Játékossors: megvan Davide Lanzafame új csapata

K. T. I.K. T. I.
2021.02.01. 20:57
null
Lanzafame hazatért (Fotó: L.R. Vicenza Virtus)
Az olasz másodosztályú Vicenza a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtette a 33 esztendős Davide Lanzafamét. A Magyarországon a Budapest Honvéddal és a Ferencvárossal is bajnoki címet nyert támadó múlt héten bontott szerződést Törökországban, így szabadon igazolható volt. 

Lanzafame az idény végéig szóló megállapodást kötött a másodosztály 12. helyén álló gárdával.

A csatár az olasz élvonalban öt együttesben is játszott, majd először 2013-ban futballozott a Budapest Honvédban, ahova 2016-ban visszatért, és bajnoki címre vezette a kispestieket. A 33 éves játékos 2018-ban egy idényre a Ferencvároshoz igazolt, amellyel szintén bajnoki aranyérmet nyert, aztán másodszor is visszatért a Honvédhoz, amellyel elhódította a Magyar Kupát. Mindkét magyarországi klubjával egyszer-egyszer lett gólkirály.

Az őszt a török másodosztályban szereplő Adana Demirspornál töltötte, de kilenc meccsen csak egyszer volt eredményes, így január végén távozott a csapattól.

Legfrissebb hírek

A Honvéd-drukkerek véleménye: a fejétől bűzlik a hal?

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 08:42

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01