Nem bírt egymással az Inter és a Napoli, óriási tumultus a Serie A élén

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.10. 22:47
Nem véletlenül dühöng Dimarco, csapata a helyzetek alapján megnyerhette volna a rangadót (Fotó: Imago Images)
A címvédő Internazionale 1–1-es döntetlent játszott a Napolival az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 12. fordulójának záró meccsén.

Negyedórányi puhatolózás után Kvarachelia volt az első, aki képes volt veszélyt teremteni a kapu előtt – a grúz támadó lövését Sommer védte. Hazai részről Barella válaszolt egy kapáslövéssel, majd jött Scott McTominay, s a 23. percben egy szöglet után a jobb alsó sarokba lőtte a labdát (VIDEÓ ITT). A kapott gól nem fogta meg a címvédőt, a 40. percben Acerbi megtornáztatta Meretet, majd három perccel később Hakan Calhanoglu 25 méterről bődületes gólt ragasztott a bal felsőbe (VIDEÓ ITT).

A második játékrészt Simone Inzaghi fiai kezdték jobban, s Dimarco kapufájával jelezték, hogy mindhárom pontot szeretnék otthon tartani. Az olasz válogatott szárnyvédő a második félidő derekán is célba vette a kaput, de ezúttal éles szögből telibe találta a nápolyi kapust. A 74. percben tizenegyessel jöhettek a fekete-kékek (Anguissa lépett oda Dumfriesnek a 16-oson belül), csakhogy a magabiztos ítélet-végrehajtóként ismert Calhanoglu ez alkalommal a jobb oldali kapufát találta telibe (VIDEÓ ITT). A végjátékban elmaradtak az igazán nagy helyzetek, a játék képe alapján Antonio Conte fiai örülhettek jobban az egy pontnak. 1–1

A döntetlen nyomán a Napoli 26 ponttal a tabella élére állt, mögötte pedig négy (!) csapat:  az Atalanta, a Fiorentina, az Inter és a Lazio áll egyaránt 25 ponttal a 2-5. helyen.

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Internazionale–Napoli 1–1 (Calhanoglu 43., ill. McTominay 23.)
Monza–Lazio 0–1 (Zaccagni 36.)
Roma–Bologna 2–3 (El Shaarawy 63., 82., ill. S. Castro 25., Orsolini 66., Karlsson 77.)
Fiorentina–Verona 3–1 (Kean 4., 59., 90+2., ill. Serdar 18.)
Atalanta–Udinese 2–1 (Pasalic 56., I. Touré 61. – öngól., ill. H. Kamara 45+3.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Juventus–Torino 2–0 (Weah 18., Yildiz 84.)
Venezia–Parma 1–2 (Caviglia 5., ill. Valeri 17., Bonny 68.)
Cagliari–Milan 3–3 (Zortea 2., Zappa 53., 89., ill. Leao 15., 40., Abraham 69.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lecce–Empoli 1–1 (Pierotti 77., ill. Pellegri 33.)
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Como 1–1 (Vogliacco 90+2., ill. Da Cunha 17.)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Napoli1282219–9+1026
2. Atalanta1281331–15+1625
3. Fiorentina1274125–10+1525
4. Internazionale1274126–14+1225
5. Lazio1281325–14+1125
6. Juventus126621–7+1424
7. Milan1153320–14+618
8. Bologna1146115–13+218
9. Udinese1251615–18–316
10. Empoli123639–10–115
11. Torino1242615–18–314
12. Roma1234514–17–313
13. Parma1226416–18–212
14. Verona124817–27–1012
15. Como1224613–23–1010
16. Cagliari1224612–22–1010
17. Genoa122469–22–1310
18. Lecce122375–21–169
19. Monza1215610–15–58
20. Venezia1222811–21–108

 

 

Legfrissebb hírek

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
16 perce

Nico Paz parádéja után a Como a Lazio legyőzésével kezdte az idényt

Olasz labdarúgás
2 órája

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
23 órája

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:32

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
Tegnap, 10:39

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51
Ezek is érdekelhetik