– Több mint ötven magyar szurkoló utazik egy hétvégén csaknem kétezer kilométert busszal vagy repülővel csak azért, hogy találkozhasson önnel, közös fotót készíthessen, dedikáltassa az ereklyéit. Mit szól ehhez?
– Nagyon örülök, hogy ennyien jöttek, jólesik, ez óriási büszkeség nekem – válaszolta a 63 éves Franco Baresi, a Milan legendája őszinte meghatottsággal a szemében. – Rengetegen vagyunk a világon Milan-drukkerek, ez a mi passziónk. Hallottam arról is, hogy a magyar szurkolók minden meccsen itt vannak, ezt el is mondom a klub vezetőségének, mert ezzel sokat tesznek azért, hogy a mi színeinket népszerűsítsék a világban.
– A Libero – Álmodni szabadon című könyve nemrégiben magyarul is megjelent. Mi volt a célja ezzel az önéletrajzzal?
– Elsősorban a fiataloknak írtam, nekik szól már a címe is: Álmodni szabadon. Ezzel azt szeretném sugallni, hogy már fiatalon megéri álmodozni, ahogyan én is ábrándoztam annak idején. Az álmok pedig valóra válhatnak még akkor is, ha az ember nem gondolná, hogy megtörténhet. Így volt ez velem is, reálisan nézve nem gondoltam, hogy sikerül valóra váltani őket. Fontos, hogy mindannyian kövessük a szenvedélyünket és megtegyünk mindent azért, hogy elérjük a hőn áhított célt. Persze mindez még nem biztos, hogy elég, kell egy adag szerencse, valamint az is, hogy jó emberek vegyenek körül minket. Nagyjából ezt az üzenetet szeretném átadni a fiataloknak a könyvemben. És nemcsak a futballra gondolok, hanem bármilyen foglalkozásra. A tanulás, a szenvedély és a tisztelet – szerintem ez a három alapvetés, ezekről sohasem szabad megfeledkezni a mindennapi életben.
– Milyen volt felidézni a könyv írása közben a pályafutását? Például az 1994-es világbajnoki döntőt, amelyben tizenegyesekkel maradtak alul a brazilokkal szemben.
– Sokszor eszembe jut egyébként is az a meccs… Az egész vb-menetelésről is sokat írok a könyvben, mert meghatározó időszaka volt a pályafutásomnak. Írok a térdsérülésemről, hogy mi játszódott le akkor bennem. Aki elolvassa a könyvet, megérti, hogyan jutottam el odáig, mit láttam, éltem át, tapasztaltam az életben, mielőtt vb-döntőben szerepelhettem volna.
– Egyébként tudja, hogy magyar játékvezetője volt annak a vb-döntőnek.
– Tényleg?
– Igen, Puhl Sándor.
– A nevére emlékszem, csak az nem rémlett, hogy magyar volt.
– Jövőre Európa-bajnokság vár ránk Németországban, sorozatban harmadszor Eb-résztvevő a magyar válogatott. A szövetségi kapitányunk az ön honfitársa, Marco Rossi.
– Természetesen ismerem, ismerjük Olaszországban Marco Rossi munkásságát. A mi országunkban mindenki figyelemmel kíséri, mit érnek el honfitársaink a futballban szerte a világon. Sőt, azt is tudjuk, hogy Olaszországhoz hasonlóan Magyarországon is szenvedélyesen rajonganak a labdarúgásért. Sok szerencsét kívánok Marcónak és a magyar válogatottnak is!
– A válogatott csapatkapitánya a Liverpool játékosa, Szoboszlai Dominik, aki a hírek szerint két éve közel állt ahhoz, hogy a Milan futballistája legyen. Bánja, hogy nem jött össze?
– Tudom, ki ő, remek játékos. Mindig nagy a versengés a fiatalokért, és sajnos azt kell mondanom, hogy Angliában több tehetség köt ki mostanában, mint nálunk, Olaszországban. Egy olyan játékosra, mint Szoboszlai, nagyon büszkének kell lennie minden magyarnak.
– Az egész pályafutását a Milanban töltötte, amelynek most a tiszteletbeli alelnöke. Mi a pontos feladata?
– A kommunikációért, a marketingért és a kereskedelemért felelek. A csapat jól kezdte a bajnokságot, aztán a sérülések miatt elég sok pontot elhullajtottunk. Az idény azonban hosszú, és bár a BL-től búcsúztunk, ezzel új feladatot kaptunk, amit egyáltalán nem szabad alábecsülni: az Európa-ligában kell jól szerepelnünk. Szerintem motiváltak leszünk és jó eredményt érünk el.
VIDEÓ A SZURKOLÓK TALÁLKOZÁSÁRÓL BARESIVEL
