Serie A: kiborult játékosaira Allegri a Milan elleni iksz után – videó

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.21. 15:44
null
Allegri nem volt elégedett játékosai vasárnapi teljesítményével (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Juventus 1–1-es döntetlent játszott az AC Milan ellen vasárnap a Serie A 4. fordulójában, így továbbra is nyeretlen és kieső helyen áll a bajnokságban. A közösségi médiában a meccset követően előkerült egy videó, melyen a torinóiak vezetőedzője, Massimiliano Allegri akadt ki csapatára az öltözőbe menet.

A Juventus négy forduló alatt mindössze két pontot szerzett a bajnokságban, ezzel ott van a kiesőzónában, a 18. helyen. Legutóbbi meccsén, az AC Milan elleni rangadón ugyan vezetett, végül be kellett érnie a döntetlennel, aminek Massimiliano Allegri vezetőedző nem örült, sőt, hangot is adott ennek.

Sokféleképpen le lehetne fordítani az olasz tréner szavait… A finomabb verziónál maradtunk. „Az Isten szerelmére, a Juventusban játszotok!” – kiáltotta dühösen csapatának Allegri.

Az olasz sajtó szerint ez a mondat leginkább három cserejátékosnak, Federico Chiésának, Dejan Kulusevskinek és Moise Keannak szólt. A meccs után maga Allegri is elismerte, hogy nem nyúlt bele jól a meccsbe, de az Eb-győztes Chiésának oda is szúrt egyet. „Fejlődnie kell és tudatosítania bennem, hogy mire képes, mert ez a Juventus” – mondta róla az olasz vezetőedző.


OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ

Juventus–Milan 1–1 (1–0)
Torinó, Allianz Stadion. Vezette: Doveri
Juventus: Szczesny – Danilo, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro – Cuadrado (Chiesa, 72.), Bentancur, Locatelli, Rabiot – Dybala (Kulusevski, 79.), Morata (Kean, 66.). Vezetőedző: Massmiliano Allegri
Milan: Maignan – Tomori, Kjaer (Kalulu, 36.), Romagnoli, T. Hernandez – Tonali, Kessié (Bennaszer, 64.) – Saelemaekers (Florenzi, 64.), B. Díaz (D. Maldini, 90+3.), Rafael Leao – Rebic. Vezetőedző: Stefano Pioli
Gólszerző: Morata (4.), ill. Rebic (76.)

Az állás
1. Napoli 4 4 10–2 +8 12
2. Internazionale 4 3 1 15–4 +11 10
3. Milan 4 3 1 8–2 +6 10
4. Roma 4 3 1 11–5 +6 9
5. Fiorentina 4 3 1 7–6 +1 9
6. Lazio 4 2 1 1 11–6 +5 7
7. Atalanta 4 2 1 1 4–3 +1 7
8. Udinese 4 2 1 1 6–6 0 7
9. Bologna 4 2 1 1 5–8 –3 7
10. Torino 4 2 2 7–4 +3 6
11. Sampdoria 4 1 2 1 5–3 +2 5
12. Sassuolo 4 1 1 2 4–5 –1 4
13. Spezia 4 1 1 2 5–10 –5 4
14. Verona 4 1 3 6–9 –3 3
15. Genoa 4 1 3 5–10 –5 3
16. Venezia 4 1 3 3–8 –5 3
16. Empoli 4 1 3 3–8 –5 3
18. Juventus 4 2 2 4–6 –2 2
19. Cagliari 4 2 2 7–11 –4 2
20. Salernitana442–12–10 0
Legfrissebb hírek

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

Patrick Vieira hosszabbított a Genoával – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik