A Genoa menesztette Gilardinót, világbajnok francia lehet az új edző

K. Zs.K. Zs.
2024.11.19. 19:01
Alberto Gilardino (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában (Serie A) szereplő Genoa kedd este hivatalosan bejelentette, hogy felbontották Alberto Gilardino vezetőedző szerződését.

Olasz lapértesülések szerint a genovaiak következő trénere Patrick Vieira lesz; az átigazolási ügyekben utazó újságíró, Fabrizio Romano szerint erről már meg is született az egyezség.

A játékosként világbajnok Vieira három olasz klubban is futballozott (Milan, Juventus, Inter), vezetőedzőként a New York City FC, a Nice, a Crystal Palace, legutóbb pedig – idén júliusig – a Strasbourg kispadján ült.

Gilardino játékosként is erősítette a Genoát, vezetőedzőként 2022 óta irányította, feljuttatta az élvonalba, de ebben az idényben 12 forduló során csupán 10 pontot gyűjtött vele.

Az idényrajt óta ez a negyedik edzőváltás az olasz élvonalban; a Roma két edzőt is elbocsátott (Daniele De Rossi, Ivan Juric), és a Lecce is elküldte Luca Gottit.

A Genoa következő ellenfele (vasárnap) a Cagliari lesz.

 

Legfrissebb hírek

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

Két csere hozta össze a győztes gólt, a Genoa legyőzte a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 14:34

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 16:58

A Roma Malen három góljával legyőzte a Pisát

Olasz labdarúgás
2026.04.10. 22:40

Luciano Spalletti marad a Juventus vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.04.10. 17:52

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45
Ezek is érdekelhetik