Osztrák hokiliga: a héten nem lép jégre a Fehérvár a Klagenfurt ellen

H. Á.H. Á.
2026.03.11. 13:21
null
Az osztrák hokiliga közleményt adott ki a kedden, Jordan Murray „súlyos egészségügyi vészhelyzete miatt félbeszakadt” Klagenfurt–Fehérvár AV19 párharccal kapcsolatban – a liga rövidített formátumban tervezi a párharc megrendezését, a részletek még kidolgozásra várnak és a jövő hét elején kezdenek a felek.

A liga honlapján megjelent közlemény szerint a liga mindenek előtt Jordan Murray mellett áll, és teljes támogatásáról biztosítja a játékost. Ezzel együtt azt is bejelentette a ICEHL, hogy a párharc erre a hétre, csütörtökre és szombatra tervezett mérkőzéseit nem rendezik meg.

Az ICE Hockey League megerősíti, hogy a március 12-re, csütörtökre Székesfehérvárra, valamint a március 14-re, szombatra Klagenfurtba tervezett mérkőzések nem az eredeti menetrend szerint kerülnek megrendezésre. A rájátszás lebonyolításának ideiglenes módosításaként a liga azt tervezi, hogy az EC-KAC és a Hydro Fehérvár AV19 közötti negyeddöntős párharcot a korábbi négy nyert mérkőzésig tartó rendszerről egy rövidített formátumra változtatja.

A jelenlegi tervek szerint a párharc első mérkőzésére március 16-án, hétfőn Klagenfurtban kerülhet sor. A pontos menetrendről a liga további tájékoztatást ad, amint a részletek véglegessé válnak. A liga hangsúlyozza, hogy a jelenlegi terv folyamatos felülvizsgálat alatt áll, és a helyzet további alakulásától függően, a két klubbal szoros egyeztetésben még módosulhat.

A ICEHL ezúton is őszinte köszönetét és elismerését fejezi ki az EC KAC csapatorvosának és egészségügyi stábjának, az aréna egészségügyi személyzetének, valamint a mentőszolgálat munkatársainak. Gyors, professzionális és higgadt fellépésük kulcsfontosságú volt, és példaértékű elkötelezettséget, valamint felelősségvállalást mutat a játékosok biztonsága érdekében.

Bár a bajnokság és a rájátszás lebonyolítása kiemelt jelentőségű, a játékosok, a stábtagok és családjaik egészsége és jólléte minden esetben elsőbbséget élvez” – áll a liga közleményében.

A Fehérvár AV19 honlapján tájékoztatja a csapat szurkolóit, hogy a két hazai, a félbeszakadt keddi, illetve a csütörtöki mérkőzésekre már megváltott jegyek automatikusan érvényesek lesznek a klub még meghatározandó hazai mérkőzésere.

 

Legfrissebb hírek

Osztrák jégkorongliga: tizenegyen hagyják el az FTC-t

Jégkorong
2026.06.05. 16:11

Ortenszky Tamással erősített a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
2026.06.03. 21:07

ICEHL: a HC Milano csatlakozott a mezőnyhöz

Jégkorong
2026.06.01. 16:46

ICEHL: a következő szezonban is Timo Saarikoski irányítja az FTC-t

Jégkorong
2026.06.01. 13:08

Szélig Viktor: Az egész tízéves periódusra büszke vagyok

Jégkorong
2026.05.12. 08:17

Hegedüs Levente: Egy álmom vált valóra, hogy itt lehetek

Jégkorong
2026.05.11. 11:39

Négy magyar játékostól elköszönt a Volán

Jégkorong
2026.05.07. 19:47

Tim Campbell marad a Volánnál – hivatalos

Jégkorong
2026.04.28. 18:23
Ezek is érdekelhetik