Spalletti: Bizonyára ellopták a telefonját; Mancini: Hagyjuk már ezt…

K. Zs.K. Zs.
2025.06.06. 15:04
null
Itt éppen ellenfelek voltak: Luciano Spalletti (balra) a Roma, Roberto Mancini az Inter trénereként szerepel a képen (Fotó: Getty Images, 2016)
Roberto Mancini, az olasz labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya nem kívánt érdemben reagálni utódja, Luciano Spalletti megjegyzésére, amely szerint valaki hülyét akar csinálni belőle, arról viszont szívesen beszélt, mennyire hiányzik neki a kispad.

A történet előzménye: Francesco Acerbi, az Internazionale védője nem fogadta el a válogatottba szóló meghívót a Norvégia és Moldova elleni világbajnoki selejtezőkre, és erről később posztolt is a közösségi médiában, döntését azzal magyarázva, hogy a nemzeti csapatban nem érzi a megbecsültséget. A bejegyzését kedvelők között felbukkant Roberto Mancini neve is, sokak fantáziáját megmozgatva.

„Acerbi egy napon biztosan felfedi előttem, mikor és hogyan voltam tiszteletlen vele, én pedig majd elmondom neki, mit gondolok én az ő részéről a kapitány és különösen a nemzeti csapat felé megnyilvánuló tiszteletről – kommentálta az esetet a Sky Italiának Luciano Spalletti, akit természetesen régi riválisa, Mancini lájkjáról is kérdeztek. – Bizonyára ellopták a telefonját, és aki ezt tette, azzal a szándékkal lájkolgat, hogy hülyét csináljon belőle. Manapság nagyon sok telefont ellopnak, meghekkelnek, más magyarázatot nem látok.” 

Pénteken egy rimini futballeseményem Roberto Mancini sem kerülhette el a kérdést: mit szól Spalletti fricskájához? „Hagyjuk már ezt… vannak ennél fontosabb kérdéseik is, ugye…?” – idézi a témát gyorsan lezárni szándékozó rövid választ a Gazzetta.

Természetesen jöttek további kérdések, így ha nem is derült ki, maga lájkolt-e, és ha igen, miért, annyit megtudhatott a hallgatóság, Mancini mennyire sajnálja, hogy 2023 nyarán távozott az olasz szövetségi kapitányi posztról, átvéve a szaúd-arábiai válogatott irányítását.

„Ha visszautazhatnék az időben, nem köszönnék el a válogatottól. Ma már nagyon sajnálom a történteket. Voltak félreértések, de ha többet beszélek ezekről az elnökkel, mindent megoldhattunk volna. Az én hibám volt. Ha ma döntenék, maradnék. A nemzeti csapatot edzeni a világ legjobb dolga, ennél már csak az jobb, amikor nyersz is vele” – fogalmazott Mancini, utalván az együtt kiharcolt Európa-bajnoki címre (2021).

Mancininek nem jött be a szaúdi kaland, a vb-selejtezőkön nyújtott hullámzó teljesítmény szerződésbontáshoz vezetett 2024 őszén, a 60 éves trénernek azóta sincs csapata.

„Hiányzik a kispad, de ebben a szakmában előfordulnak ilyen időszakok. Hogy találok-e munkát hamarosan? Meglátjuk, mit hoznak a következő hetek…”

A Spalletti irányította squadra azzurra pénteken Norvégiában kezdi a vb-selejtezőket – a házigazdák már túl vannak két mérkőzésen, mindkettőt megnyerték –, majd hétfőn az egyelőre pont nélküli Moldova ellen folytatja.

 

Legfrissebb hírek

Kikapott Olaszországban a magyar válogatott az amerikaifutball Eb-n

Egyéb csapat
2026.10.24. 21:43

Spalletti a Juventus súlyos veresége után: Minden tekintetben alulmaradtunk...

Olasz labdarúgás
2026.10.19. 09:15

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51

Alessandro Del Piero: Azért imádkoztunk, hogy egy darabban menjünk le a pályáról

Olasz labdarúgás
2026.10.03. 09:37

A történelem nem ismétli magát, de néha rímel: 1–1-es döntetlen és kiállítás a francia-olaszon

Minden más foci
2026.10.02. 23:03

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27

„Tartozom az olasz népnek” – Bastoni, miután megadta a törökverés alaphangját Bursában

Minden más foci
2026.09.29. 10:38

Ez már Mancini-futball volt: Olaszország „lesimázta” a törököket

Minden más foci
2026.09.28. 22:48