Serie A: Silvio Berlusconi élvonalba jutó klubja a csúcsra tör

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 10:32
null
Fotó: AFP
Matteo Pessina és több olasz válogatott megszerzése is bizonyítja, hogy Silvio Berlusconi Monzában tényleg újabb nagy csapatot szeretne építeni.

 

Nem fékez az átigazolási piacon az olasz első osztályba története során először feljutó AC Monza: a napokban szerződtette az Atalanta középpályását, Matteo Pessinát, aki tavaly tagja volt az Európa-bajnokságot nyerő válogatottnak, amelyet két góllal segített a kontinenstornán.

A 25 éves, 14-szeres válogatott középpályás Monzában született és a csapat saját nevelésű játékosa, most egyelőre kölcsönbe tér vissza, de ha az újonc benn marad a Serie A-ban, vételi opciója lesz a végleges megvásárlására.

„Kedves történet, hogy újra a nevelőegyesületemben játszhatok, Monza nagyon megérdemelt már egy Serie A-csapatot – mondta Matteo Pessina újságíróknak a Milánó melletti Malpensa repülőtéren. – Erős kötelék fűz Bergamóhoz is, de most új fejezetet kell nyitnom. Izgatott vagyok a hazatérés miatt.”

Az Eb-győztes Matteo Pessina (szemben) az Atalantától érkezett kölcsönbe a Monzához (Fotó: Imago Images)
Az Eb-győztes Matteo Pessina (szemben) az Atalantától érkezett kölcsönbe a Monzához (Fotó: Imago Images)

Nem ő az első neves igazolása a Monzának, amióta májusban biztossá vált a feljutása az élvonalba. Szintén kölcsönben érkezett egy évre az Internazionale 26 esztendős középpályása, Stefano Sensi, akivel az előző idényben nem számolt a kezdőcsapatban Simone Inzaghi vezetőedző, és a milánóiak januárban lepasszolták a Sampdoriának. Ő kilencszeres olasz válogatott, és 2020-ban nagyszerűen kezdett az Interben, első hat meccsén három gólt szerzett és négy gólpasszt adott, ám a hetedik meccsén izomsérülést szenvedett, amely azóta is kísérti, gyakran rásérül, ám most azt állítja, teljesen egészséges, és ha ez így van, nagy erőssége lehet a csapatnak.

A 34 éves belső védő, Andrea Ranocchia is csatlakozott a projekthez. Bár nem fiatal, és az elmúlt években az Internazionale rendre kölcsönadta valahová, ő is 21-szeres válogatott, számottevő Serie A-tapasztalattal. Kétszeres válogatott a Cagliaritól érkező 28 éves kapus, Alessio Cragno is, és szintén a szárd csapattól vásárolta meg a Monza az U21-es olasz válogatott tehetséges belső védőjét, Andrea Carbonit is.

Négy válogatottat és egy korosztályos válogatottat szerződtetett tehát eddig a Monza, és aki esetleg csodálkozik ezen, azt emlékeztetnénk: a klub tulajdonosa Silvio Berlusconi, elnöke pedig Adriano Galliani, márpedig a korábban a Milant Európa élcsapatává alakító páros már 2018-ban, a monzai szerepvállalás kezdetén azt hangoztatta, Serie A-s élcsapatot szeretne építeni a Milánóhoz közeli városban. Az immár 85 esztendős Silvio Berlusconi háromszor is volt olasz miniszterelnök, 1986-ban vásárolta meg az akkoriban sínylődő AC Milant, ahol 2017-ig, a klub eladásáig a munkatársa volt alelnökként Adriano Galliani, együtt nyertek az egyesület élén egyebek mellett nyolc olasz bajnoki címet és öt BEK/BL-trófeát. Harmincegy, többnyire sikerekben gazdag év után Berlusconi 2017-ben eladta a Milant 740 millió euróért egy kínai befektetőcsoportnak, és mivel akkor már 80 éves volt, illetve adócsalás miatt 2013-ban hat évre eltiltották a közügyektől, azt lehetett gondolni, elérkeztek számára a nyugdíjas évek. Ehhez képest 2018-ban inkább megvette a Serie C-ben szereplő, csődközeli helyzetben tengődő Monzát, hogy felvirágoztassa. És szokása szerint nem a levegőbe beszélt: négy év alatt két osztályt lépett feljebb a csapat, a projekthez korábban olyan veteránokat is megnyertek, mint Mario Balotelli vagy Kevin-Prince Boateng. Ők ugyan már távoztak, de az egyre-másra érkező válogatottak jól jelzik, hogy az igényeket nem adták lejjebb.

Sőt: olasz lapértesülések szerint Matteo Pessina vagy Stefano Sensi érkezésével közel sincs vége a monzai nagybevásárlásnak, Silvio Berlusconiék szemet vetettek két igazi nagyágyúra is. Az egyik a Juventustól távozó argentin Paulo Dybala, akiért az Inter, a Milan és a Roma is verseng, a másik pedig honfitársa, a Paris Saint-Germainnél minden jel szerint feleslegessé vált csatár, Mauro Icardi, mindkettőjük ügynökével felvette már a kapcsolatot a monzai klub.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik