Milan: Szeretem a focit, és szeretem Jézust is – Giroud

D. Á.D. Á.
2023.08.03. 12:16
Olivier Giroud, a Milan francia világbajnok és Puskás-díjas támadója egy videóüzenetben köszöntötte a Lisszabonban augusztus 6-ig tartó Ifjúsági Világtalálkozón résztvevő fiatalokat – olvasható a 777blog.hu oldalán.

„Isten vár rátok, és mindnyájatokhoz szólni akar! Ne féljetek meghallgatni Őt, beszélgetni Vele, vagyis imádkozni. Hálát adok Istennek és Jézusnak, mert nagyszerű dolgokat tett és tesz az életemben” – mondta 2017 Puskás-díjasa, Olivier Giroud a videóban, amelyben az Ifjúsági Világtalálkozón résztvevő fiatalokat köszöntötte.

A világbajnok futballista megemlítette a 23. zsoltár kezdősorát, amely latinul a jobb karjára van tetoválva. Ezután arra hívta a fiatalokat, hogy legyenek Isten atlétái.

„Legyetek Isten atlétái, hallgassátok az Ő igéjét, merjétek »kivetni a hálótokat«! Legyetek »missziós tanítványok«! Legyen biztos a hitetek Jézusban, fogadjátok be, hívjátok meg Istent az életetekbe!” – tette hozzá a Milan játékosa.

Az IVT-n részt vesz Ferenc pápa is, aki csütörtökön délelőtt érkezett Portugáliába, s a rendezvény utolsó napjáig, vasárnapig marad is Lisszabonban, ahol a záró szentmisére egymillió fiatalt várnak – köztük 1400 zarándokot Magyarországról is.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

Legfrissebb hírek

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Meghosszabbította „Amerika kapitány” szerződését a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.30. 18:42

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Amorim: Már az első perctől kezdve éreztem, hogy fáradtak vagyunk

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 10:55

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Félidőnként egy-egy Milan-gól elég volt az udinei sikerhez

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 22:42

Alulteljesítő patinás klubok, jól rajtoló nem topligás csapatok, avagy El-érdekességek és trendek a Fradin túl

Európa-liga
2026.10.23. 12:56