Serie A: nem bírt egymással a Bologna és az Atalanta

T. Z.T. Z.
2024.09.28. 22:44
Az Atalanta az utolsó pillanatban mentett pontot Bolognában (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 6. fordulójának szombati játéknapján a Bologna odahaza 1–1-es döntetlenre végzett az Atalantával.

A két csapat múlt idénybeli szereplését figyelembe véve valódi rangadónak is nevezhettük volna a Bologna és az Atalanta ütközetét – ehhez képest nagy csalódás volt szembesülni a valósággal, és azzal, hogy sem a Bologna, sem az Atalanta nem próbálja megnyerni a találkozót.

Az első félidőben az Atalanta hagyta ki a meccs addigi legnagyobb helyzetét, a csapat gólgyárosa, Ademola Lookman csak a Łukasz Skorupskival állt szemben, ám a lengyel kapus hárította a lapos lövést.

A fordulás után azonnal gólt szerzett a Bologna: nem telt el egy perc a középkezdés után, amikor Santiago Castro talált az Atalanta kapujába. Pár perccel később azonban rosszabbra fordult a hazai csapat helyzete, Jhon Lucumínak ugyanis a játékvezető VAR-vizsgálat után piros lapot mutatott fel, emberelőnybe került tehát az Európa-liga címvédője.

Az egyenlítésért nagy erőket mozgósított a már emberelőnyben futballozó Atalanta, amely Lazar Samardzic révén a 90. percben meg is szerezte az egy pontot jelentő gólt. Csalódást keltő meccsen végzett 1–1-re egymással a két csapat.

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ
Bologna–Atalanta 1–1 (Castro 46., ill. Samardzic 90.)
Kiállítva: Lucumí (50., Bologna)
Genoa–Juventus 0–3 (Vlahovics 48., 55. – az elsőt 11-esből, Conceicao 89.)
Udinese–Internazionale 2–3 (Kabasele 35., Lucca 83., ill. Frattesi 1., L. Martínez 45+3., 47.)

VASÁRNAP
12.30: Torino–Lazio (Tv: Match4)
15.00: Roma–Venezia
15.00: Como–Verona
18.00: Empoli–Fiorentina (Tv: Match4)
20.45: Napoli–Monza
HÉTFŐ
20.45: Parma–Cagliari (Tv: Arena4)
Pénteken játszották
Milan–Lecce 3–0 (Morata 38., T. Hernandez 41., Pulisic 43.)
Kiállítva: Bartesaghi (80., Milan)

   
Az állásMGyDVL–KGkP
1. Juventus633–9–0+912
2. Milan632114–7+711
3. Internazionale632113–7+611
4. Torino532–8–5+311
5. Napoli53119–4+510
6. Udinese63129–10–110
7. Empoli523–5–2+39
8. Lazio52129–8+17
9. Atalanta621311–12–17
10. Bologna61417–9–27
11. Roma51315–3+26
12. Verona52–38–806
13. Fiorentina51317–706
14. Parma51228–9–15
15. Como51226–9–35
16. Genoa61234–10–65
17. Lecce61233–11–85
18. Venezia51133–8–54
19. Monza5–324–6–23
20. Cagliari5–231–8–72

 

 

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
19 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Bologna, Udinében gálázott a Roma

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 20:01

Vendégként javított a Juventus; nyolcgólos döntetlent játszott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 20:15

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Nem jött be Sarri meccsterve, az Ajax a hajrában fektette két vállra az Atalantát

Konferencialiga
2026.10.22. 23:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 20:03