Serie A: az Inter kiütötte a kizárástól fenyegetett kiscsapatot

B. Z./M. D.B. Z./M. D.
Vágólapra másolva!
2021.12.17. 23:02
null
Lautaro Martínez csereként beállva vette be a Salernitana kapuját (Fotó: AFP)
Az Inter 5–0-ra nyert idegenben a sereghajtó Salernitana ellen az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 18. fordulójában pénteken.

 

A LAZIO MAGABIZTOSAN LEGYŐZTE SEVCSENKO CSAPATÁT

A Lazio 3–1-re legyőzte hazai pályán a Genoát a forduló nyitó mérkőzésén. A fővárosi együttesben megint betalált Pedro, aki a legutóbbi nyolc idényben csak kétszer jutott el legalább hat találatig annak a bajnokságnak az első felében, amelyikben éppen játszott, mindkét alkalommal Maurizio Sarri kezei alatt (a másik ilyen a 2018–2019-es évad volt, amikor még a Chelsea-nél dolgoztak együtt a felek).

A Lazio az eddigi kilenc hazai bajnokiján 20 pontot szerzett, az Interrel párban a legtöbbet a mezőnyben, míg az Andrij Sevcsenko által irányított Genoa sorozatban negyedszer kapott ki és továbbra is 19. a tabellán.

A Salernitana háza táján nehéz volt az Inter elleni találkozóra összpontosítani, ugyanis veszélybe került a klub élvonalbeli szereplése. Mint ismert: a szabályok szerint az idén nyáron az élvonalba 22 év után visszajutó egyesület valójában el sem indulhatott volna, mert az olasz törvények szerint egy klubvezető nem birtokolhat két Serie A-klubot, és a rokonainak sem adhatja el. Márpedig a Salernitana tulajdonosa Claudio Lotito, aki a Lazio elnök-tulajdonosa is 2004 óta.

Az üzletembernek már nyáron el kellett volna adnia a feljutó együttest, de az év végéig haladékot kapott az Olasz Labdarúgó-szövetségtől – amelynek korábban az alelnöke volt, még Carlo Tavecchio elnöksége idején. Ha a tulajdonos december 31-ig sem tud új vevőt találni az egyesületnek, idény közben is kizárhatják az első osztályból. Márpedig Olaszország legjelentősebb hírügynöksége, az ANSA szerint nem érkezett ajánlat a Salernitana megvásárlására, így lehet, hogy januárban már nem is léphet pályára a Franck Ribéryt is soraiban tudó együttes, amely egyébként sincs könnyű helyzetben, de az Intertől még egy jókora pofont is kapott.

A milánói együttes a Handanovic – D'Ambrosio, De Vrij, Bastoni (Dimarco, 56.) – Dumfries, Barella (Arturo Vidal, 56.), Calhanoglu, Brozovic (Gagliardini, 71.), Perisic (Kolarov, 78.) – Dzeko, Alexis Sánchez (Lautaro Martínez, 56.) összetételben szerepelt a pénteki találkozón, amelyen 5–0-ra nyert, így 1989 és 1996 után fennállása során harmadszor nyert meg egymást követő öt meccset kapott gól nélkül a Serie A-ban.

További érdekesség, hogy az Inter idén már több mint 100 gólt szerzett az olasz élvonalban, ezzel új klubcsúcsot állított fel, megdöntve az 1950-es, 99 gólos rekordot.

OLASZ SERIE A
18. FORDULÓ

Salernitana–Internazionale 0–5 (Perisic 11., Dumfries 33., A. Sánchez 52., Lautaro Martínez 77., Gagliardini 87.)

Korábban
Lazio–Genoa 3–1 (Pedro 36., Acerbi 75., Zaccagni 81., ill. Melegoni 86.)

Szombat
15.00: Atalanta–Roma (Tv: Sport2)
18.00: Bologna–Juventus (Tv: Sport2)
20.45: Cagliari–Udinese (Tv: Sport2)

Vasárnap
12.30: Fiorentina–Sassuolo (Tv: Sport2)
15.00: Spezia–Empoli (Tv: Sport2)
18.00: Sampdoria–Venezia (Tv: Sport1)
18.00: Torino–Hellas Verona (Tv: Sport2)
20.45: Milan–Napoli (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 18 13 4 1 48–15 +33 43
2. Milan 17 12 3 2 36–19 +17 39
3. Atalanta 17 11 4 2 37–20 +17 37
4. Napoli 17 11 3 3 34–13 +21 36
5. Fiorentina 17 10 7 31–22 +9 30
6. Roma 17 9 1 7 26–19 +7 28
7. Juventus 17 8 4 5 23–17 +6 28
8. Lazio 18 8 4 6 36–33 +3 28
9. Empoli 17 8 2 7 27–29 –2 26
10. Bologna 17 7 3 7 24–29 –5 24
11. Verona 17 6 5 6 33–30 +3 23
12. Sassuolo 17 6 5 6 28–26 +2 23
13. Torino 17 6 4 7 22–18 +4 22
14. Sampdoria 17 5 3 9 25–33 –8 18
15. Udinese 17 3 8 6 22–28 –6 17
16. Venezia 17 4 4 9 16–30 –14 16
17. Spezia 17 3 3 11 17–38 –21 12
18. Cagliari 17 1 7 9 17–34 –17 10
19. Genoa 18 1 7 10 19–37 –18 10
20. Salernitana 18 2 2 14 11–42 –31 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik