillo 12. – öngól, Nzola 72., ill. Szabiri 11.)
Torino–Sassuolo 0–1 (A. Álvarez 90+3.)

Bologna–Empoli 0–1 (Bandinelli 75.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Salernitana–Lecce 1–2 (Joan González 56. – öngól, ill. Ceesay 43., Gabriel Strefezza 83.)

Az állás
1. Atalanta 7 5 2 11–3 +8 17
2. Udinese 7 5 1 1 15–7 +8 16
3. Napoli 6 4 2 13–4 +9 14
4. Lazio 7 4 2 1 13–5 +8 14
5. Milan 6 4 2 12–6 +6 14
6. Roma 7 4 1 2 8–7 +1 13
7. Internazionale 7 4 3 13–11 +2 12
8. Juventus 7 2 4 1 9–5 +4 10
9. Torino 7 3 1 3 6–7 –1 10
10. Fiorentina 7 2 3 2 7–6 +1 9
11. Sassuolo 7 2 3 2 5–8 –3 9
12. Spezia 7 2 2 3 7–11 –4 8
13. Salernitana 7 1 4 2 10–8 +2 7
14. Empoli 7 1 4 2 6–7 –1 7
15. Lecce 7 1 3 3 6–8 –2 6
16. Bologna 7 1 3 3 7–10 –3 6
17. Verona 7 1 2 4 6–13 –7 5
18. Monza 7 1 1 5 4–14 –10 4
19. Cremonese 7 2 5 5–14 –9 2
20. Sampdoria 7 2 5 4–13 –9 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik