Inter: a szurkolók Adrianót éltették, a brazil elérzékenyült – videó

D. Á.D. Á.
2022.04.20. 16:02
null
Adrianót még most is imádják az interesek
A San Siróban a mai napig nem felejtették el a korábbi brazil klasszist, Adrianót. Az Internazionale szurkolótábora a Milan elleni derbi előtt éltette a csapat korábbi játékosát, aki láthatóan elérzékenyült. Az este díszvendégének nem okozott csalódást a mérkőzés sem, az Inter ugyanis 3–0-ra kiütötte városi riválisát az Olasz Kupa elődöntőjében, s bejutott a fináléba.

 

Adrianót természetesen az Inter hívta meg a mérkőzésre, s ha már ott volt, a nagyközönségnek is megmutatta a kivetítőn. A szurkolók szinte megőrültek, hogy egykori kedvencük a helyszínen jelent meg.

A 40 éves brazilnak jólesett a drukkerek reakciója: csókokat dobált, s láthatóan nem sok kellett volna neki a síráshoz sem.


A kamerák a harmadik gól után is Adrianót mutatták, aki minden pillanatát élvezte a kiütéses győzelemnek.


Adriano előbb a Parmában, majd az Interben is nagyszerűen teljesített pályafutása elején, a milánói csapatban négy olasz bajnoki címig jutott, 177 mérkőzésen 74 gólt szerzett, és 27 gólpasszt jegyzett. Ha ez nem lenne elég, a brazil válogatottban 27 gólt ért el 48 találkozón, a 2004-es Copa América-döntőben is eredményes volt Argentína ellen.

Bár remekül indult a karrierje, sérülései és a pályán kívüli élete miatt legjobb formája hamar elhagyta. A rendkívüli fizikai erejű csatár a The Players Tribune-nak őszintén beszélt a történetéről – 22 éves volt, amikor édesapja elhunyt, amin sohasem tudott túllépni. Bár a Flamengóban még volt nagyszerű idénye (2009), egy súlyos Achilles-sérülés miatt fizikailag már sohasem volt önmaga, a karrierje pedig gyakorlatilag véget ért (2012 és 2016 között már csak egyetlen bajnoki meccs jutott neki három különböző klubban).

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
INTERNAZIONALE–MILAN 3–0 (2–0)
Milánó,
Giuseppe Meazza Stadion, 70 000 néző. Vezette: Mariani
INTER: Handanovic – Skriniar, De Vrij, Bastoni (D'Ambrosio, 79.) – Darmian, Barella, Brozovic, Calhanoglu (A. Vidal, 73.), Perisic (Gosens, 79.) – J. Correa (A. Sánchez, 70.), Lautaro Martínez (Dzeko, 70.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
MILAN: Maignan – Calabria (Gabbia, 73.), Kalulu, Tomori, T. Hernandez – Bennaszer (Krunic, 73.), Tonali (B. Díaz, a szünetben) – Saelemaekers (Messias, a szünetben), Kessié, Leao (Lazetics, 86.) – Giroud. Vezetőedző: Stefano Pioli
Gólszerző:
Lautaro Martínez (4., 40.), Gosens (82.)
Továbbjutott:
az Inter, 3–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
4 órája

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.04.29. 11:06

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
2026.04.28. 14:32

Megsérült a Juventus elleni meccsen, meg kellett műteni Luka Modricot

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 20:49

A Torino tíz perc alatt kétgólos hátrányból állt fel az Inter ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 20:26

A 21 éves kapus volt a hős, a Lazio bejutott az Olasz Kupa fináléjába

Olasz labdarúgás
2026.04.22. 23:58

A történelem ismétli önmagát – kétgólos hátrányból fordított a Como ellen, s kupadöntős az Inter!

Olasz labdarúgás
2026.04.21. 23:07

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27
Ezek is érdekelhetik