Serie A: gól a 91. percben, továbbra is veretlen a Milan

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 22:46
null
Theo Hernández duplázott, a Milan egy pontot megmentett a Parma ellen (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 11. fordulójának záró mérkőzésén az AC Milan a duplázó Theo Hernándeznek köszönhetően kétgólos hátrányból állt fel, és játszott 2–2-es döntetlent a Parmával.

A Parma meglepetésre már a 13. percben vezetést szerzett a Milan otthonában: Gervinho remek kiszolgálása után a teljesen üresen érkező Hernani bombázta a kapuba a labdát. 0–1

Nem sokkal később Samu Castillejo gólját les miatt érvénytelenítette VAR, majd több Milan-kapufa után – Calhanoglu egymaga háromszor találta el a kapufát – a második félidőben szinte a semmiből duplázta meg az előnyét a vendégcsapat: egy kontra végén, Hernani beadása után Jasmin Kurtic fejelte a kapuba a labdát. 0–2

Nem kellett sokat várni a válaszra, Theo Hernández Calhanoglu szöglete után fejjel szépített (1–2), majd a francia hátvéd a négyperces ráadás első percében lecsapott egy szabad labdára, és 11 méterről a bal alsó sarokba bombázta azt.

A Milan így 2–2-es döntetlent játszott a Parmával, ennek köszönhetően már 23 mérkőzést számlál az április óta tartó bajnoki veretlenségi sorozata.

A mérkőzés összefoglalója

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ
Milan–Parma 2–2 (Theo Hernández 58., 90+1., ill. Hernani 13., Kurtic 56.)

KORÁBBAN
Cagliari–Inter 1–3(Sottil 42., ill. Barella 77., D'Ambrosio 84., Lukaku 90+4.)
Atalanta–Fiorentina 3–0(Gosens 44., Malinovszkij 55., Toloi 61.)
Bologna–Roma 1–5(Cristante 24. – öngól, ill. Poli 5. – öngól, Dzeko 10., L. Pellegrini 15., Veretout 35., Mhitarjan 44.)
Napoli–Sampdoria 2–1(Lozano 53., Petagna 68., ill. Jankto 20.)

Genoa–Juventus 1–3(Sturaro 61., ill. Dybala 57., Cristiano Ronaldo 77., 88. – mind a kettőt 11-esből)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Lazio–Hellas Verona 1–2(F. Caicedo 56., ill. Lazzari 45. – öngól, Tameze 67.)
Torino–Udinese 2–3(Belotti 66., Bonazzoli 67., ill. Pussetto 24., De Paul 54., Nesztorovszki 69.)
Crotone–Spezia 4–1(Messias 7., 90+6., Reca 49., Eduardo Herique 56., ill. D. Farias 18.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Benevento 1–0(Berardi 8. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 11 8 3 25–11 +14 27
2. Internazionale 11 7 3 1 29–15 +14 24
3. Napoli* 11 8 3 26–11 +15 23
4. Juventus 11 6 5 23– 9 +14 23
5. Sassuolo 11 6 4 1 21–12 +9 22
6. Roma 11 6 3 2 24–16 +8 21
7. Hellas Verona 11 5 4 2 15– 9 +6 19
8. Atalanta 10 5 2 3 21–16 +5 17
9. Lazio 11 5 2 4 17–19 –2 17
10. Udinese 10 4 1 5 13–14 –1 13
11. Cagliari 11 3 3 5 18–23 –5 12
12. Bologna 11 4 7 16–22 –6 12
13. Sampdoria 11 3 2 6 16–19 –3 11
14. Parma 11 2 5 4 12–19 –7 11
15. Benevento 11 3 2 6 12–22 –10 11
16. Spezia 11 2 4 5 15–23 –8 10
17. Fiorentina 11 2 3 6 11–19 –8 9
18. Torino 11 1 3 7 19–27 –8 6
19. Genoa 11 1 3 7 10–22 –12 6
20. Crotone 11 1 2 8 10–25 –15 5
*1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik