Roma: a víz alól jött az új sztárigazolás – hivatalos

2022.08.05. 20:44
null
Georginio Wijnaldum egyetlen bajnoki gólt szerzett a PSG-ben, így ünnepelte (Fotó: AFP)
Ahogyan az várható volt, Georginio Wijnaldum a Romában folytatja a pályafutását – az olasz élvonalbeli klub péntek este jelentette be a holland labdarúgó szerződtetését.

 

A Football Italia beszámolója szerint a Roma egy évre kölcsönvette Wijnaldumot a PSG-től, ám az ügylet vásárlási opciót is tartalmaz – sőt mi több, ha a „farkasok” az első négyben végeznek az olasz bajnokságban, azaz bejutnak a Bajnokok Ligájába, kötelező megvásárolniuk a holland futballistát.

A ROMA ÍGY JELENTETTE BE WIJNALDUM ÉRKEZÉSÉT


Olasz sajtóértesülések szerint az ügylet körülbelül tízmillió euró értékű, és a következő idényben a PSG folyósítja Wijnaldum tekintélyes nagyságú fizetésének felét.

„A római klub egyértelművé tette, hogy nagyon szeretne a soraiban tudni, ami egy játékos számára önbizalom-erősítő, lélekmelengető. A szurkolók fogadtatása, a közösségi médiabeli megnyilvánulások is fantasztikusak. Máris nagyon jó érzés a Roma labdarúgójának lenni!” – fogalmazott a 31 éves, 86-szoros holland válogatott Wijnaldum.

A Feyenoordban nevelkedett középpályás a PSV és a Newcastle érintésével érkezett 2016-ban a Liverpoolhoz, onnan öt év után, tavaly nyáron igazolt a párizsiakhoz, de nem tudott beilleszkedni a csapatba.

Legfrissebb hírek

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50
Ezek is érdekelhetik