Messiék már milánói „házasok”, befektette az Inter Icardi árát

Vágólapra másolva!
2020.08.14. 14:36
null
Messi, Sánchez, Vidal: soha többé egy csapatban? Erősen valószínű (Fotó: AFP)
A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A harmadik hetet szokásainknak megfelelően az angol élvonallal kezdtük, és Olaszországban folytatjuk.

Többször is leírtuk már: bármilyen furán is hangzik, napjainkban „csak” 10-20 millió eurós játékjoggal bíró futballistákra építve egyetlen topligában sem lehet a dobogóért harcolni, az aranyéremhez egy lépcsőfokkal jobb keret sem elegendő, maximum a dobogóért lehet jó eséllyel harcolni; lásd például a minapi Sevilla–Wolverhampton mérkőzést, ahol a vesztes félbe, az angol csapatba csak két játékos állt be csereként: a 28 millió eurót érő Diogo Jota és a 17.9 millió eurót érő Pedro Neto. És simán kiestek a „farkasok”, hazájuk bajnokságában erejük megfeszítésével maximum az Európa-ligás helyekre érhetnek majd oda, a Sevilla a La Ligában csak a nagy trió hátát nézi, ezért is „éli ki magát” a kisebbik európai kupában.

Valami hasonlóra készül még az INTERNAZIONALE, ahol a 2016-os kínai hatalomátvétel (2019 elején a részvények 31 százalékát egy hongkongi cég szerezte meg, de a Szuning a többségi tulajdonos) után 200, 100, 60 és 170 millió eurót költöttek el a Mercatón, azaz ennyivel adtak többet idényenként új játékosokért, az eladottak árán felül, járulékos költségekkel egyetemben.

Ha csak a tizenötmillió eurón felüli érkezőket nézzük, vegyes a kép: Joao Mário, Gabriel Barbosa, Antonio Candreva, Sztevan Jovetics; Milan Skriniar, Alessandro Bastoni, Matías Vecino, Dalbert, Roberto Gagliardini; Radja Nainggolan, Lautaro Martínez; Romelu Lukaku, Christian Eriksen, Valentino Lazaro, Matteo Politano jöttek idényenként. Bombaüzletek és nagy találatok mellett a Joao Marióért odaadott 50 millió euró bukásnak számít, a Gabriel Barbosa-kalandból is legalább húszmilliós mínusszal szállt ki a klub (éppen, amikor a brazil kezdett úgy futballozni, mint amennyiért megvették...), a Dalbertért adott 21 millió euró fele egyelőre elveszni látszik, a már 32 éves Radja Nainggolanért két éve kiadott 38 millió euró már akkor is kockázatos lépésnek látszott, a belga azóta 36 mérkőzést játszott az Interben, bár legutóbb kölcsönben a Cagliariban jól futballozott (olyannyira, hogy az ottani elnök végleg megszerezné őt).

Ellenkező esetben Nainggolan visszatér a nyáron, akár csak a tavaly 22.4 millióért vett szélső, Valentino Lazaro, neki az előző idényben sem Milánóban, sem a Newcastle Unitedben nem ment igazán.

Annyit azért tegyünk hozzá gyorsan, hogy ekkora melléfogások minden klubnál előfordulnak, az pedig már a modern futball bája, hogy félmilliárd eurónál többet elköltve sem sikerült elhódítania az Internet a bajnoki aranyérmet, 2016 óta szép sorban a 7., a 4., ismét a 4. és most a 2. helyen végeztek, mindenféle kupasiker nélkül. Az előző három idényben mindannyiszor Mauro Icardi volt a házi gólkirály, aki azonban már nagyon el szerette volna hagyni az Intert, úgymond családi kérésre, így elengedték őt Párizsba előbb kölcsönbe, majd ötvenmillió euróért végleg.

2016-ig visszanézve a magunk részéről nem találtunk olyan távozót, aki Icardin kívül beférne most a kezdőbe, talán Barbosának és Éver Banegának adhattak volna még némi türelmet – most a 21 éves éket, Andrea Pinamontit 19.5 millió euróért elopciózta a Genoa (a csatár a bajnokságot harminckét mérkőzésen elért öt góllal zárta, és ez ennyi pénzt ér), a francia U21-es válogatott támadóval, Yann Karamoh-val a Parma cselekedett is, nyolcmillióért (ő egy gólig jutott a Serie A-ba, tizennégy fellépésen, ennyit a mai topligás viszonyokról).

 

 

A középső középpályás, Andrea Palazzi mérföldekre állt a bő kerettől is, jó árat, kétmillió eurót fizetett érte Silvio Berlusconi Monzája, a 19 éves szélsőért, Felice D'Amicóért reális árat, 400 ezer eurót adott a Sampdoria, két éve ennyiért vette az Inter a Palermótól. Sajnos a 23 esztendős elefántcsontparti középső középpályás, Assane Gnoukouri profi karrierje véget ért, szívproblémák miatt. Ő egykoron csodagyerekként indult, már 2015-ben pályára lépett az Interben a felnőttek között!

Tizenkét-tizenkét millió euró az opciós vételára Antonio Conte régi londoni ismerősének, a szélső Victor Mosesnek, de a balhátvéd Cristiano Biraghinak is, a határidő augusztus legvége. Utóbbiért Dalbert került kölcsönbe egy évre Firenzébe, neki nincs opciója. A középső középpályás Stefano Sensi egy idényéért csak 2.2 milliót kért a Sassuolo, vételára húszmillió lehet, ha él ezzel a kölcsönszerződésbe vésett lehetőséggel a milánói csapat.

Tavaly ilyenkor az olasz futball legújabb üstököséért, Nicolo Barelláért 12 millió eurót és egy Nainggolant kapott a Cagliari, további 25 millióért már meg is vette őt az Inter, hivatalosan szeptember elsején lép életbe a kontraktus, amely nyolcmillió eurós bónuszt is tartalmaz. A 18 éves görög jobbhátvédet,Georgiosz Vajannidiszt ingyen szerezte meg az Inter, pontosabban 400 ezer eurónyi nevelési költséget kellett fizetnie a Panathinaikosznak, teljesen ingyen érkezett a Manchester Unitedtől a chilei szélső, Alexis Sánchez.

 

 

Akiért az angolok 34 millió eurót fizettek az Arsenalnak 2018 végén, és évi 32 millió eurós álomfizetést a labdarúgónak a nyolcmilliós aláírási pénz mellé (ügynöke is kapott hatmillió eurót nélkülözhetetlen közreműködéséért), ezért is örültek most a manchesteriek, hogy valaki átvállalta őt... Más források szerint Sánchez a Unitednél csak évi 24 millió eurót kapott bruttóban, plusz idényenként 1.2 milliós alapbónuszt és pályára lépésenként 83 ezer eurót. Szerződést kötni tudni kell!

Korábban felvetődött, hogy az angolok cserébe Perisicet kérik érte, régi célpontjukat, de inkább lemondtak róla, csak távozzon a chilei.

Sánchez az Internél beéri évi 15 millió eurós bruttó fizetéssel, valamivel több mint a felét viszi haza, még két évig ennél sokkal többet keresett volna Angliában – de az idén már betölti a 32. életévét, gondolnia kell a karrierje szép lezárására is. Sánchez a „csilliárdokért” a Unitedben 45 mérkőzésen lőtt öt gólt, és adott kilenc asszisztot, igen drága kanadai pontok voltak ezek. Főleg, hogy Sánchez béréből hétmillió eurót a United fizetett a chilei milánói idényben is, és természetesen ingyen engedték el már tavaly is! Kereseti példaképünk az Interben megrázta magát, 1380 játékperc alatt 14 kanadai pontot hozott a konyhára, azaz darabja ennek is majdnem egymillió euróba került!

Az Icardiért kapott pénzt az Inter egy szélső védőbe fektette, de milyenbe! Kész csoda, hogy a Real Madridnak nem kellett Asraf Hakimi, az Inter negyvenmillióért megvette a 21 éves marokkói játékost, aki búcsúzóul Dortmundban az előző idényben harminchárom bajnokin 15, nyolc BL-mérkőzésen 4 kanadai pontot szerzett, közte kilenc góllal – remek üzletet csapott a milánói egylet, Hakimi ráadásul a védelem és a középpálya mindkét szélén bevethető, a háromvédős olasz rendszert egyenesen rászabták! Hakimi 2025-ig írt alá, ötmilliónyi bónusz még beeshet utána Madridba, az Interben jó esetben, tehát jutalmakkal együtt évi tízmillió eurót keres, bruttóban.

Nainggolan, Dalbert és Lazaro mellett visszatért kölcsönből a 31 éves szélső, Ivan Perisic, a lassan harmincéves örök csatártehetség, Samuele Longo, a balhátvéd Federico Dimarco, ha meg nem tartja a Hellas Verona, és két nagyon tehetséges kapus, a román Ionut Radu a brazil Gabriel Brazao. Hasonló cipőben jár az U20-as válogatott középpályás, Lorenzo Gavioli, az U20-as válogatott kerettag szélső, Matteo Rover, a középső védő Andreaw Gravillon – és Joao Mário, rá 18 millió eurós vételi lehetősége volt a Lokomotiv Moszkvának. A portugál szerződése még két évi él az Interrel, de még csak 27 éves, magára találhat még.

 

 

Lazarót kölcsönkéri a Lipcse, a Bayer Leverkusen, a Mönchegladbach és a Werder (német lapok szerint húszmillióért egyenesen eladó), a legutóbb részegen egy kórházban botrányt rendező, előtte hajnalban részegen kocsikázó, vérprofi Marcelo Brozovicnak előkelőbb kérője van, a Bayern München (és a Tottenham is vinné). Elmondhatja ezt magáról – mármint az utóbbi kitételt – Skriniar is, akit Párizsból és Angliából is szemmel tartanak a gigászok. Lautaro Martínezről és a Barcelona, Manchester City hármasáról már írtunk (szerintünk csakis 130 millió euró körüli összegért adják el, mert ennyiből tudnák őt pótolni és némi hasznot is realizálni rajta), a 34 esztendős Diego Godín kérője a Lyon, a Cagliari vinné a Lucien Agoumé, Sebastiano Esposito párost, a 18 éves középpályást, Agoumét a Genoa és a Hellas Verona is kerülgeti, a támadót a Torino monitorozza. Sebastiano Esposito hamarosan hosszabbít az Interrel, öt évre ír alá évi 600 ezer euróért, utána minden bizonnyal megy kölcsönbe, legelőször egyébként a Monzával hozták hírbe, majd az Atalanta tett rá vételi ajánlatot, tehát biztosan mocorog benne valami.

A Spezia, Sassuolo páros lát fantáziát a középhátvéd Lorenzo Pirolában, a védő rendre bizonyít a korosztályos válogatottakban, Kwadwo Asamoah-ra az újonc Benevento pályázik. Moses olasz lapok szerint nem marad Milánóban, az AS Roma már 5-6 millió euróért veheti meg, Gagliardiniért 15 millió eurót sem sajnálna nagy tisztelője, a Laziót vezető Simone Inzaghi.

Mint említettük már, esélytelennek tartunk bárkit is Lionel Messi megszerzésére, az Intert is (a La Gazzetta dello Sport szerint apja után most a futballista is vett egy gyönyörű és méregdrága apartmant Milánóban), ellenben N'Golo Kanté megszerzésével három évre meglenne a csapat új motorja. Olcsóbb aligha lenne, mint Sandro Tonali, fiatalabb jelölt külföldről a Tottenham által megtartani nem kívánt Tanguy Ndombélé (sőt, őt elcserélné José Mourinho Skriniarra). Matthias Ginter kinőtte a Borussia Mönchengladbachot, ő a védelem és a középpálya tengelyében is bevethető, és Lazaro távozhat ellenkező irányba (most opciós kölcsönnel hívják a németek a szélsőt). Remek idényt zárt a Leicesterben Wilfred Ndidit, ezért is kérhetnek érte 60 millió eurót, ő meg legalább 7-8 milliós bruttó bért.

Nagy olasz transzfertudorok szerint 35 millió euróért és ötmillió bónuszért eladja a Brescia Sandro Tonalit az Internek – hacsak Torinóból be nem fut egy jobb ajánlat. A Corriere della Sera már a milánói bért is tudja: évi ötmillió euró.

A Dinamo Kijev első gerjedelmében 35 millió eurót követelt a bal oldali és középső védő Vitalij Mikolenkóért, de adja majd lejjebb is, a kétszeres argentin válogatott Lucas Martínez Quartát harmadennyiért elengedheti a River Plate; a Leeds, Valencia, Milan, Betis négyes is tárgyal róla. A Roma által 15 millióért meg nem kapott Chris Smalling is szóba került az Internél, főleg, ha tényleg adna a Manchester United 70 millió eurót Skriniarért. David Alabát és Corentin Tolissót nem sokkal többért el lehet mozdítani Münchenből német oldalak szerint, a védelembe régebbi kiszemelt a cheslea-s balhátvéd, Emerson Palmieri – újabb az Atalanta Robin Gosense.

Azon gondolkodik az Inter, hogy az U20-as válogatott hátvédet, Gabriele Zappát visszavásárolja a Pescarától, a másik ismeretlenebb kiszemelt a brazil U20-as válogatott bal oldali és középső védő, Carlos Augusto, érte a Corinthians a minap 3.5 millió eurót kért a Monzától, a további vételár felének a jogával. A Torino állítólag felajánlotta Vecinóért egy az egy elleni, tehát pénzmentes cserébe Armando Izzót, a háromszoros olasz válogatott középhátvédet, Vecino a hírek szerint teljesen kiesett edzője kegyeiből. Ingyen le lehet igazolni, de jól meg kell fizetni Jan Vertonghent, aki azonban már krisztusi korban van, és a Roma eleve évi hárommillió eurós fizetéssel csábítja (hogy bruttó vagy nettó, azt nem köti az orrunkra a Corriere dello Sport.

Arturo Vidal és Júnior Firpo interes kapcsolatáról is írtunk már a rovatban, de a lipcsei Angelinóról még nem, a 23 éves spanyol játékos kölcsönben futballozik Németországban, játékjoga a Manchester Cityé, opciós ára 30 millió euró. Ha Messi nem is, a szerb 19 éves karmester, szélső Dejan Zukics (Vojvodina) az Interé lehet.

Kapust nemigen keres az Inter, a 36 éves Samir Handanovic hamarosan hosszabbít, két évre, évi 3.5 milliós bérért. Edin Dzeko évi 7.5 milliót kért Rómában, nem is ragaszkodnak hozzá foggal-körömmel, a 34 éves támadó mellett jól mutatna elöl a 33 éves Olivier Giroud, legalább olasz transzferoldalak szerint, mert az ő ügynökével is tárgyalgatnak a milánóiak. Fiatalabb kiszemelt a stuttgarti Nicolás González, a „25 milliós” Emmanuel Dennis (FC Bruges) és a „négymilliós” Darian Males (Luzern).

 

Kiszemelt a talján szaksajtó szerint a kispadra a portói Sergio Conceicao, ugyanis Antonio Conte napjai meg vannak számlálva, a portugál A Bola hozzátette: a volt interes szélső már találkozott ügynökével Belgiumban, és kiderült, klubja húszmillió eurót kér, hogy elengedje őt.

 

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2020 NYARA

ATALANTA
ÉRKEZETT:
Mario Pasalic (Chelsea, kölcsön után végleg, 15 000 000 euró)
Kölcsönből vissza: Simone Muratore (Juventus U23), Christian Capone (Perugia), Nicolas Haas (Frosinone), Davide Bettella (Pescara), Marco Varnier (Pisa), Marco Tumminello (Pescara), Federico Mattiello (Cagliari), Gaetano Monachello (Venezia), Anton Kresic (Padova), Filippo Melegoni (Pescara), Enrico Delprato (Livorno), Matteo Pessina (Hellas Verona), Borisz Radunovics (Hellas Verona), Luca Valzania (Cremonese), Marco D'Alessandro (SPAL), Luca Vido (Pisa), Marco Carraro (Perugia), Arkadiusz Reca (SPAL), Etrit Berisha (SPAL), Marco Carnesecchi (Trapani), Fabio Eguelfi (Feralpisalo)
TÁVOZOTT: Gianluca Mancini (kölcsön után végleg, 13 000 000 euró)
Kölcsönből vissza: Adrien Tameze (Nice)

BENEVENTO
ÉRKEZETT:
Federico Barba (Chievo, kölcsön után végleg)
Kölcsönből vissza: Samuel Armenteros (Crotone), Gianluca Di Chiara (Perugia), Pietro Iemmello (Perugia)
TÁVOZOTT: Massimo Coda (szerződése lejárt)

BOLOGNA
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Kingsley Michael (Cremonese), Mattia Destro (Genoa), Nehuén Paz (Lecce), Emanuel Vignato (Chievo), Luca Rizzo (Livorno), César Falletti (Club Tijuana), Diego Falcinelli (Perugia), Godfred Donsah (Cercle Bruges)
TÁVOZOTT: Luca Rizzo (szerződése lejárt), Ladislav Krejcí (Sparta Praha, ingyen)

CAGLIARI

ÉRKEZETT: Marko Rog (Napoli, kölcsön után végleg, 13 000 000)
Kölcsönből vissza: Filippo Romagna (Sassuolo), Filip Bradaric (Celta Vigo), Alberto Cerri (SPAL), Guglielmo Vicario (Perugia), Kiril Deszpodov (Sturm Graz), Alessandro Deiola (Lecce), Marko Pajac (Genoa), Senna Miangue (Standard Liege), Diego Farias (Lecce)
TÁVOZOTT: Nicolo Barella (Inter, kv., 25 000 000), Lucas Castro (SPAL, kv., 3 000 000)
Kölcsönbe: Senna Miangue (Eupen), Fabrizio Cacciatore (szerződése lejárt)
Kölcsönből vissza: Luca Pellegrini (Juventus), Federico Mattiello (Atalanta), Alberto Paloschi (SPAL), Radja Nainggolan (Inter), Giovanni Simeone (Fiorentina), Robin Olsen (Roma)

CROTONE
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza:
Augustus Kargbo (Reggio Audace), Giuseppe Borello (Cesena)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza:
Samuel Armenteros (Benevento), Marko Jankovics (SPAL), Alberto Gerbo (Ascoli), Luca Marrone (Hellas Verona)

FIORENTINA
ÉRKEZETT:
Alfred Duncan (Sassuolo, kölcsön után végleg, 15 000 000), Pol Lirola (Sassuolo, kölcsön után végleg, 11 000 000)
Kölcsönből vissza: Bryan Dabo (SPAL), Szofjan Amrabat (Hellas Verona), Cristiano Biraghi (Inter), Tofol Montiel (Vitória Setúbal), Jacob Rasmussen (Erzgebirge Aue), Luca Ranieri (Ascoli), Giovanni Simeone (Cagliari), Sebastián Cristóforo (Eibar), Riccardo Saponara (Genoa), Szymon Zurkowski (Empoli), Valentin Eysseric (Hellas Verona), Kevin-Prince Boateng (Besiktas), David Hancko (Sparta Praha), Kevin Diks (Aarhus)
TÁVOZOTT: Jordan Veretout (Roma, kv., 16 000 000), Cyril Théréau (szerződése lejárt)
Kölcsönbe: Jacob Rasmussen (Vitesse)
Kölcsönből vissza: Rasid Gezzal (Leicester City), Christian Kouamé (Genoa), Dalbert (Inter)

GENOA
ÉRKEZETT:
Andrea Pinamonti (Inter, kv., 18 000 000), Francesco Cassata (Sassuolo, kv., 7 000 000)
Kölcsönből vissza: Oscar Hiljemark (Dinamo Moszkva), Schäfer András (DAC), Koray Günter (Hellas Verona), Sinan Gümüs (Antalyaspor ), Petar Brlek (Ascoli), Christian Kouamé (Fiorentina), Romulo (Brescia), Gianluca Lapadula (Lecce), Stephane Omeonga (Hibernian), Dzsavad el-Jamik (Zaragoza), Vittorio Parigini (Cremonese), Eddie Salcedo (Hellas Verona), Nicola Dalmonte (Trapani), Claudio Spinelli (Gimnasia La Plata), Raúl Asencio (Cosenza), Riccardo Saponara (Lecce)
TÁVOZOTT: Romulo (szl.), Oscar Hiljemark (szl.), Salvador Ichazo (Danubio, i.), Sinan Gümüs (Fenerbahce, i.)
Kölcsönből vissza: Iago Falque (Torino), Antonio Sanabria (Betis), Cristian Romero (Juventus),Marko Pajac (Cagliari), Mattia Destro (Bologna), Antonio Barreca (Monaco), Riccardo Saponara (Fiorentina), Mattia Perin (Juventus), Adama Soumaoro (Lille), Edoardo Goldaniga (Sassuolo)

HELLAS VERONA
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Liam Henderson (Empoli), Jure Balkovec (Empoli), Antonino Ragusa (Spezia), Karim Laribi (Bari), Antonio Di Gaudio (Spezia), Luca Marrone (Crotone)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Valerio Verre (Sampdoria), Valentin Eysseric (Fiorentina), Emmanuel Badu (Udinese), Eddie Salcedo (Genoa), Szofjan Amrabat (Fiorentina), Koray Günter (Genoa), Matteo Pessina (Atalanta), Federico Dimarco (Inter), Borisz Radunovics (Atalanta), Claud Adjapong (Sassuolo), Amir Rrahmani (Napoli)

INTERNAZIONALE
ÉRKEZETT:
Asraf Hakimi (Real Madrid, 40 000 000), Nicolo Barella (Cagliari, kv., 25 000 000), Alexis Sánchez (Manchester United, kölcsön után végleg, i.)
Kölcsönből vissza: Gabriel Brazao (Albacete), Axel Bakayoko (St. Gallen), Mauro Icardi (PSG), Ionut Radu (Parma), Radja Nainggolan (Cagliari), Dalbert (Fiorentina), Valentino Lazaro (Newcastle United), Joao Mário (Lokomotiv Moszkva), Michele Di Gregorio (Pordenone), Federico Dimarco (Hellas Verona), Andreaw Gravillon (Sassuolo), Ivan Perisic (Bayern München)
TÁVOZOTT: Mauro Icardi (PSG, kv., 50 000 000), Andrea Pinamonti (Genoa, kv., 18 000 000), Yann Karamoh (Parma, kv., 8 000 000), Andrea Palazzi (Monza, 2 000 000), Felice D'Amico (Sampdoria, 400 000)
Kölcsönbe: Valentino Lazaro (Mönchengladbach, 1 200 000)
Kölcsönből vissza: Cristiano Biraghi (Fiorentina), Victor Moses (Chelsea), Stefano Sensi (Sassuolo)

JUVENTUS
ÉRKEZETT:
Arthur (Barcelona, 72 000 000), Félix Correia (Manchester City U23, 10 500 000)
Kölcsönből vissza: Luca Pellegrini (Cagliari), Marko Pjaca (Anderlecht), Mattia Perin (Genoa), Cristian Romero (Genoa), Dejan Kulusevski (Parma)
TÁVOZOTT: Miralem Pjanic (Barcelona, 60 000 000), Emre Can (Dortmund, kv., 25 000 000), Erik Gerbi (Sampdoria, 1 300 000), Matteo Stoppa (Sampdoria, 1 000 000), Blaise Matuidi (Inter Miami, i.)

LAZIO
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Simone Palombi (Cremonese), Emanuele Cicerelli (Salernitana), Szofian Kijin (Salernitana), Patryk Dziczek (Salernitana), Riza Durmisi (Nice), Fabio Maistro (Salernitana), Wallace (Braga), Valon Berisha (Fortuna Düsseldorf)
TÁVOZOTT: Valon Berisha (Reims, 4 300 000), Ricardo Kishna (szl.)

MILAN
ÉRKEZETT:
Alexis Saelemaekers (Anderlecht, kv., 3 500 000), Simon Kjaer (Sevilla, kv., 3 500 000)
Kölcsönből vissza: Alessandro Plizzari (Livorno), Pepe Reina (Aston Villa), Ricardo Rodríguez (PSV), Tommaso Pobega (Pordenone), Alen Halilovic (Heerenveen)
TÁVOZOTT: Suso (Sevilla, kv., 21 000 000), Gustavo Gómez (Palmeiras, kv.)
Kölcsönből vissza: Asmir Begovic (Bournemouth)

NAPOLI
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Vlad Chiriches (Sassuolo), Luigi Sepe (Parma), Gennaro Tutino (Empoli), Luca Palmiero (Pescara), Andrea Petagna (SPAL), Adam Unasz (Nice), Zinédine Machach (Cosenza), Amato Ciciretti (Empoli), Amir Rrahmani (Hellas Verona), Alberto Grassi (Parma), Lorenzo Tonelli (Sampdoria)
TÁVOZOTT: Simone Verdi (Torino, kv., 20 000 000), Roberto Inglese (Parma, kv., 18 000 000), Marko Rog (Cagliari, kv., 13 000 000), Leandrinho (RB Bragantino, kv.)

PARMA
ÉRKEZETT:
Roberto Inglese (Napoli, kv., 18 000 000), Yann Karamoh (Inter, kv., 8 000 000)
Kölcsönből vissza: Alessio (Sheffield Wednesday), Jacopo Dezi (Virtus Entella), Eric Lanini (Como)
TÁVOZOTT: José Machín (Monza, kv., 4 000 000), Luca Zamparo (Reggio Audace, 300 000)
Kölcsönből vissza: Luigi Sepe (Napoli), Dejan Kulusevski (Juventus), Gianluca Caprari (Sampdoria), Hernani (Zenit), Giuseppe Pezzella (Udinese), Ionut Radu (Inter), Alberto Grassi (Napoli), Jasmin Kurtic (SPAL)

ROMA
ÉRKEZETT:
Jordan Veretout (Fiorentina, kv., 16 000 000), Gianluca Mancini (Atalanta, kv., 13 000 000), Carles Pérez (Barcelona, kv., 11 000 000), , Henrih Mhitarjan (Arsenal)
Kölcsönből vissza: Matias Nani (Central Córdoba), Ante Coric (Almería), Alessandro Florenzi (Valencia), Rick Karsdorp (Feyenoord), Robin Olsen (Cagliari), Mirko Antonucci (Setúbal), Patrik Schick (RB Leipzig)
TÁVOZOTT: Grégoire Defrel (Sassuolo, kv., 10 000 000), Maxime Gonalons (Granada, kv., 4 000 000)
Kölcsönbe:
William Bianda (Zulte Waregem), Daniel Fuzato (Gil Vicente)
Kölcsönből vissza: Chris Smalling (Manchester United), Davide Zappacosta (Chelsea)Jordan Veretout (Fiorentina), Nikola Kalinic (Atlético Madrid)

SAMPDORIA
ÉRKEZETT:
Mikkel Damsgaard (Nordsjaelland, 6 500 000), Kristoffer Askildsen (Stabaek, kv., 2 500 000), Tommaso Augello (Spezia, 1 500 000), Erik Gerbi (Juventus), Matteo Stoppa (Juventus, 1 000 000), Felice D'Amico (Inter, 400 000)
Kölcsönből vissza: Valerio Verre (Hellas Verona), Lorenco Simic (DAC), Jeison Murillo (Celta Vigo), Gianluca Caprari (Parma)
TÁVOZOTT: Lorenco Simic (Zaglebie Lubin)
Kölcsönből vissza: Gonzalo Maroni (Boca Juniors), Lorenzo Tonelli (Napoli), Josida Maja (Southampton)

SASSUOLO
ÉRKEZETT:
Grégoire Defrel (Roma, kv., 10 000 000), Lukas Haraslin (Lechia Gdansk, kv., 1 500 000), Georgiosz Kirjakopulosz (Aszteras Tripoli, kv., 1 200 000), Kaan Ayhan (Fortuna Düsseldorf, 2 500 000)
Kölcsönből vissza: Jens Odgaard (Heerenveen), Gianluca Scamacca (Ascoli), Claud Adjapong (Hellas Verona), Davide Frattesi (Empoli), Khouma Babacar (Lecce), Luca Ravanelli (Cremonese), Federico Ricci (Spezia), Andreaw Gravillon (Ascoli), Federico Di Francesco (SPAL), Enrico Brignola (Livorno), Marco Sala (Virtus Entella), Stefano Sensi (Inter), Edoardo Goldaniga (Genoa)
TÁVOZOTT: Alfred Duncan (Fiorentina, kv., 15 000 000), Pol Lirola (Fiorentina, kv., 11 000 000), Francesco Cassata (Genoa, kv., 7 000 000), Luca Mazzitelli (Virtus Entella, kv.)
Kölcsönből vissza: Vlad Chiriches (Napoli), Filippo Romagna (Cagliari)

TORINO
ÉRKEZETT:
Simone Verdi (Napoli, kv., 20 000 000)
Kölcsönből vissza: Iago Falque (Genoa), Vanja Milinkovics-Szavics (Standard Liege), Kevin Bonifazi (SPAL), Lucas Boyé (Reading), Jacopo Segre (Chievo)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Kevin Bonifazi (SPAL, kv., 11 000 000)

UDINESE
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Antonín Barák (Lecce), Riad Bajic (Konyaspor), Cristo (Huesca), Giuseppe Pezzella (Parma), Aly Mallé (Balikesirspor), Nicholas Opoku (Amiens), Stipe Perica (Mouscron), Mamadou Coulibaly (Trapani), Emmanuel Badu (Hellas Verona), Simone Scuffet (Spezia), Ryder Matos (Luzern)
TÁVOZOTT: Andrija Balic (DAC, kv.), Seko Fofana (Lens, 10 000 000)
Kölcsönből vissza: Ken Sema (Watford)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK (a harmadik feljutó csapat még nem ismert)

BRESCIA
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Leonardo Morosini (Ascoli)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Romulo (Genoa)

SPAL
ÉRKEZETT:
Kevin Bonifazi (Torino, kv., 11 000 000), Lucas Castro (Cagliari, kv., 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Federico Viviani (Livorno), Marko Jankovics (Crotone), Salvatore Esposito (Chievo), Lorenzo Dickmann (Chievo), Alberto Paloschi (Cagliari), Jasmin Kurtic (Parma)
TÁVOZOTT: Ervin Zukanovic (szl.)
Kölcsönből vissza: Etrit Berisha (Atalanta), Karlo Letica (FC Bruges), Bryan Dabo (Fiorentina), Federico Di Francesco (Sassuolo), Arkadiusz Reca (Atalanta), Andrea Petagna (Napoli), Marco D'Alessandro (Atalanta), Nenad Tomovics (Chievo), Alberto Cerri (Cagliari)

LECCE
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Romario Benzar (Perugia)
TÁVOZOTT: Andrea La Mantia (Empoli, kv., 3 500 000), Stefano Pettinari (Trapani, 200 000)
Kölcsönből vissza: Gianluca Lapadula (Genoa), Khouma Babacar (Sassuolo), Antonín Barák (Udinese), Diego Farias (Cagliari), Riccardo Saponara (Genoa), Alessandro Deiola (Cagliari), Nehuén Paz (Bologna)

Vastaggal az elmúlt egy hét átigazolásai, lezárva csütörtökön délben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik