Serie A: három kapufa után jött a gól is – Dzeko emelésével nyert a Roma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.19. 20:13
null
Edin Dzeko győztes gólt lőtt, majd túlzott gólörömért sárga lapot kapott (Fotó: AFP)
Az AS Roma 1–0-s győzelmet aratott a Torino vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) nyitó fordulójában. A fővárosiak győztes gólját Edin Dzeko szerezte a 89. percben.

A rómaiakat csapatkapitányként ezúttal is Daniele De Rossi vezette ki a pályára, aki a 442. olasz bajnoki mérkőzésén szerepelt, ezzel vezeti a még aktív játékosok rangsorát. Mögötte Robin Olsen sétált ki a gyepre, aki most debütált a Serie A-ban. A svéd válogatott első számú kapusát a Roma a nyáron sajtóhírek szerint 12 millió euróért vásárolta meg a Köbenhavntól.

Hogy a tavaly szerződtetett Maxime Gonalons játszik-e még az olasz bajnokságban, azt egyelőre nem tudni, a Roma ugyanis kölcsönadja a Sevillának a francia középpályást – ezt a klub sportigazgatója, Monchi árulta el a meccs előtt a Sky Italiának. A 29 éves futballista hétfőn esik át az orvosi vizsgálatokon az andalúziai egyletnél.

Visszatérve a Roma szezonbeli első bajnoki meccsére: a „farkasoknál” az első 20 percben Alekszandr Kolarov és Edin Dzeko is eltalálta a kapufát – utóbbi megtette ezt a második félidőben is –, míg a játékrész hajrájában a Torino középpályása, Tomás Rincón lövése után érintette a labda a lécet.

A hazaiak a második félidő elején néhány másodpercig azt hihették, hogy megszerezték a vezetést – Iago Falque talált a kapuba –, ám Marco Di Bello a videobíró segítségével érvénytelenítette a gólt, mert az asszisztot jegyző Ola Aina a beadás előtt lesről indult.

A 37 éves játékvezető nem javított a renoméján a Torino-szurkolóknál azzal az ítéletével, hogy a 81. percben elküldte a kispadtól a tizenegyest reklamáló Walter Mazzarri vezetőedzőt.

A mérkőzés egyetlen (érvényes) gólja a 89. percben született, amikor Edin Dzeko lőtt kapásból, szép mozdulattal a Torino kapujába. Mint a bosnyák csatár a lefújás után elmondta, ez a találat bekerült pályafutása három legszebb gólja közé. A gólpasszt Justin Kluivert adta, aki napra pontosan 20 évvel és 4 hónappal azután mutatkozott be a Serie A-ban, hogy édesapja, Patrick lejátszotta utolsó meccsét a Milan színeiben az olasz első osztályban.

DZEKO GYŐZTES GÓLJA

A Roma augusztus 27-én, hétfőn az Atalanta ellen folytatja a bajnokságot.

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Torino–Roma 0–1 (Dzeko 89.)

További eredmények
Bologna–SPAL 0–1 (Kurtic 71.)
Empoli–Cagliari 2–0 (Krunic 14., Caputo 52.)
Parma–Udinese 2–2 (Inglese 43., Barilla 59., ill. De Paul 65. – 11-esből, Fofana 69.)
Sassuolo–Internazionale 1–0 (Berardi 27. – 11-esből)

Szombaton játszották
Lazio–Napoli 1–2 (Immobile 25., ill. Milik 45+2., Insigne 59.)
Chievo–Juventus 2–3 (Stepinski 38., Giaccherini 56. – 11-esből, ill. Khedira 3., Bonucci 75., Bernardeschi 93.)

Hétfő
20.30: Atalanta–Frosinone
Szeptember 19.
Sampdoria–Fiorentina
Október 31.
Milan–Genoa

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik