Serie A: kikapott a Sassuolótól, távolodik Európától a Juventus

Vágólapra másolva!
2023.04.16. 19:55
null
Defrel (középen) győztes gólnak örülhetett (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 30. fordulójának harmadik vasárnapi mérkőzésén a Sassuolo Grégoire Defrel találatával 1–0-ra legyőzte a Juventust, amely sorozatban második bajnokiján szenvedett vereséget, s egyre távolabb kerül az európai kupaindulást jelentő hatodik helyezéstől.

A Juventus Reggio Emilia-i vendégjátékának első félidejéről a kiváló sportriporter, Hajdú B. István örökbecsű klasszikusa jutott óhatatlanul is eszünkbe: „Szívbetegek is megnézhetik, sose lesz infarktusuk tőle”. A kissé pikírt megjegyzést a két csapat fanatikusai talán nem veszik jó néven, ám ettől még tény: kaput eltaláló lövés nélkül csorgott le az első játékrész.

A második félidőben jelentősen javult a helyzet, s már mindkét kapusnak akadt védenivalója, először a juvés Mattia Perinnek, aki ekkor még hárítani tudta Grégoire Defrel fejesét, ám a 65. percben már tehetetlen volt a 31 éves francia csatárral szemben, ezzel a Sassuolo megszerezte a vezetést.

Massimiliano Allegri a folytatásban cserékkel próbálta frissíteni a csapatát – még az újabb sérüléséből ezúttal visszatérő Paul Pogbát is bevetette a hajrára –, a nagyobb helyzetek mégis a hazaiak előtt adódtak, de az eredmény már nem változott.

Győzött a Sassuolo, és az egymás után második bajnokiján vereséget szenvedő Juventus hátrányba került az európai kupaindulást jelentő hatodik helyért folyó versenyfutásban – főleg, ha az Atalanta hétfőn győz a Fiorentina vendégeként, mert ekkor már hét pont lesz a hátránya a bergamóiak mögött.

OLASZ SERIE A
30. FORDULÓ
Sassuolo–Juventus 1–0
(Defrel 65.)
KÉSŐBB
20.45:
Roma–Udinese (Tv: Sport1)
HÉTFŐ
20.45:
Fiorentina–Atalanta (Tv:Sport1)

KORÁBBAN
Lecce–Sampdoria 1–1
(Ceesay 31., ill. Jesé 75.)
Torino–Salernitana1–1 (Sanabria 57., ill. Vilhena 9.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Cremonese–Empoli 1–0(Dessers 4.)
Spezia–Lazio0–3(Immobile 35. – 11-esből, Felipe Anderson 52., Marcos Antonio 89.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Internazionale–Monza 0–1
(Caldirola 78.)
Bologna–Milan 1–1(Sansone 1., ill. Pobega 40.)
Napoli–Hellas Verona 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 30 24 3 3 66–21 +45 75
2. Lazio 30 18 7 5 49–20 +29 61
3. Roma 29 16 5 8 39–26 +13 53
4. Milan 30 15 8 7 49–37 +12 53
5. Internazionale 30 16 3 11 48–34 +14 51
6. Atalanta 29 14 6 9 47–34 +13 48
7. Juventus 30 18 5 7 47–25 +22 44
8. Bologna 30 12 8 10 39–37 +2 44
9. Fiorentina 29 11 8 10 34–32 +2 41
10. Sassuolo 30 11 7 12 38–43 –5 40
11. Udinese 29 9 12 8 39–36 +3 39
12. Torino 30 10 9 11 31–36 –5 39
13. Monza 30 10 8 12 35–41 –6 38
14. Empoli 30 7 11 12 25–37 –12 32
15. Salernitana 30 6 12 12 34–50 –16 30
16. Lecce 30 6 10 14 26–36 –10 28
17. Spezia 30 5 11 14 25–48 –23 26
18. Verona 30 5 8 17 24–43 –19 23
19. Cremonese 30 3 10 17 27–54 –27 19
20. Sampdoria 30 3 7 20 19–51 –32 16
Pontlevonások: Juventus 15 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik