Olasz Kupa: Nagyékat kiejtették, a Lazio ellen nem volt esélyük

Vágólapra másolva!
2017.12.14. 22:55
A Lazio hazai pályán 4–1-re megverte a másodosztályú Cittadellát a labdarúgó Olasz Kupában a legjobb 16 között, így bejutott a negyeddöntőbe, amelyben a Fiorentinával találkozik. A római csapatban Ciro Immobile duplázott.

A Lazio vezetőedzője, Simone Inzaghi nem akarta a véletlenre bízni a továbbjutást, hiszen gyakorlatilag a legerősebb összeállításban küldte pályára csapatát a Cittadella ellen, amely előzőleg két élvonalbeli együttest, Nagy Ádám Bolognáját (3–0) és a SPAL-t (2–0) is kiejtette. Bekerült a kezdőbe a Serie A előző fordulójában kiállított Ciro Immobile, akinek az egymeccses eltiltása kupamérkőzésre nem vonatkozik, valamint a hosszú izomsérüléséből nemrégiben felépülő Felipe Anderson is.

A római csapat a 11. percben Immobile találatával szerzett vezetést. Az olasz válogatott támadó az első játékos a Serie A-ban szereplő futballisták közül, aki ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve eljutott 20 gólig. A félidő közepén aztán Felipe Anderson is betalált, aki először volt eredményes a 2017–2018-as idényben.

A játékrész végén Agostino Camigliano öngóljának köszönhetően már hárommal vezetett a Lazio, majd a vendégek Paolo Bartolomei révén szépítettek. Nem is akármilyen góllal…

A második félidőben Immobile visszaállította a háromgólos különbséget a felek között, így a római alakulat fölényes győzelemmel (4–1) hangolt az Atalanta elleni idegenbeli bajnokira, míg az Olasz Kupa negyeddöntőjében a Fiorentina vár majd rá.

A Cittadella jelenleg hatodik a Serie B-ben, de hátránya csak négy pont a listavezető Palermo mögött.

LAZIO–CITTADELLA 4–1

OLASZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Lazio–Cittadella (II.) 4–1
(Immobile 11., 87., F. Anderson 24., Camigliano 36. – öngól, ill. Bartolomei 41.)

A NYOLCADDÖNTŐBEN (ágrajz szerint)
December 20.:Juventus–Genoa
December 20.:Roma–Torino

December 20.:Atalanta–Sassuolo
December 19.:Napoli–Udinese

Milan–Verona 3–0
Inter–Pordenone 0–0 – 11-esekkel 5–4

Fiorentina–Sampdoria 3–2
Lazio–Cittadella 4–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik