Olasz Kupa: súlyos büntetések a Juve és az Inter rangadója után

2023.04.06. 18:13
null
Handanovic és Cuadrado balhéja (Fotó: Getty Images)
Súlyos büntetést kapott a Juventus a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének első, keddi felvonása után, de az Internazionale számára sem maradt következmények nélküli a mérkőzés.

 

A torinói klubot szektorbezárással büntették, mert szurkolóinak egy része rasszista módon nyilvánult meg a rivális csatárával, Romelu Lukakuval szemben. A Juventus közölte, mindenben együttműködik a hatóságokkal, hogy azonosítsák a vétkes nézőket.

A feszült hangulatú találkozó botrányos körülmények között ért véget: a belga támadó a 95. percben 11-esből egyenlített, majd a hazai drukkerek provokálása miatt – mutatóujját a szájához téve csendre intette őket – megkapta második sárga és az ezzel járó piros lapját is. Lukaku így nem léphet pályára az április 26-i visszavágón.

De nemcsak ő kénytelen kihagyni a milánói összecsapást: a lefújás utáni tömegjelenetben Samir Handanovic, az Inter kapusa összeakaszkodott Juan Cuadradóval, ezért előbbit egy, a kolumbiai szélsőt pedig három találkozóra tiltották el. Mindkét futballista 10 ezer eurós pénzbírságot is kapott.

A másik ágon a Fiorentina kétgólos előnyt szerzett a Cremonese ellen.

Legfrissebb hírek

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Kihasználta az Inter hibáit, így egy góllal jobb volt a Real Madrid a nap rangadóján

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:00

Mbappé: Szerintem én vagyok a legjobb, de ez csak egy vélemény

Bajnokok Ligája
2026.09.07. 18:29

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 23:00