A Napoli egy korai góllal győzte le a Sassuolót

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2026.01.17. 19:57
Stanislav Lobotka (jobbra) 2022 augusztusa után talált be a Serie A-ban (Fotó: Getty Images)
A Napoli hazai pályán 1–0-ra győzte le a Sassuolót a Serie A 21. fordulójában, a mérkőzést eldöntő találatot Stanislav Lobotka szerezte.

A Napoli a legutóbbi három bajnokiján csak döntetlent ért el, így a Sassuolo ellen győznie kellett, hogy „csak” hat pont legyen a hátránya a bajnokságot vezető, délután Udinében nyerő Internazionaléval szemben.

Antonio Conte több játékosára sem számíthatott, hiányzott Romelu Lukaku, André Zambo Anguissa, Kevin De Bruyne, Billy Gilmour és Alex Meret is, míg David Neres ugyan a hétközi fordulóban játszott, de ezúttal a kispadra sem ülhetett le.

A Sassuolo a legutóbbi hat bajnokiján nem tudott nyerni, és már a hetedik percben hátrányba került Nápolyban. Ejif Elmasz lövését még kiütötte Arijanet Muric, ám érkezett Stanislav Lobotka, aki 15 méterről nagy gólt lőtt a léc alá. A szlovák középpályás legutóbb 2022. augusztus 15-én, a Verona ellen volt eredményes a Serie A-ban.

A Napoli a vezetés megszerzése után ráült az eredményre, a Sassuolo pedig nem igazán veszélyeztetett, az első félidőben Vanja Milinkovics-Szavicsnak egyszer kellett nagyobbat védenie, amikor majdnem átcsúszott alatta a labda. 

A 74. percben Scott McTominay nagyon közel járt ahhoz, hogy megduplázza a Napoli előnyét, lövése centikkel kerülte el a kaput. A nápolyiak végül egygólos különbséggel nyertek, így maradt a forduló előtti hatpontos különbség köztük és az Inter között.

OLASZ SERIE A
21. FORDULÓ
Napoli–Sassuolo 1–0 (Lobotka 7.)
Korábban:
Udinese–Internazionale 0–1 (L. Martínez 20.)
Később játsszák:
20.45: Cagliari–Juventus (Tv: Match4)
Pénteken játszották:
Pisa–Atalanta 1–1 (Durosinmi 87., ill. Krsztovics 83.)
Vasárnap
12.30: Parma–Genoa (Tv: Match4)
15.00: Bologna–Fiorentina (Tv: Match4)
18.00: Torino–Roma (Tv: Match4)
20.45: Milan–Lecce (Tv: Match4)
Hétfő
18.30: Cremonese–Hellas Verona (Tv: Match4)
20.45: Lazio–Como (Tv: Arena4)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Internazionale21161444–17+27 49 
2. Milan20127133–16+17 43 
3. Napoli21134431–17+14 43 
4. Juventus20116332–16+16 39 
5. Roma2013724–12+12 39 
6. Como2097428–16+12 34 
7. Atalanta2188526–20+6 32 
8. Bologna2086629–22+7 30 
9. Lazio2077621–16+5 28 
10. Udinese2175922–33–11 26 
11. Sassuolo21651023–28–5 23 
12. Torino2065921–32–11 23 
13. Cremonese2057820–28–8 22 
14. Parma2057814–22–8 22 
15. Genoa2047922–29–7 19 
16. Cagliari2047921–30–9 19 
17. Lecce20451113–28–15 17 
18. Fiorentina20281021–31–10 14 
19. Pisa21111916–31–15 14 
20. Verona20271117–34–17 13 

 

 

Legfrissebb hírek

Az Inter visszavágott az Udinesének

Olasz labdarúgás
4 órája

Egy pontot megmentett, de így is tíz meccse nyeretlen a Pisa

Olasz labdarúgás
22 órája

Serie A: Angliából vett kölcsön támadót a Roma; Európa-bajnokot igazolt az Atalanta

Olasz labdarúgás
Tegnap, 9:37

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
2026.01.15. 22:45

Esposito volt a hős, az Inter növelte előnyét a Serie A élén

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 22:50

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 20:33

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 22:55
Ezek is érdekelhetik