B. J. 2021.12.30 17:01 Frissítve: 2021.12.30 17:01

Juventus, Inter, Milan: V, mint vírus, V, mint válság, H, mint hanyatlás?

Idén is visszatekintünk röviden az év végén a futball topligáinak 2021-es történéseire, itt-ott szubjektíven. A La Liga és a Bundesliga után a Serie A következik, ahol mindenki azt várta, hogy az Internazionale sokakat meglepő bajnoki címe után ismét a Juventus évei következnek, a valóság azonban egészen más lett.

Exodus? (Fotó: AFP)

 

MILÁNÓ DIKTÁLTA A DIVATOT

Legalábbis úgy tűnt, a topfutballban kínai hatalomátvétel lesz, és ebben a két milánói gigász az élen járt. Lehet őket szeretni vagy nem szeretni, de az Internél Massimo Moratti és a Milannál Silvio Berlusconi meghatározott egy-egy időszakot nemcsak az olasz, de a világfutballban is, és tényleg nagy, talán túlontúl nagy űrt is hagytak maguk után.

Az Inter lett az előző idény bajnoka, Antonio Conte bő 350 millió euró elköltése után behozta az első helyre a csapatot, kinevezése után megszerezve az Asraf Hakimi, Nicolo Barella, Stefano Sensi, Alekszandar Kolarov, Alexis Sánchez, Arturo Vidal, Matteo Darmian, Romelu Lukaku, Christian Eriksen, Valentino Lazaro, Matteo Politano, Ashley Young, Victor Moses, Diego Godín, Cristiano Biraghi vonulatot, hogy tényleg csak a legismertebb vételeket említsük. Megdolgozott tehát az évi 20 millió eurós bruttó (nettóban 13 milliós) fizetéséért Conte, aki korábban a Chelsea-nél kétszer ennyit keresett – de a mester a bajnoki címet alaposan meg sem ünnepelve bejelentette a lemondását, mert főnökei 15-20 százalékos fizetéscsökkentést írtak elő neki és a játékosainak, plusz előirányoztak a nyárra egy százmillió eurós pluszt a Mercatón, azaz a játékospiacon. Conte a lemondása után kapott hétmillió eurónyi bánatpénzt, mert vagy tudunk szerződést kötni, vagy nem, aztán kapott még kétmillió eurót, mert új csapata nem egy másik olasz egyesület lett, hanem a Tottenham.

(Whoscored)

Látjuk már, honnan az óriási adósság a topkluboknál, elég legyen példának még Alexis Sánchez, akit 34 millió euró értékben szerzett meg a Manchester United, neki évi 32 millió eurós bért adott, a nyolcmilliós aláírási pénz mellé (ügynöke beérte hatmillióval). Amikor kölcsönadták ingyen az Internek, az ottani, már csak 15 millió eurós bér felét is ők állták, majd 2020 nyarán ingyen elengedték. Most éppen az Inter keres új klubot a 16 mérkőzésen 6 kanadai pontot termelő, de már „túl sokat” kereső, 33 esztendős szélsőnek. Az Internél tavasszal már 640 millió euró volt az adósság, és ugyan csökkentették a béreket, a játékosok a bajnoki prémiumról is lemondtak, ám így is havi 10 millió euró mínuszt termelnek. A fő tulajdonos Szuningnak 350 millió eurót kellene valahonnan előteremtenie, mert felvett egy 275 millió eurós kölcsönt a fizetések biztosítására, ennek a kamatterhe csak a nyáron 72 millió euróra rúgott!

Belépett az Inter életébe egy másik kínai tulajdonos is, de a kínai gazdaság jelenlegi helyzete miatt a LionRock Capital sem csodaszer, a Szuning így egész decemberben újabb támogatókat keresett. Főleg, hogy jövőre pluszban 375 millió kellene még kifizetnie a Szuningnak, hogy „birtokon belül maradjon”...

Az év mérkőzése volt?

Még mielőtt megkapnánk az ilyenkor szokásos „Miért kell más zsebében turkálni?”, és „A firkász vajon mennyit keres?” (a szerző pedagógus, az ő zsebében turkálni...) hozzászólásokat, no meg a gyakorló közgazdászok jogos figyelmeztetéseit a költségvetés terminus technikusairól: csak érzékeltetni szeretnénk, hogyan és miért jutott el korábban nem látott gazdasági mélységig Európa topklubjainak zöme...

INNEN SZÉP A GYŐZELEM

A La Gazzetta dello Sport szerint az előző idényben a Serie A húsz klubja összesen 300 millió eurós mínuszt termelt, az összadósságuk pedig 2.8 milliárd euró! Még mielőtt mindent a koronavírusra fognánk: a 2019–2020-as idényben 754 millió, előtte 292 millió mínuszt eurót hoztak össze az olasz élvonalban...

Jó 150 millió eurót keresett a nyáron az Inter Romelu Lukaku, Hakimi, Politano és Antonio Candreva eladásával, még azt a luxust is megengedhette magának, hogy visszavegye Belgiumból Zinho Vanheusdent 16 millió euróért, és azonnal kölcsönadja a Genoának. Az új mester Simone Ingazhi lett, aki immár a Denzel Dumfries, Joaquín Correa, Hakan Calhanoglu, Edin Dzeko négyessel a fedélzeten elvitte az első helyre karácsonyra az Intert.

(The Analyst)

De a Bajnokok Ligájában a Real Madrid kétszer is megverte őket, miként az előző idényben, igaz, most sikerült legalább továbbjutni, mert tavaly Conte alatt még a Sahtar Doneck és a Borussia Mönchengladbach is megelőzte őket. Nagy érvágás volt Christian Eriksen kiesése, a dán karmester mostanában az Odensénél edzeget.

ÖRDÖGÜK LESZ?

Hosszas szünet után jutott el ismét a BL-be a Milan, de a csoportban a Liverpool, az Atlético Madrid és a Porto is megelőzte, főleg azért, mert Zlatan Ibrahimovicék csak hat gólt lőttek. Az év elején az El-ben a legjobb 16 között a Manchester United búcsúztatta a piros-feketéket. A bajnokságban már jobban megy nekik, ezért másodikak most az Inter mögött, és ezért esélyesek ismét a bajnoki címre. Ibra, Rafael Leao és Olivier Giroud mellett megtalálta a góllövő cipőjét a védekező középpályás Franck Kessié, a legtöbb gólpasszt a balhátvéd Theo Hernandez jegyzi, de Fikayo Tomori, Sandro Tonali, Iszmael Bennaszer, a mostanában többször is megsérülő Ante Rebic, Alexis Saelemaekers, Brahim Díaz és Mike Maignan is jó igazolásnak bizonyult, Davide Calabria és Alessio Romagnoli szintén jó formában futballozik – legalábbis a csapattársakhoz képest, mert a La Gazzetta és más lapok osztályzatai alapján nem villogtak ősszel a milanosok.

Büntettek


A minden hájjal megkent Stefano Pioli a csapat mestere; a ligában csak a Sassuolo és a Napoli elleni vereség számít botlásnak, a Juventusszal idegenben és az Interrel döntetleneztek, s csupán Firenzében kaptak még ki, egy hétgólos mérkőzésen, pontot ezeken kívül mindössze Udinében veszítettek.

Az amerikai Paul Singeré a Milan 99.93 százaléka, mértékadó olasz lapok szerint a nyár óta új tulajdonost keres, novemberben maga a Milan elnöke, Paolo Scaroni jelentette be, hogy hamarosan új „gazdája” lehet a csapatnak. Az Elliott Management Corporation 700 millió eurót áldozott a Milanért és a Milanra, a két fő cél a rendszeres BL-szereplés és egy új stadion építése volt. Mint Scaroni elárulta, az új aréna a jelenlegi árak szerint 650 millió euróba kerülne, de nincs más útja a fejlődésnek.

 

Ibrahimovic az Ibrahimovic, a zsenijéhez nem fér kétség, ugyanakkor már 40 éves, és sérülései miatt éppen a BL-ben nem tudott segíteni a csapaton, négy fellépésén nem szerzett egyetlen kanadai pontot sem. Az ügynöke Mino Raiola, ezzel mindent elárultunk a hosszabbítási vitákról... Kessiével és a csapatkapitány Romagnolival is meg kell még harcolnia Paolo Maldininek, utóbbi játékos ügynöke is éppen Raiola. A „kis” Maldini, a húszéves Daniel ebben az idényben összesen csak 138 percet kapott Piolitól, miközben a szélső testvére, a 25 esztendős  Christian Maldini a Milan, a Brescia és a Reggiana után most a harmadosztályú Pro Sestóban vadássza a nagy áttörést.

Visszatérve a mágikus Zlatanra: a svéd klasszis 865 perc alatt jutott el 9 kanadai pontig, nélküle a Milan félkarú óriás, mondjuk ezt annak ellenére is, hogy ha kezdett, átlagosan 1.4, nélküle azonban éppen 2.8 pontot szerzett a gárda. A támadó 2021-ben hat komolyabb sérülést szenvedett, a Transfermarkt összesítése szerint 208 napon át volt a sérültlistán. Kessiének 6.5 milliós éves fizetést, Romagnolinak feleennyit ajánlottak a hosszabbításért, de Ibrahimovicnak aligha a pénz számít, hanem a megbecsülés, így ő alighanem hosszabbít majd. Az ügynöke, mint azt már említettük, Raiola, aki levezényelte Gianluigi Donnarumma és a PSG szerződéskötését is. És talán hamarosan magyar csapattársa is lesz Ibrának...

Persze... Persze?

 

ÖREGEDŐ HÖLGY

A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a legutóbbi kutatásában az Opta által szolgáltatott teljesítményindexeket alapul véve összeállította a Serie A idénybeli álomcsapatát. A képzeletbeli együttesekbe csak olyan játékosok kerülhettek be, akik legalább 900 percet a pályán töltöttek a bajnoki mérkőzéseken.

A Samir Handanovic (Internazionale) – Giovanni Di Lorenzo (Napoli), Fikayo Tomori (Milan), Kalidou Koulibaly (Napoli), Theo Hernandez (Milan) – Hakan Calhanoglu (Internazionale), Fabián Ruiz (Napoli), Marcelo Brozovic (Internazionale) – Domenico Berardi (Sassuolo), Lautaro Martínez (Internazionale), Rafael Leao (Milan) tizenegyből is látszik, ez nem a Juventus ősze volt.

(The Analyst)

Sőt nem a Juventus éve, ugyanis az előző idényt az Inter, a Milan és az Atalanta mögött zárta, most pedig a Napolit is maga elé engedte, és a listavezető Intertől 12 pontnyi a lemaradás. A BL-ben legutóbb a legjobb 16 között kiesett a Porto miatt, most megelőzte a csoportban a Chelsea-t is, s a következő körben a Villarreal vár rá. Sovány vigasz az Olasz Kupa-győzelem. Andrea Pirlóra nagy volt még a kabát, így Massimiliano Allegri tért vissza a kispadra, aki a nyáron megkapta a keretébe a Moise Kean, Mohamed Ihattaren, Kaio Jorge, Manuel Locatelli négyest, eladták Cristian Romerót, Merih Demiralt és Cristiano Ronaldót, és leszerelt tőlük végleg Gianluigi Buffon.

Ronaldo... Szokás szidni a portugál zsenit, szokás lenézni Ronaldo olaszországi tevékenységeit, túlzásnak nevezni a 117 millió eurós átigazolási díjat, no és az évi 30 millió eurós bért – mindenestől, azaz adókkal és egyebekkel együtt körülbelül 300 millió eurójába került a portugál az „Öreg Hölgynek”. Ronaldo ezért 134 mérkőzésen lőtt 101 gólt, és adott 22 gólpasszt, az előző idényt 36 góllal és 5 assziszttal zárta. De úgy jártak vele, mint a PSG Neymarral, azaz éppen ott nem vette a hátára a csapatot, ott nem volt „egyszemélyes hadsereg”, ahol a legjobban kellett volna, azaz a BL-ben.

Ugyan tavaly hat meccsen éppen ennyi kanadai pontot tett be a közösbe, ebből kettőt a Ferencváros ellen, de a Porto ellen a tavasz elején csak egy gólpasszig jutott. Egy idénnyel korábban kitett magért a kieséses szakaszban is, lásd a Lyon elleni dupláját, ám ez is kevés volt a továbbjutáshoz. A szakértők szerint nagyon jól járt a Juventus CR távozásával, aki „csak akadályozta a többieket a kibontakozásban”, és „nem vett részt a csapatjátékban”, „önzősködött”. Ebben lehet valami, de egyelőre a többieket zavarja a túl nagy tér, a házi gólkirály Paulo Dybala nyolc találatig jutott 17 mérkőzésen, Álvaro Morata hétgólos, míg a legtöbb gólpasszt Federico Bernardeschi adta, hetet, háromszor ennyi fellépésen. Érdekes, hogy mindhármuknak a BL-ben ment igazán, nem a Serie A-ban.

Ronaldo már a Manchester United színeiben gyűjti be a kritikákat és az elismeréseket, 19 meccsen 13 gólnál és 2 gólpassznál tart, 1500 játékperc alatt. A Chelsea mellett az Empoli, a Napoli, a Sassuolo, a Hellas Verona és az Atalanta is megverte a Juvét, amely ellenben az utóbbi nyolc bajnokin összesen két gólt kapott, ez mindenképpen jó jel a jövőre nézvést. A nyáron lejár Juan Cuadrado, Dybala és Federico Bernardeschi szerződése is, Federico Chiesát pedig végleg meg kell venni a Fiorentinától, ez a tízmillió eurós kölcsöndíj fölött ötvenmillióba is kerülhet, Moratáért pedig most kell fizetni az Atlético Madridnak (35 millió eurót).

(The Analyst)

A legújabb hírek szerint Dybalának évi 8 milliós alapfizetést és kétmilliós bónuszt ajánlottak fel, újabb három esztendőre, de az éppen sérült argentin sztárnak éppen a fizikai állapota miatt előbbit csökkentenék, utóbbit emelnék – erre a játékos és ügynöke nemet mondott. Pár nap, és Dybalát hivatalosan is megkereshetik a kérők... Mint látjuk, nem fenékig tejföl az élet Torinóban sem, és sok minden ott is a pénz körül forog, mert a világ már csak így megyen...  Nem véletlenül ragaszkodott a végsőkig a Juve vezérkara az Európai Szuperligához, a „zebrák” adósságai 215 millió euróval nőttek, bevételeik 16 százalékkal csökkentek, 490 millió euróra, az összadósság egyébként 400 millió euró körüli.

„Nem lepett meg a Juventus visszaesése, ez elkerülhetetlen volt. Ne feledjük, elveszítették az állandó megmentőt, Ronaldót, vele minden meccset egy nulláról kezdtek. A Juventusnak meg kell küzdenie néhány játékos formahanyatlásával és azzal, hogy a fiatalok nem húzóemberek még. De nem számítottam arra, hogy a Milan kiesik a BL-ből” – osztotta meg a véleményét a két utóbbi csapatról Fabio Cannavaro.

LA DEA, LA DOLCE VITA

Korábban bővebben foglalkoztunk már az Atalantával, ahol tartós sikert hozott a csapatépítés: ugyan néha gödörbe léptek, mert az előző idényben nagyon kevéssel maradtak le az ezüstéremről, a Coppa-finálét elbukták a Juventus ellen, a BL-ben a legjobb 16 között kikaptak a Real Madridtól, most a csoportban a harmadik helyen végeztek, távozott Cristian Romero, Amad Diallo, Gianluca Mancini, Timothy Castagne és a felfutás ikonja, Alejandro „Papu” Gómez is, de mégis: simán elképzelhető, hogy megnyerik az El-t a bergamóiak, és mivel a nyáron ismét okosan tettek-vettek – lásd a Juan Musso, Davide Zappacosta, Matteo Lovato, Merih Demiral, Teun Koopmeiners ötöst, illetve azt a meglepő tényt, hogy a Duván Zapata, Luis Muriel csatárkettős egyikét sem adták el –, nagyon szép tavasz állhat előttük.

Most nyolcpontos a lemaradása az első helytől az Atalantának, ám a klub anyagi helyzete stabilabb, mint a nagy „északi trióé”, a ravasz Gian Piero Gasperini pedig előbb-utóbb megtanítja nyerni az övéit a végjátékokban is.

Ha a tévétársaságoktól nem is, az UEFA-tól dől a pénz

 

ÖRÖK VÁROS, ÖRÖK REMÉNYEK

Rómában sem fenékig sajtos-tejszínes-petrezselymes mártás az élet... A Lazio küzd becsülettel, mostanában évi 10-20 millió eurót nyaranta elköltve folyamatosan ott röpdös az európai kupaszereplést jelentő helyek körül, viszont sokkal vérmesebb reményei nem lehetnek a Ciro Immobile, Pedro, Szergej Milinkovics-Szavics, Luis Alberto, Felipe Anderson, Luiz Felipe, Manuel Lazzari hetessel sem. Legutóbb túlélte a BL-csoportkört, a Bayern Münchentől kikapni aztán nem szégyen, majd az ősszel az El-ben megelőzte a Marseille-t, de februárban az olasz gárdák orra alá mostanában sok borsot törő Porto vár rá.

Többek között a Roma miatt nehéz feljebb jutnia a tabellán, lásd még a városi rivalizálás örömeit... A „farkasok” a nyáron minden értelemben nagyot húztak José Mourinho kinevezésével és azzal, hogy 150 milliónál is többet költöttek a Tammy Abraham, Marash Kumbulla, Eldor Shomurodov, Matías Vina, Rui Patrício, Roger Ibanez, Bryan Reynolds sorra. Néhány méregdrágán vett futballistát fillérekért adtak kölcsön, Pedrót egyenesen a Lazio vitte el, és 39 meccs után ingyen elengedték a világbajnok Steven Nzonzit, akinek munkálkodása közel 50 millió eurójába került a klubnak... Mint látjuk, az amerikai elnök-főtulajdonos, Dan Friedkin előrefelé menekült. Paulo Fonsecával majdnem eljutottak az El-elődöntőbe, majd a Serie A-ban a 7. helyen végeztek, míg jelenleg a 6. helyen állnak, éppen annyi ponttal, mint a Fiorentina, egy egységgel megelőzve a Laziót. Van tehát hová fejlődni, mondjuk egy Európa-konferencialiga-sikerrel és egy huszáros tavaszi hajrával...

Mourinho előtt is magas volt az adósság és a fizetési kötelezettség, azóta...

 

EKÖZBEN DÉLEN

A vártnál jobban szerepel a Napoli, ahonnan 2018 óta sztárok sora távozott (emeljük ki csak a Jorginho, Marek Hamsík, Duván Zapata, Amadou Diawara, Allan ötöst), pár peremembert zseniálisan magas áron adtak el, és a hasznot Victor Osimhen, Stanislav Lobotka, Andrea Petagna, Elif Elmasz, Konsztantinosz Manolasz, Hirving Lozano, Alex Meret, Matteo Politano megvásárlásába fektették. Felemás sikerrel: Manolaszt két éve 36 millióért vették, most 2.4 millióért adták el az Olympiakosznak; a többiek még a fedélzeten, és a tavalyi ötödik hely után pillanatnyilag a dobogón állnak, a milánóiak mögött. A keretből tízen is harmincon felüliek, nyolc labdarúgó szerződése lejár, már csak ezért sem fog unatkozni a folytatásban Luciano Spalletti és a mindenható elnök, Aurelio de Laurentiis.

Veszélyesebb a nagyokra mostanában a Fiorentina, mint korábban, de nem kérdéses, hogy a ma tehetségei, élükön Dusan Vlahoviccsal (miközben Nicolás González, Nikola Milenkovics, Lucas Martínez Quarta és a friss Európa-bajnok Gaetano Castrovilli is szép jövő előtt áll) hamarosan távoznak. Jó döntés volt a fiatal, a Spezia élén feltűnt Vincenzo Italianót ültetni a kispadra, a közelmúltban Szinisa Mihajlovics, Vincenzo Montella, Paulo Sousa, Stefano Pioli és Cesare Prandelli is irányította a csapatot.

Cselkirály


HAJTANAK MÉG

Küzd becsülettel a Genoa, az Empoli, a Bologna és a Torino, néhány gyanúsan túlárazott üzletet kötve egymással vagy a nagyokkal, sokszor ügyesen pecázgatva a Mercatóban. Kifogyott az egzotikus igazolásokból a Sampdoria és az Udinese, ez a középmezőny aljára lehet elég, ennek teteje mostanában az óriásölő Sassuolo felségterülete.

Sokat elmond azért a topligák erősségéről, hogy a Sassulo keretében nyolc futballista játékjoga is többet ért tízmillió eurónál, az Eb-aranyos Domenico Berardié egyenesen 35 millió, a Jérémie Boga, Gianluca Scamacca, Giacomo Raspadori trióé pedig 20-20 millió.

A pénz ligája már minden topliga, ezért sem rúghat labdába a szegény Salernitana, igaz, ugyanakkor a Cagliari is kiesésre áll a bajnokságban kilenc gólnál tartó Joao Pedro, Nahitan Nández, a kétszeres olasz válogatott kapus, Alessio Cragno, Keita Baldé (a Monaco pár éve még 30 millió eurót adott érte), Kevin Strootman, Dalbert, Diego Godín és Martín Cáceres segítsége ellenére is.

Már az előző évadban búcsúzott sajnos a Parma, a közelmúlt transzferkirálya, és nem úgy áll, hogy hamarosan ismét élvonalbeli legyen.

 

QUO VADIS?

Anyagilag és a játékosállományt tekintve sincs a topon a Serie A, hadd ne soroljuk most fel a nyolcvanas és kilencvenes évek csillagait és sikereit, a televíziók és egyéb médiumok sem állnak sorban a közvetítési és egyéb üzleti jogokért.

A stadionok átlagéletkora 65 év (az élvonalban 18 létesítmény szolgál), nagy részük finoman szólva sem felel meg a modern kor követelményeinek. A legnagyobb sztárok távoznak – ellenben a szórakozás garantált a kisebb csapatok mérkőzésein is, és rendre feltűnnek légiós és olasz tehetségek a szegényebbeknél is, ez utóbbiból profitált a válogatott is.

A nyári Eb-döntőben pályára lépő játékosok közül Emerson Palmieri honosított, először a Palermo hozta át őt Itáliába, Giorgio Chiellini első profi klubja a Livorno volt, Leonardo Bonuccié a Viterbese (de a Bariban futott be), Giovanni Di Lorenzóé a Reggina, Marco Verrattié a Pescara, a 15 évesen Olaszországba kerülő Jorginhóé a Hellas Verona, Nicolo Barelláé a Cagliari, Domenico Berardié a Sassuolo, Lorenzo Insigne a Foggiában és a Pescarában bizonyított először a felnőttek között, utóbbi helyen futott be Ciro Immobile és Bryan Cristante, Federico Bernardeschi pedig a Crotonében.

Olaszországban mindenki a tarsolyában hordja a marsallbotot, ugyanakkor a közeljövőt illetően vannak a szurkolóknak és a szakértőknek is félelmeik... 

 


 

A SERIE VÉGEREDMÉNYE, 2020–2021 – ADATBANK ITT!
1. Internazionale 38 28 7 3 89–35 +54  91
2. Milan 38 24 7 7 74–41 +33  79
3. Atalanta 38 23 9 6 90–47 +43  78
4. Juventus 38 23 9 6 77–38 +39  78
5. Napoli 38 24 5 9 86–41 +45  77
6. Lazio 38 21 5 12 61–55 +6  68
7. Roma 38 18 8 12 68–58 +10  62
8. Sassuolo 38 17 11 10 64–56 +8  62
9. Sampdoria 38 15 7 16 52–54 –2  52
10. Verona 38 11 12 15 46–48 –2  45
11. Genoa 38 10 12 16 47–58 –11  42
12. Bologna 38 10 11 17 51–65 –14  41
13. Fiorentina 38 9 13 16 47–59 –12  40
14. Udinese 38 10 10 18 42–58 –16  40
15. Spezia 38 9 12 17 52–72 –20  39
16. Cagliari 38 9 10 19 43–59 –16  37
17. Torino 38 7 16 15 50–69 –19  37
18. Benevento 38 7 12 19 40–75 –35  33
19. Crotone 38 6 5 27 45–92 –47  23
20. Parma 38 3 11 24 39–83 –44  20
Az első négy a Bajnokok Ligája, az 5. és 6. az Európa-liga csoportkörébe, a 7. helyezett pedig az Európa-konferencialiga playoffkörébe jutott. A 18., a 19. és a 20. helyezett kiesett a bajnokságból.

 

AZ ÁLLÁS, 2021–2022 – ADATBANK ITT!
1. Internazionale 19 14 4 1 49–15 +34  46
2. Milan 19 13 3 3 40–22 +18  42
3. Napoli 19 12 3 4 35–14 +21  39
4. Atalanta 19 11 5 3 38–24 +14  38
5. Juventus 19 10 4 5 27–17 +10  34
6. Roma 19 10 2 7 31–21 +10  32
7. Fiorentina 19 10 2 7 34–25 +9  32
8. Lazio 19 9 4 6 39–34 +5  31
9. Empoli 19 8 3 8 30–34 –4  27
10. Bologna 19 8 3 8 27–31 –4  27
11. Torino 19 7 4 8 23–19 +4  25
12. Verona 19 6 6 7 34–32 +2  24
13. Sassuolo 19 6 6 7 30–31 –1  24
14. Udinese 18 4 8 6 26–28 –2  20
15. Sampdoria 19 5 5 9 27–35 –8  20
16. Venezia 19 4 5 10 18–34 –16  17
17. Spezia 19 4 4 11 19–39 –20  16
18. Genoa 19 1 8 10 19–37 –18  11
19. Cagliari 19 1 7 11 17–40 –23  10
20. Salernitana 18 2 2 14 11–42 –31  8
 AJÁNLÓ
La Liga: a csodák, a meglepetések vagy a sallerek éve volt 2021? 
Bundesliga: egy csapat mind fölött, egy csatár mind fölött

 

2022.11.06 03:00:42

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A „zebrák” négy egymás elleni mérkőzés után győzték le az Intert.

2022.11.03 00:09:19

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Úgy 36 millió euró járna Allegrinek, hiszen még több mint két év van hátra a szerződéséből. Ráadásul nem elhanyagolható szempont, hogy a hosszú távra megoldást jelentő nevek közül jelenleg csak Zinédine Zidane és Thomas Tuchel elérhető.

2022.10.17 21:41:30

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A vezetőség pajzsként használja a sérült játékosokat, Pogba és Chiesa visszatérésétől várják a csodát, de ez mellébeszélés. A Juventus stílusa most nem modern, nincs benne dinamika, sok és gyors futás, még kevesebb elöl a kreativitás, és persze a manapság hatékony letámadás, agresszív labdaszerzés sem működik.

2022.10.10 20:50:33

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Nyilván nem véletlen Maradona mind sűrűbb emlegetése és a hozzá kapcsolódó párhuzamok. Eddig csak az argentin csillaggal a csapatban tudott bajnoki címet és európai kupát nyerni a Napoli. Márpedig ebben az idényben immár aligha lehet más a cél, mint begyűjteni egy nagy trófeát odahaza vagy Európában, az eddigi szereplés minden reményre feljogosítja a csapatot.

2022.10.08 05:31:49

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Kikaptak, így továbbra is nyeretlenek idegenben a „zebrák”.