Nagy Ádám a kezdőcsapatban kapott játéklehetőséget a másodosztályú Speziában, amely a szebb napokat is látott, de mostanra ugyancsak a másodosztályig visszaeső Sampdoriát látta vendégül.
Az első félidőben bár a játék egyáltalán nem volt magas színvonalú, három perc alatt két gólt így is láthatott a közönség: a 34. percben Liam Henderson szerzett vezetést a Sampdoriának, majd a 36. percben Gabriele Artistico kiegyenlített.
A második félidőben a Spezia állt közelebb többször is a második találathoz, mégis a futball igazságtalansága volt, hogy a 95. percben a Sampdoria szerzett gólt – legalábbis úgy tűnt, Fabio Depaoli ugyanis fejjel közvetlen közelről betalált, hosszas videózás után azonban végül – minimális lesállás miatt – érvénytelenítették a találatot.
A drámai történés után jöhettek a tizenegyesek, ahol a Spezia volt sokkal pontosabb: a Sampnál a gólszerző Henderson mellett Estanis Pedrola is rontott, így a meccset végigjátszó Nagy Ádám csapata 4–2-re megnyerte a tizenegyespárbajt, és továbbjutott.
A másik kora esti találkozót ugyancsak tizenegyesek döntötték el: az élvonalban szereplő Verona 1–1-es rendes játékidő után 4–2-re legyőzte harmadosztályú ellenfelét a tizenegyespárbajban, így továbbjutott a második fordulóba.
OLASZ KUPA
1. FORDULÓ, hétfői mérkőzések
Spezia (II.)–Sampdoria (II.) 1–1 – 11-esekkel 4–2
Audace Cerignola (III.)–Hellas Verona 1–1 – 11-esekkel 2–4
KÉSŐBB
20.45: Udinese–Carrarese (II.)
21.15: Torino–Modena (II.)