Serie A: a Milan sorozatban 10-edszer már nem kapott ki a Juvétól, sőt…

Vágólapra másolva!
2016.10.22. 22:47
null
Locatelli nagyon eltalálta
A Serie A 9. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Milan hazai pályán Manuel Locatelli hatalmas góljával 1–0-ra legyőzte a Juventust.

 

A forduló rangadóján a Juventus látogatott az erre a szezonra magára találó Milanhoz, a közelmúltat tekintve pedig nem sok félnivalója volt. Bármennyire is hihetetlen, a piros-feketék a legutóbbi kilenc, Öreg Hölgy elleni tétmeccsüket egyaránt elbukták.

A Milan legutóbb 2012 novemberében nyert a Juve ellen, akkor Gianliugi Donnarumma kapus mindössze 13 éves volt. Mára viszont a Milan alapembere lett: ezúttal is hibátlanul védett.

Igaz, egyszer a Milan kapujába került a labda. Miralem Pjanic a 36 percben ívelt a kapu elé egy szabadrúgást, a labda pedig senkit sem érintve a kapuba pattant. Elsőre érvényesnek tűnt a gól, de egypercnyi tanakodás után Nicola Rizzoli érvénytelenítette a találatot.

A második játékrészben aztán egy hihetetlenül pontos és erős lövés eldöntötte a három pont sorsát – a Milan javára. Manuel Locatelli a 65. percben a tizenhatos jobb oldalától a hosszú felsőbe vágta a labdát.

Győzelmével a Milan két pontra megközelítette a listavezető Juventust.

KIS GÓL IS GÓL – EZ DÖNTÖTT:



 

SERIE A
9. FORDULÓ
Milan–Juventus 1–0
(Locatelli 65.)
KORÁBBAN
Sampdoria–Genoa 2–1
(Muriel 12., Izzo 47. – öngól, ill. Rigoni 24.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 9 7 2 17–6 +11 21
2. Milan 9 6 1 2 16–11 +5 19
3. Roma 8 5 1 2 19–10 +9 16
4. Torino 8 4 2 2 17–9 +8 14
5. Napoli 8 4 2 2 15–9 +6 14
6. Lazio 8 4 2 2 14–8 +6 14
7. Chievo 8 4 1 3 10–9 +1 13
8. Cagliari 8 4 1 3 13–14 –1 13
9. Genoa 8 3 3 2 9–7 +2 12
10. Sassuolo 8 4 4 11–13 –2 12
11. Internazionale 8 3 2 3 10–10 0 11
12. Sampdoria 9 3 2 4 10–12 –2 11
13. Bologna 8 3 2 3 9–12 –3 11
14. Atalanta 8 3 1 4 10–12 –2 10
15. Fiorentina 7 2 3 2 6–6 0 9
16. Pescara 8 1 4 3 8–11 –3 7
17. Udinese 8 2 1 5 7–14 –7 7
18. Palermo 8 1 3 4 5–12 –7 6
19. Empoli 8 1 2 5 2–11 –9 5
20. Crotone 8 1 7 6–18 –12 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik