Fiorentina: Gattuso máris távozik – hivatalos

2021.06.17. 10:39
null
Gattuso irányítása tiszavirág-életű lehet a Fiorentina élén (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina, Gennaro Gattusót nevezte ki vezetőedzőjének, aki július 1-jétől kezdte volna meg a „violák” irányítását, azonban a kinevezése után máris távozik a kispadról – közölte a klub hivatalos oldala.

 

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Napolitól távozó Gennaro Gattuso lett a Fiorentina vezetőedzője. Először La Gazzetta Dello Sport számolt be róla, hogy tiszavirág-életű lehet a megállapodás, később pedig a klub megerősítette az olasz tréner távozását. Az olasz sportnapilap értesülései szerint a „violák” vezetősége nem értett egyet a 43 éves edző és menedzsere, Jorge Mendes átigazolási elképzeléseivel – Gattuso a hírek szerint az FC Porto középpályását, Sergio Oliverát és a Valenciában szereplő, Goncalo Guedest is meg akarta szerezni.

A Serie A 2020–2021-es kiírásában a Juventus mögött egy ponttal lemaradva, az ötödik – Európa-liga-csoportkört érő – helyen végzett a Napoli a játékosként világbajnok, 43 éves szakember irányítása alatt.

Az átigazolási hírekben jártas újságíró, Fabrizio Romano is beszámolt Gattuso távozásáról.


 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
23 órája

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50

Duplázott a magyarok réme; három vendégsiker a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 20:57

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

A Lazio a 2. és a 92. percben szerzett gólokkal gyűrte le a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 22:40
Ezek is érdekelhetik