Olasz Kupa: Piatek megszakította a Milan sorozatát, de aligha bánja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.29. 22:42
null
Piatek (19) vezérletével jutott négy közé a Milan (Fotó: AFP)
Krysztof Piatek először kezdett az AC Milanban és rögvest duplázott új csapatában: az AC Milan a lengyel csatár góljaival lépett az Olasz Kupa elődöntőjébe. A Napoli hiába próbálta meg 18-szor bevenni Gianluigi Donnarumma kapuját, a szépítés sem jött össze a vendégcsapatnak.

A Milan legutóbb 2017. december 13-án, a Verona ellen 3–0-ra megnyert meccsén lőtt gólt a rendes játékidőben a kupában, de még így is eljutott a 2017–2018-as kiírás döntőjéig. A ritkán látható „menetelés” a jelenlegi évadban is folytatódott: a nyolcaddöntőben a Sampdoriát (csak a) hosszabbításban ejtette ki, Patrick Cutrone a 102. és a 108. percben talált be azon a mérkőzésen.

Ezt a sorozatot szakította meg a Napoli elleni negyeddöntőben Krysztof Piatek. A Genoától igazolt támadó ugyan már a hétvégén bemutatkozott a Milan színeiben (akkor szintén a Napoli ellen 0–0-s döntetlent játszott a lombardiai együttes), ám a neki jutó szűk 20 percben kaput találó lövése sem akadt.

Nem úgy a kupatalálkozón! A lengyel ék a 11. percben Diego Laxalt indítása után tekert a bal alsó sarokba (1–0).


Sőt a 27. minutumban meg is duplázta a hazai előnyt Piatek: ezúttal egy látványos egyéni megmozdulás végén 12 méterről lőtt a hosszú felsőbe – a Napoli védői képtelenek voltak követni a 35 millió euróért szerződtetett csatárt (2–0).

A második félidőben a Milan csakis az eredmény őrzésével törődött, amikor nála járt a labda, igyekezett lassítani a játékot Gennaro Gattuso csapata. A Napoli hiába dolgozott ki érezhető mezőnyfölényt és próbálkozott összességében majdnem húsz lövéssel a 90 perc alatt, nem tudott élni a lehetőségeivel.

A Milan 2–0-ra nyert és ezzel a legjobb négy közé jutott.

OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Milan–Napoli 2–0
(Piatek 11., 27.)
Szerda
18.15:
Fiorentina–AS Roma (Tv:Sport1)
20.45:
Atalanta–Juventus (Tv:Sport1)
Csütörtök
21.00:
Internazionale–Lazio (Tv:Sport1)

Legfrissebb hírek

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
11 órája

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Borbély Balázs: Holnaptól már az AC Milan ellen készülünk

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 19:25

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Meghosszabbította „Amerika kapitány” szerződését a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.30. 18:42

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33