„Az olasz futball ezer sebből vérezve is fényévekre van tőlünk”

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2017.11.14. 15:16
null
„Az olasz futball ezer sebből vérezve is fényévekre van tőlünk” (Fotó: AFP)
A svédek elleni olasz blama után Kéri András Dániellel, a Calcio titka című könyv szerzőjével az olaszországi futball aktuális problémái mellett arról is szót ejtettünk, hogyan jutott el odáig, hogy hétköznapi futballgondolkodóként kezdve ma már a „futballszakma magasiskolájáról" beszélhet és írhat nemcsak magyarul, hanem olaszul is.

 

Kéri András Dániel alapvetően rendezvényszervezőként és a turizmusban dolgozik, s három éve Dubaiban él. Ahogy azonban 2005 óta – miközben megfordult több országban – gyakorlatilag Milánó jelenti a második otthonát, úgy van egy második szakmája is: már több mint egy évtizede publikál rendszeresen magyar és olasz internetes oldalakon, blogokon, magazinokban, szólal meg rádióban az olasz labdarúgás szakértőjeként.

„Ami hazánkban elsősorban tehetséges bloggereknek köszönhetően pár éve került előtérbe, az Nyugat-Európában már jó ideje egy szakmának tekinthető. Számos újságíró szakosodik egy adott területre, amelyben a leginkább otthon érzi magát – mesélte Kéri a Nemzeti Sport Online-nak, miként vált egyre szorosabbá a kapcsolata az olasz labdarúgással.– Nekem kettőezer-ötben volt lehetőségem megismerkedni az egyik nagy olasz kiadónál dolgozó Matteo Valsecchivel, aki milánói gyakorlatom során bevezetett az itáliai labdarúgás rejtelmeibe. Neki köszönhetem azt, hogy évekkel ezelőtt megjelenhetett az első, olaszul publikált cikkem."

Kéri az elmúlt esztendők során számos olasz szerkesztőségben megfordult, és jó kapcsolatot alakított ki véleményformálókkal, hazánkban pedig a rádióból lehet ismerős: a Magyar Rádió sportosztályának kérésére tudósított Milánóból, később pedig a Lánchíd Rádióban adott elemzéseket az olasz labdarúgás aktuális történéseiről.

A CALCIO TITKA
November 17-én, pénteken 18 órától a budapesti Olasz Kultúrintézetben lesz a bemutatója A Calcio titka című könyvnek, amely taktikai oldalról közelíti meg az olasz labdarúgás fejlődését, az elmúlt évtizedek és a jelenkor legnagyobb egyéniségeit.

Az olaszokért Roberto Baggio óta rajongó magyar fiatalember sokat köszönhet egykori milánói tanárának, Giuseppe Brillanténak is, aki akkoriban a Corriere della Sera tudományos magazinjának főmunkatársa volt, ma pedig a BBC Science olasz változatának főszerkesztője. Ahogy Kéri fogalmaz, ő volt az, aki felismerte benne a tehetséget, és segített elsajátítani az olasz újságíráshoz nélkülözhetetlen nyelvtani formulákat. A futballelemző az elmúlt években többször dolgozott együtt a népszerű blogger Federico Aquéval is, és hálás a lehetőségekért, amelyeket a Calcio Critico szerkesztőségében kapott.

Persze – munkamennyiségben és előkészülésben – más egy-egy tudósítás és blogbejegyzés elkészítése, mint egy könyv megírása. „Az elmúlt évtizedben többször megfogalmazódott bennem a gondolat és terveztem egy könyv írását az olasz labdarúgásról. Az, hogy a munka gyümölcse most érett be, elsősorban annak tulajdonítható, hogy az elmúlt három évben volt lehetőségem időt szánni a kéziratra."

A Calcio titka rendhagyó megközelítésben, a szakvezetők munkásságán keresztül mutatja be az olasz futball sikereit és történéseit. Az útkereső évek – benne a squadra azzurrát két világbajnoki címig vezető Vittorio Pozzóval és módszereivel – mellett külön fejezet jutott az olasz labdarúgás letéteményeseinek, az igazi klubfilozófiát megtestesítő edzőknek és a calcio új évezredbeli kihívásainak is. A múlt és a jelen nagyságai mellett részletesen olvashatunk például Nereo Roccóról, a catenaccio atyjáról, Giovanni Trapattoniról, Marcello Lippiről, Carlo Ancelottiról, Fabio Capellóról vagy Antonio Contéról is. És még folytathatnánk a sort mintegy tucatnyi névvel – az olasz futball szakmai gazdagsága szinte egyedülálló.

Részlet a könyvből: olasz labdaszerzés az 1938-as vb-döntőben – a szürkével jelölt támadó, Meazza kisegíti a védelmet, miközben meggátolja a magyar támadást
Részlet a könyvből: olasz labdaszerzés az 1938-as vb-döntőben – a szürkével jelölt támadó, Meazza kisegíti a védelmet, miközben meggátolja a magyar támadást

„A könyvet úgy kellett felépítenem, hogy a piaci igényeknek megfeleljen. Ez azt jelenti, hogy a hazai kiadásnál azon klubokról és szakvezetőkről írtam elsősorban, amelyek és akik kellő népszerűségnek vagy ismertségnek örvendenek, s amelyek egy kiadó és terjesztő érdeklődését felkeltik. Ugyanakkor az olasz labdarúgás rendszerének aktuális nehézségeit és az abban található buktatókat, így az utánpótlásképzés problémáit vagy éppen a calciót behálózó szervezeti, politikai és infrastrukturális gondokat is részletesen kifejtem. Az olasz futball jelen pillanatban ezer sebből vérzik, egy azonban biztos: színvonalában még mindig fényévekre van a hazaitól. Idehaza meg kellene keresni azokat az értékes szakembereket, akiknek a vérében van a labdarúgáshoz nélkülözhetetlen innovatív képesség, tudás és tehetség, és akik jelenleg nem tudnak előtérbe kerülni, ha nincs kapcsolati tőkéjük a hazai futballban" – sommázza véleményét a hazai viszonyokról Kéri, aki szerint futballelemzésben is megújulásra van szükség.

NEM ACE VENTURA: „TÖBB MINT KOCKÁZATOS”

A hétfő esti olasz bukás fényében különösen érdekes, hogy Kéri már a könyv írása idején sem volt meggyőződve, hogy Gian Piero Ventura képes lesz megbirkózni a squadra azzurra előtt tornyosuló kihívásokkal.

„Gian Piero Ventura kinevezése az olasz válogatott szövetségi kapitányi posztjára több mint kockázatos vállalkozás egy olyan időszakban, amikor Itália a klubfutball gyengeségeit ellensúlyozva a válogatott eredményességére kíván nagyobb hangsúlyt fektetni az elkövetkezendő években – olvasható. – Carlo Tavecchio elnöki megbízatásakor egyértelmű cél volt a válogatott hatékony szereplése, ami elősegítheti a szövetség új, az Itália válogatottját mint kereskedelmi brandet felfuttató marketingtevékenységét, elsősorban az ázsiai és az amerikai piacon. Antonio Conte regnálása idején pozitív irányba indult e vállalkozás, amelynek szakmai munkája Ventura vezetésével megbicsaklani látszik.”

Az olasz labdarúgás jelenkori kihívásairól további részletek a könyvben.

„Sokszor elmondtam már, egy labdarúgó-elemző feladata, hogy a futballt szerető szurkolót bevonja a játékba. Hogy értelmezze számára azt, amit kívülről kevésbé lehet látni. A legfontosabb feladat, hogy érthető és világos gondolatmenetet követve láttassa a drukkerrel, mi miért történik a pályán. Ennek köszönhetően a szurkoló legközelebb más szemmel ül majd le a televízió elé és nézi, illetve értékeli az egyes szakvezetők és játékosok teljesítményét, mérkőzés közben hozott döntéseit. Más szemmel fogja követni az egyes szerepeket interpretáló futballistákat, érti és érzi azok valós értékét. Az internet világában manapság milliónyi bejegyzést, véleményt olvashatunk focis oldalakon, fórumokon, amikor háttérinformációk nélkül számtalan, sok esetben téves következtetést vonnak le egyes rajongók egy-egy mérkőzésről, klubról, játékosról vagy szakvezetőről. Bízom benne, hogy akik elolvassák a könyvet – akár egyetértenek velem, akár más véleményen vannak –, hasznosnak tartják majd a leírtakat."

Ha a jelenkor olasz futballgondolkodóira terelődik a szó, Kéri Alberto Cerrutit, a La Gazzetta dello Sport szaktekintélyét emeli ki, és büszkeséggel tölti el, hogy személyesen is ismerheti. 2014-ben Cerruti vezette körbe a neves lap szerkesztőségében, és a könyve megjelenéséhez is levélben gratulált.

„Nála nem találkoztam hitelesebb személyiséggel. Cerruti mindkét modern kori olasz vb-győzelemről címlapon tudósíthatott. Tavaly, amikor Silvio Berlusconi átadta az elnöki széket a Milan kínai befektetőinek, a korábbi miniszterelnökkel készült címlapinterjút is ő készítette. November 27-én utazom Milánóba, ahol egyeztetek az olaszországi kiadásról, s nagy örömömre szolgál, hogy Cerruti személyesen vár engem, újra találkozunk, és várja, hogy belelapozhasson a magyar kiadásba."

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik