Serie A: rémálomszerű bemutatkozás, Conte Napolija nagy pofonba szaladt bele Veronában

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.18. 22:40
Antonio Conte minden bizonnyal nem így képzelte az első Serie A-mérkőzését a Napoli kispadján (Fotó: Getty Images)
A Napoli 3–0-s vereséget szenvedett a Verona otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2024–2025-ös kiírásának 1. fordulójában vasárnap. A Roma gól nélküli döntetlent játszott a Cagliarival, a Lazio 3–1-re nyert az újonc Venezia ellen. Nem bírt egymással a Bologna és az Udinese.

Az első félidőben még úgy uralta a játékot a Napoli, hogy ellenfelének lövése sem volt, a fordulás után viszont minden megváltozott. Érdemes megemlíteni, hogy a második játékrészben a vendégek nem számíthattak a sérülés miatt cserét kérő Hvicsa Kvaracheliára – a távozni kívánó Victor Osimhen egyébként nem meglepő módon a keretben sem volt.

A Verona jóval támadóbb felfogásban futott ki a folytatásra, az 50. percben pedig Dailon Rocha Livramento góljával meg is szerezte a vezetést. A 75. percben a néhány pillanattal korábban pályára lépő cserecsatár, Daniel Mosquera megduplázta a hazaiak előnyét, sőt a 94. percben a kegyelemdöfést is bevitte a kékeknek. Antonio Conte számára így rémálommá vált a bemutatkozás, a Napoli 3–0-s zakót kapott Veronában.

Érdekesség, hogy ez volt az első alkalom, amikor az olasz vezetőedző csapata vereséget szenvedett a nyitó körben.

A másik 18.30-as összecsapáson nem bírt egymással a Bologna és az Udinese, a találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget. Ami az esti mérkőzéseket illeti, a Romától csak 0–0-s döntetlenre futotta a Cagliari vendégeként, a Lazio pedig a korai hátrány ellenére 3–1-es sikert aratott az újonc Venezia ellen.

SERIE A
1. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Bologna–Udinese 1–1 (Orsolini 57. – 11-esből, ill. Giannetti 68.)
Verona–Napoli 3–0 (Rocha Livramento 50., Mosquera 75., 90+4.)
Cagliari–Roma 0–0
Lazio–Venezia 3–1 (Castellanos 11., Zaccagni 44., Altare 81. – öngól, ill. M. K. Andersen 3.)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
18.30: Lecce–Atalanta
20.45: Juventus–Como
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Genoa–Internazionale 2–2 (Vogliacco 20., Messias 90+5., ill. M. Thuram 30., 85.)
Parma–Fiorentina 1–1 (Man 20., ill. Biraghi 75.)
Kiállítva: Pongracic (83., Fiorentina)
Milan–Torino 2–2 (Morata 89., Okafor 90+5., ill. Thiaw 30. – öngól, Zapata 68.)
Empoli–Monza 0–0

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Női kosár Eb: tovább robognak a litvánok

Kosárlabda
2025.06.19. 19:22

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Balogh Botondék a Juventusszal kezdenek az új bajnoki idényben

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 19:21
Ezek is érdekelhetik