C. Ronaldo kihagyott büntetője is belefért, Olasz Kupa-döntős a Juventus

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.12. 20:57
null
Cristiano Ronaldónak ezúttal büntetőből sem ment, igaz, a Juventus így is továbbment (Fotó: AFP)
A Juventus jutott be elsőként az Olasz Kupa döntőjébe azzal, hogy az idegenbeli 1–1-es döntetlen után hazai pályán gól nélküli ikszre végzett a 16. perctől kezdve emberhátrányban játszó AC Milannal. A házigazda Cristiano Ronaldo révén büntetőt lőhetett az első negyedóra végén, de a labda a kapufán landolt.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Juventus–Milan 0–0
JUVENTUS:Buffon – Danilo (Cuadrado, 86.), Bonucci, De Ligt, Alex Sandro – Pjanic (Khedira, 62.), Bentancur, Matuidi (Rabiot, 62.) – Dybala, Cristiano Ronaldo, Douglas Costa (Bernardeschi, 62.).Vezetőedző:Maurizio Sarri
MILAN:Donnarumma – Conti (Saelemaekers, 88.), Kjaer, Romagnoli, Calabria (Laxalt, 88.) – Bennaszer, Kessié (Colombo, 82.) – Calhanoglu, Paquetá (Krunic, 82.), Bonaventura (Rafael Leao, 52.) – Rebic.Vezetőedző:Stefano Pioli
Kiállítva:Rebic (16.)
Továbbjutott:
aJuventus, 1–1-gyel,idegenben szerzett góllal

ÖSSZEFOGLALÓ

A milánói meccsen ráadásban tizenegyesből kiharcolt 1–1-et követően otthon alaposan bekezdett a Juventus, Douglas Costa már a 2. percben ziccerbe került, de ez ugyanúgy kimaradt, mint Cristiano Ronaldo túlhelyezett büntetője, Donnarumma kezét pont kikerülte a labda, de így a kapufa hárított.

Nem sokáig örülhettek az eddig teljesen alárendelt szerepet betöltő milánóiak, hiszen a felszabadítás után Rebic felugorva próbált labdát szerezni, ehelyett mellbe rúgta a szintén magasba emelkedő Danilót… Villant is a piros, és még csak a 16. percben jártunk.

Ehhez képest valamelyest kiegyenlítődni látszott a meccs, bár Matuidi helyzeténél azért Donnarummának nagyot kellett védenie, a Milan kapusa később Cristiano Ronaldo lehetőségeinél is jól avatkozott közbe.

A játék a második félidőben sem sokat változott, a Juventus meddő fölényben volt, de vagy Donnarumma, vagy valamelyik Milan-védő mindig játékba tudott avatkozni, amikor kellett, a piros-feketék pedig igazán nagy lehetőséget nem tudtak kialakítani.

A torinói csapat végül két döntetlennel harcolta ki a továbbjutást, a római fináléban az ellenfele a Napoli–Inter párharc győztese lesz.0–0

A TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBAT
20.45:
Napoli–Inter (Tv: Sport1)– élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen:
1–0

DÖNTŐ
SZERDA
20.30:
Juventus–Napoli/Inter (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!

PERCRŐL PERCRE

96. Véget ért a meccs, döntős a Juventus!
95. NAGY VÉDÉS! Alex Sandro távoli lökete Donnarummáról vágódott szögletre.
94. Kjaer és Ronaldo ütközött, tudják folytatni.
93. A milánóiak egymásra vártak, Cuadrado 18-ról viszont fölé lőtt.
92. Bernardeschi húzza az időt a 10 emberrel játszó ellenféllel szemben.
91.Saelemaekers esett el az ötös előtt, de ő volt a szabálytalan.
90. Négy perc a hosszabbítás.
90. Ronaldo adott be rabonával, eredménytelenül.
88. Calabria helyére Laxalt állt be,Contihelyére pedigSaelemaekers érkezett.
87. Ronaldo vette át rosszul a labdát a 16-oson belül.
86. Danilo helyére Cuadrado érkezett a Juventusnál.
84. Bernardesci próbálkozott a 16-os bal oldalánál, de kirúgás jöhet.
83. Alex Sandro beadása Donnarumma zsákmánya.
82. Cserél a Milan. Paquetá helyére Krunicérkezett, Kessié helyére pedig Colombo.
81. Ronaldo
erőteljes fejese nem veszélyes.
81. Rabiotkerült ziccerbe a szöglet után, eltört labdáját Donnarumma simogatja szögletre.
80. DYBALA! Távoli löketét Donnarumma ütötte szögletre.
79. HELYZET! Kjaerérkezett a szögletre, de kevéssel a kapu jobb oldala mellé fejelt.
78. Calhanoglu tekerése után Alex Sandro ment szögletre.
77. Ígéretes helyről, jobb oldalról jár Milan-szabadrúgás. Kessiét közben ápolni kell.
76. Calhanoglu lövése nagyon lelassult, ez sem gond Buffonnak.
75. Kessié lövését Bernardeschi blokkolta, majd Kjaer állította meg a kontrát.
74. Khedira próbálta megakadályozni a vendégek megindulását, fault, sárga.
72. Paquetá megpattanó lövése után újra ráeszmélhetünk, hogy Buffon áll a Juve kapujában. Nem volt nehéz dolga.
71.
A korner ezúttal sem veszélyes.
71. MEKKORA MENTÉS! Dybala jobb oldali beadása után De Ligt már készült a kapuba fejelni, de Kjaer menteni tudott fejjel.
71. Ez a korner sem veszélyes.
70. Szépen felállt a Juve a 16-os előtt, Bentancur lövése szögletre pattant.
66. Kessié tört be a 16-oson belülre, de szerelték.
64. Contiról pattant szögletre a labda, óriási ordítás, de kifelé szabadrúgás.
62. Hármas csere a Juventusnál, Pjanic helyére Khedira, Matuidi helyére Rabiot, Douglas Costa helyett pedig Bernadeschi állt be.
60. Douglas Costa harcolt ki újabb Juve-szögletet. Donnarumma önfeláldozó vetődéssel ment.
58. Pjanic szöglete után Bonucci kevéssel tévesztett, de szabálytalanság miatt ha bemegy, sem ér.
58. Bennaszer vesztett labdát saját térfelén, az akció végén Cristiano Ronaldo lökete egy védőről pattant fölé.
57. Dybala megpattanó beadását nagy üggyel-bajjal csak fogja Donnarumma.
55. Pjanic szöglete után az össze-vissza pattogó labdát végül Calhanoglu kivágta.
54. A sarokrúgás után nincs helyzet, a túloldalon Leao elől szerelnek, az ellentámadás során pedig Ronaldo elől.
53. Dybala jobb oldali beadását Romagnoli vágta szögletre.
52. Bonaventura helyére Rafael Leao állt be.
51. Dybala 16 méteres löketébe belevetődött Kessié.
49. Dybala balos lökete sem eredményezett gólt.
48. A tetszetős milánói támadás végén Calhanoglu foghatja a fejét, a jobb oldali beadás után mellé fejelt. Továbbra sincs kaput eltaláló vendégpróbálkozás.
48. Bentancur ütközött Kessiével, majd Kjaerrel, aztán Douglas Costa kerülhetett volna helyzetbe, de róla pattant ki a labda.
46. Folytatódik a mérkőzés.

65:35% a labdabirtoklás, 9–1 a lövések száma, 3–0 a szögleteké.

45+3. Véget ért az első félidő.
45+3.
Donnarumma futott ki és csípte el CR elől a labdát.
45+1. CR harcolt ki szögletet, az akció végén Bonucci próbálta kapura húzni a labdát, mellé.
45. Három perc a ráadás.
43. Pjanicpróbálta megakadályozni a milánói lefordulást, sárga lap.
41. Calhanoglu felívelt szabadrúgása után egyik milánói sem tudott labdához érni. Kjaert meglökte Bonucci, de nincs ítélet.
39. Calabria beadása veszélytelen, a túloldalon pedig Ronaldo 18 méteres lövését magabiztosan fogta Donnarumma.
37. Bonaventura egy szép csel után akart még egyet, így a 16-os előtt szerelték.
35. Ígéretes Milan-kontrából helyzet sincs, majd a bal oldali szabadrúgásból sincs.
33. Most Kjaer fejelt ki egy bal oldali centerezést.
31. ÓRIÁSI VÉDÉS! Egy jobb oldali Danilo-beadás után Matuidiestében leadott lövésénél Donnarumma volt a helyén.
29. Douglas Costa ment el a bal oldalon könnyedén, centerezését Romagnoli fejelte ki.
28. Ronaldo kapott labdát a bal szélről, 11 méterről, kissé hátralépve jócskán fölé, mellé lőtt.
26.Costa kényszerítőzött Dybalával, majd nem talált kaput.
25.
Most Paquetá próbálkozott, kevés sikerrel.
24. Éledezik a Milan, de ez csak egy kaput nem veszélyeztető távoli Conti-lövésben merült ki.
23. Ronaldo jobb oldali lövése Kjaerről pattant szögletre.
16. REBIC MIT MŰVELT?! Az előrevágott labda után mellbe rúgta a felugró Danilót, PIROS LAP!
16. Cristiano Ronaldo tizenegyese a jobb oldali kapufáról kifelé pattant!
15. Contisárga lapot kapott.
15. TIZENEGYES! Conti kezezése miatt.
14. VIDEÓZÁS! Lehet, mégis lesz ítélet.
13. Ronaldo került nagy helyzetbe, de nem találta el a hosszú felsőt. Két kezet (Conti, CR) is érintett a labda, nincs ítélet.
13. Dybala levágódó lövése után újabb szöglet.
12. Ígéretes helyzetből, jobb oldalról jött Juventus-szabadrúgás, de elszórakozták a hazaiak.
6. „Természetesen” De Ligt fejét találta meg a labda, nehéz helyzetből a hosszú felső fölé fejelt.
5. Dybala tekerése a sorfalról szögletre pattant.
5. Dybalát vágták fel a kaputól 24 méterre.
2. VILLÁMRAJT! Alex Sandro ment el a bal oldalon, Douglas Costához játszott vissza, ő viszont a bal alsó mellé lőtt.
1. Elkezdődött a mérkőzés.
A Juventus a Buffon – Danilo, Bonucci, De Ligt, Alex Sandro – Pjanic, Bentancur, Matuidi – Douglas Costa, Dybala, Cristiano Ronaldo kezdővel állt fel.
A Milanban Donnarumma – Conti, Kjaer, Romagnoli, Calabria – Bennaszer, Kessié – Calhanoglu, Paquetá, Bonaventura – Rebic tizenegy kezdett.
A hazaiaktól Higuaín, Chiellini és Demiral hiányzik, a vendégektől Hernandez, Ibrahimovic, Musacchi, Duarte, Castillejo.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, 21-kor kezdődik a visszavágó!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik