Juve: CR miatt elvesztettük a csapategységet – Buffon

2021.12.25. 13:02
null
Cristiano Ronaldónak a Juventsusszal nem sikerült nagyot alkotnia a BL-ben (Fotó: AFP)
Éles kritikát fogalmazott meg Cristiano Ronaldo 2018-as érkezésével kapcsolatban az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus legendája, Gianluigi Buffon, aki jelenleg a Parma játékosa.

 

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo 2018 nyarán 9 év után elhagyta a Real Madridot, és 117 millió euróért a Juventusba igazolt. A 2018-2019-es idényben az év legjobb játékosának választották, míg egy évaddal később gólkirály lett. A csapattal két-két alkalommal ünnepelt bajnoki címet és olasz Szuperkupát, egyszer pedig megnyerte az Olasz Kupát. A nemzetközi sikerek azonban elmaradtak, a Bajnokok Ligájában nem sikerült kiemelkedő eredményt elérni. Ronaldo érkezésével kapcsolatban a Juventust 2001-től 2018-ig, majd 2019-től 2021-ig erősítő Gianluigi Buffon markáns véleményt fogalmazott meg, amelyet az ESPN FC Twitter-oldala idézett:

„A Juventus elveszítette a DNS-ét, amelytől a csapat az volt, ami. 2017-ben azért jutottunk be a Bajnokok Ligája döntőjébe, mert tapasztalattal teli együttes voltunk, amely egyetlen egységként működött. Ezt Ronaldóval elveszítettük.”

Cristiano Ronaldo az idén augusztus 31-én 15 millió euróért igazolt korábbi csapatába, a Manchester Unitedbe. Gianluigi Buffon július elsején szerződött a nevelőegyesületébe, a Parmába.

A Juventus a mostani idényben 10 győzelemmel, 4 döntetlennel és 5 vereséggel a Serie A tabellájának az ötödik helyén áll.

 

Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
14 órája

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
16 órája

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53