Juventus: eladó a klub? A tulajdonos cáfolja az értesülést

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2023.09.12. 12:29
null
Juventus-szurkolók (Fotó: AFP)
Az Exor hivatalosan reagál a Juventus esetleges eladásáról szóló pletykákra, miután az Il Giornale arról számolt be, hogy a tulajdonos vevőt keres a torinói klubra.


A Juventust tulajdonló holding, az Exor hétfőn hivatalos közleményben cáfolta, hogy el akarja adni a torinói klubot. A közleményt néhány órával azután tették közzé, hogy az Il Giornale milánói lap cikke szerint John Elkann, az Exor vezérigazgatója olyan vevőt keres, aki legalább 1.5 milliárd euróért érdekelt a klub többségi részesedésének megszerzésében.

„Az a feltételezés, amelyet egy újság közölt a Juventus eladásával kapcsolatban, teljesen alaptalan” – fogalmazott az Exor közleményében, amelyet a Tuttosport idéz.

De nem ez az első eset, hogy az Exor cáfolja a klub esetleges eladásáról szóló híreket. Ugyanez történt tavaly májusban is, amikor a Reuters arról számolt be, hogy a Juventus tulajdonosai potenciális kisebbségi részvényest kerestek. Az Agnelli család idén épp száz éve birtokolja a 126 éves Juventust, a jelenlegi többségi tulajdonos John Elkann a legendás elnök, Gianni Agnelli unokaöccse. Andrea Agnelli, John unokatestvére 2022 novemberében mondott le a klub elnöki posztjáról a Juventus pénzügyeivel kapcsolatos vizsgálatot követően.

Az olasz sajtóban közben rámutattak: az Il Giornale cikkét Tony Damascelli jegyzi szerzőként, aki 2006-ban a Calcipoli-botrány után ugyanezzel a címmel („Eladó a Juventus”) írt cikket, de akkor sem vált valóra. Az ügy kapcsán Dino Zoff, a korábbi klasszis kapus és edző is megszólalt, a Radio Anch'io műsorában azt mondta: „Tragikus lenne, ha az Agnelli család eladná a Juventust, mivel a család az ország számára egy intézményt testesít meg. A világ változik, de az Agnelli család mégis csak az Agnelli család, ők maguk a Juventus.”

Legfrissebb hírek

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
Tegnap, 8:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Gilardino vette át Filippo Inzaghi helyét a Pisa kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.26. 19:59

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23
Ezek is érdekelhetik