Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

T. Z.T. Z.
2025.05.31. 18:31
A Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-döntő napján, 84 éves korában elhunyt az Internazionale legendás elnöke, Ernesto Pellegrini – számolt be róla a milánói klub hivatalos közösségi felületein.

A civilben a vendéglátóiparban tevékenykedő vállalkozó 1984 és 1995 között volt az Internazionale elnöke, irányítása alatt a klub az 1988–1989-es idényben 58 ponttal (akkoriban még csak két pont járt a győzelemért) nyerte meg a bajnokságot, ez pedig a mai napig rekordnak számít Olaszországban. Továbbá az 1991-es UEFA-kupa-győzelem – amely 26 év után az első nemzetközi kupagyőzelme volt a klubnak – is Pellegrini elnöksége alatt született, akárcsak az 1994-es diadal ugyanebben a sorozatban. Érdemeit elismerve 2020-ban a klub beválasztotta a Hírességek Csarnokába is.

Pellegrini vezetése alatt az Internazionale számos világhírű játékos szerződtetett: így például Karl-Heinz Rummenigge, Lothar Matthäus, Jürgen Klinsmann vagy Andreas Brehme érkezését is neki köszönhette.

„Ernesto Pellegrini elnök itthagyott bennünket. Tizenegy éven át bölcsességgel, becsülettel és elszántsággal vezette az Intert, kitörölhetetlen nyomot hagyva klubunk történelmében” – írta X-oldalán az olasz klub.

Emléke előtt adózva az Internazionale ma este fekete karszalaggal lép pályára a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-döntőben.

 

Legfrissebb hírek

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
23 órája

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
23 órája

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Amorim: Már az első perctől kezdve éreztem, hogy fáradtak vagyunk

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 10:55

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35