Serie A: alaposan kitömte az Inter a Fiorentinát

Vágólapra másolva!
2023.09.03. 20:46
null
Lautaro Martínez és Marcos Thuram volt az Inter sikerének két kulcsfigurája (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 3. fordulójában az Internazionale hazai pályán főleg a második félidőben mutatott játékával 4–0-ra legyőzte a Ferencvárossal egy Európa-konferencialiga-csoportba sorsolt Fiorentinát, s ezzel a tabella élére ugrott. A Torino a hajrában szerzett góllal múlta felül a Genoát.

 

A két forduló alatt még veretlen két csapat összecsapását a házigazda Inter kezdte jobban dacára annak, hogy a vendégek birtokolták valamivel többet a labdát. Az vendéglátó alakulat már az első tíz percben is megszerezhette volna a vezetést, ám ekkor még Oliver Christiansen, a nyáron igazolt egyszeres dán válogatott kapus védett, és a Fiorentina csak két, kaput el nem találó kísérlettel tudott válaszolni.

A 23. percben aztán Marcus Thuram fejesénél már tehetetlen volt a dán – s hogy miért volt veszélytelen a Fiorentina labdabirtoklása, azt jól mutatja a találat előtti jelenetsor (VIDEÓ ITT!), amikor a lila-fehérek védelmének jobb oldala képtelen volt kihozni a labdát a passzsávokat jól záró milánóiak nyomása miatt. A Fiorentina meddő mezőnyfölénye a folytatásra is megmaradt, ám újabb gólszerzési lehetősége csak az Internek volt a szünetig.

A fordulás után sem sokat változott a játék képe, az Inter megint nagy elánnal kezdett, Denzel Dumfries lövése a kapufát súrolta, majd Lautaro Martínez duplázta meg a hazaiak előnyét – ezúttal sem beszélhetünk hosszan felépített támadás végén szerzett gólról, mindössze 12 másodperc alatt robogott végig a pályán az Inter, s a végén a világbajnok csatár vágta be a ziccert (VIDEÓ ITT!). Újabb néhány perc múlva ismét kapitulált a Fiorentina védelme, ezúttal Dimarco távoli lövése után a kipattanóra érkező Thurammal szemben szabálytalankodott Christiansen, a megítélt büntetőt pedig Hakan Calhanoglu váltotta gólra. S még nem volt vége, negyedóra múlva Lautaro duplázott, miután gyönyörű mozdulattal perdítette a labdát az ötös bal sarkáról a rövid felső sarokba. (VIDEÓ ITT!) 4–0

A hajrára a Fiorentina már nem erőlködött tovább azzal, ami ezen az estén amúgy sem ment – vagyis gólveszélyes támadás kidolgozásával –, az Inter meg örült a sima sikernek, s annak, hogy a tabella élére, a városi rivális Milan elé ugrott.

A második kora esti mérkőzésen a Torino Nemanja Radonjics 94. perben esett góljával – megszerezve idénybeli első sikerét – 1–0-ra legyőzte a Genoát.

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ
Internazionale–Fiorentina 4–0
(Thuram 23., L. Martínez 53., 73., Calhanoglu 58. – 11-esből)
Torino–Genoa 1–0 (Radonjics 90+4.)
KÉSŐBB
20.45:
Empoli–Juventus (Tv: Sport1)
20.45: Lecce–Salernitana (Tv: Sport2)

SZOMBAT
Atalanta–Monza 3–0
(Éderson 34., Scamacca 42., 62.)
Napoli–Lazio1–2 (Zielinski 32., ill. Luis Alberto 30., Kamada 52.)
Bologna–Cagliari 2–1 (Zirkzee 59., Fabbian 89., ill. Luvumbo 22.)
Udinese–Frosinone 0–0
PÉNTEK

Sassuolo–Verona 3–1
(Pinamonti 11., Berardi 63., 73. – a másodikat 11-esből, ill. Ngonge 56.)
Roma–Milan 1–2 (Spinazzola 90+2., ill. Giroud 9. – 11-esből, R. Leao 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 3 3 8–0 +8 9
2. Milan 3 3 8–2 +6 9
3. Atalanta 3 2 1 6–2 +4 6
4. Napoli 3 2 1 6–3 +3 6
5. Verona 3 2 1 4–4 0 6
6. Juventus 2 1 1 4–1 +3 4
7. Lecce 2 1 1 4–3 +1 4
8. Fiorentina 3 1 1 1 6–7 –1 4
9. Frosinone 3 1 1 1 3–4 –1 4
9. Bologna 3 1 1 1 3–4 –1 4
11. Torino 3 1 1 1 2–4 –2 4
12. Lazio 3 1 2 3–4 –1 3
13. Sassuolo 3 1 2 3–5 –2 3
14. Monza 3 1 2 2–5 –3 3
14. Genoa 3 1 2 2–5 –3 3
16. Salernitana 2 2 3–3 0 2
17. Udinese 3 2 1 1–4 –3 2
18. Roma 3 1 2 4–6 –2 1
19. Cagliari 3 1 2 1–4 –3 1
20. Empoli 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik