Serie A: továbbra sincs legyőzője a bajnokságban a Milannak

Vágólapra másolva!
2021.10.26. 22:51
null
Továbbra is őrzi veretlenségét a bajnokságban az AC Milan (Fotó: AFP)
A Milan szoros mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a Torinót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójában, így továbbra is őrzi veretlenségét. Korábban a Salernitana az utolsó utáni pillanatban győzte le a Veneziát 2–1-re, míg a Spezia 1–1-es döntetlent játszott a Genoával.

 

A milánóiak már a 14. percben előnybe kerültek Olivier Giroud góljával, és ez ki is tartott a félidő végéig. A fordulás után a Torino mindent megtett az egyenlítésért, aktívabban támadott, az első nagyobb helyzetre viszont a 76. percig kellett várni,Antonio Sanabria lövését nagy bravúrral védteCiprian Tatarusanu. A rendes játékidő ráadásának negyedik percében még Tommaso Pobega előtt is adódott egy lehetőség, de a román kapus ekkor is a helyén volt, így az AC Milan 1–0-ra legyőzte a Torinót.

A milánóiak ezzel a sikerrel továbbra is veretlenek a Serie A-ban, és három ponttal vezetik a tabellát az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Napoli előtt.

A házigazda Venezia már a 14. percben előnybe került Mattia Aramu góljával a Salernitana ellen, amit a félidő végéig megőrzött az együttes. A fordulás után bő 20 percet kellett arra várni, hogy Federico Bonazzoli révén egyenlíteni tudjon a vendég együttes, amely aztán nem sokkal később Ethan Ampadu kiállításával emberelőnybe került.

Végül amikor már azt hitték a szurkolók, hogy döntetlennel zárul a mérkőzés, a rendes játékidő ráadásának ötödik percében Andrea Schiavone megszerezte a győztes gólt a Salernitanának.

A Spezia és a Genoa mérkőzése nem hozott gólt az első félidőben, ráadásul az első nagyobb helyzetre is az 58. percig kellett várni: Emmanuel Gyasi volt az, aki nagyszerűen vette át a labdát, de lövése a kapu fölé szállt. Nyolc perccel később a hazaiak előtt adódott ismét lehetőség, itt viszont már több szerencséjük volt, és Salvatore Sirigu öngóljával előnybe kerültek. Amikor pedig már úgy tűnt, nem változik az állás, Domenico Criscito értékesített egy büntetőt, beállítva az 1–1-es döntetlent.

SERIE A
10. FORDULÓ
Milan–Torino 1–0
(Giroud 14.)
Spezia–Genoa 1–1 (Sirigu 66. – öngól, ill. Criscito 86. – 11-esből)
Venezia–Salernitana 1–2 (Aramu 14., ill. Bonazzoli 61., Schiavone 90+5.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 10 9 1 23–9 +14 28
2. Napoli 9 8 1 19–3 +16 25
3. Internazionale 9 5 3 1 24–12 +12 18
4. Roma 9 5 1 3 16–9 +7 16
5. Atalanta 9 4 3 2 15–11 +4 15
6. Juventus 9 4 3 2 13–11 +2 15
7. Fiorentina 9 5 4 13–12 +1 15
8. Lazio 9 4 2 3 19–17 +2 14
9. Bologna 9 3 3 3 15–19 –4 12
10. Empoli 9 4 5 14–18 –4 12
11. Verona 9 3 2 4 21–18 +3 11
12. Torino 10 3 2 5 12–11 +1 11
13. Sassuolo 9 3 2 4 12–12 0 11
14. Udinese 9 2 4 3 11–13 –2 10
15. Sampdoria 9 2 3 4 13–17 –4 9
16. Venezia 10 2 2 6 8–17 –9 8
17. Spezia 10 2 2 6 12–23 –11 8
18. Genoa 10 1 4 5 15–22 –7 7
19. Salernitana 10 2 1 7 10–22 –12 7
20. Cagliari 9 1 3 5 11–20 –9 6
Legfrissebb hírek

Véget ért az évtizedes bürokratikus rémálom, megépülhet a Cagliari új stadionja

Olasz labdarúgás
2025.11.13. 08:54

Serie A: elégedetlenek Conte edzéseivel a Napoli játékosai

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 14:47

A „magyar Platinit”, Détári Lajost kérdezték a Bologna meneteléséről

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 11:09

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.11. 22:09

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.11.10. 18:23

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32
Ezek is érdekelhetik