Juve: „Hiba volt szerződtetni, az idény végén el kell engedni CR-t”

D. Á.D. Á.
2021.03.11. 15:30
null
Meddig lesz CR a Juventusban? (Fotó: AFP)
Giovanni Gigli, a Juventus labdarúgócsapatának korábbi elnöke szerint óriási hibát követett el a torinói alakulat azzal, hogy szerződtette a portugál világklasszist, Cristiano Ronaldót – olvasható a Sport Bible oldalán.

 

Amkior a 76 éves Giovanni Giglit arról kérdezték, hogy hiba volt-e átigazolni a portugál világklasszist, habozást nélkül rávágta, hogy igen.

„Egyértelműen hiba volt szerződtetni. Már a Juventusban töltött első napján így gondoltam. Nagyszerű bajnokról van szó, de túl drága” – fogalmazott Giovanni Gigli.

„Most a Juventustól függ minden. Jelenleg gólonként egymillió eurót fizetnek neki, az elnöknek pedig most felelősséget kell vállalnia ezért. A klubnak el kellene engedni Cristiano Ronaldót az idény végén” – tette hozzá a Juventus korábbi elnöke.

A Juventus kedden óriási meglepetésre – és a szurkolók legnagyobb csalódottságára – az FC Porto ellen hazai pályán búcsúzott a Bajnokok Ligájától.

CR kihagyhatatlan Piro keretéből – igaz, nem először éri kemény kritika a 36 éves játékost, az utóbbi időben a korábbi válogatott támadó, Antonio Cassano rendszeresen odaszúr a portugál csatárnak.

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
15 órája

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44