Az AC Milannál megerősítették Balotelli érkezését

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 16:12
null
Mario Balotelli a City váltómeze után hamarosan a Milan piros-fekete dresszét is magára húzhatja (Fotó: Action Images, archív)
Az AC Milan igazgatója, Umberto Gandini megerősítette, az együttes megállapodott a Manchester Cityt erősítő Mario Balotellivel. A játékos négy és fél éves szerződést köt a piros-feketékkel.



Gandini a twitterprofilján közölte a hírt: „Balotelli átigazolásával kapcsolatban aláírtuk a szerződést a Manchester Cityvel. Holnap Milánóban sor kerül az orvosi vizsgálatra, aztán a játékos aláírja 2017-ig tartó szerződését.”

Az olasz klub hivatalos televíziós csatornáján, a Milan Channelen keresztül is megerősítette az átigazolást: „Mario holnap érkezik! A két klub megegyezett egymással. Holnap átesik az orvosi vizsgálaton, majd aláírja szerződését 2017 június 30-ig.”

A Manchester City nem kommentálta a hírt. Az angol klub 2010-ben 24 millió fontért szerezte meg Mario Balotelli játékjogát az Internazionalétől, azóta pedig 53 Premier League-mérkőzésen 20 gólt tudott felmutatni.

A 22 éves Európa-bajnoki ezüstérmes egybehangzó lapértesülések szerint 20 millió euró plusz bónuszokért érkezik a milánói együtteshez, ahol 4 millió eurós alapfizetést kap majd 2017 nyaráig. A szerződésében rögzítendő kivásárlási ára 70 millió euró lesz.

 

Legfrissebb hírek

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
4 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
Tegnap, 17:40

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19
Ezek is érdekelhetik