Serie A: az Inter simán nyert, ezzel újra második a tabellán

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 21:32
null
Alexis Sánchez góljával dőlt el a mérkőzés (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság (Serie A) 36. fordulójában az Inter Romelu Lukaku és Alexis Sánchez góljaival 3–0-ra legyőzte a Genoát idegenben.

Az első fél órában nem történt sok minden, majd a 34. percben az Inter egygólos előnyre tett szert: Cristiano Biraghi ívelte középre a labdát, Romelu Lukaku az ötösről fejelt – a kapufa segítségével – a kapuba (0–1).

Az első félidő vége előtt szabadrúgásból egyenlíthetett volna a hazai csapat, azonban Filip Jagiello kicsivel célt tévesztett.

A második játékrészben sokáig nem történt semmi, végül a 83. percben zárta le a meccset az Inter. Victor Moses húzott el a jobb oldalon és adott középre, Alexis Sánchez elszakadt védőjétől, s átvétel nélkül fejezte be az akciót, a labda a felső lécről vágódott a kapuba (0–2).

A három pont sorsa ezzel eldőlt, a milánóiak viszont nem álltak le. A 93. percben Lukaku kontrából vihette a labdát a hazai védőkre, remek cselek után ziccerben találta magát, s nagyon higgadtan gurított a jobb alsóba (0–3).

A belga támadónak ez volt a 15. idegenben lőtt gólja az olasz pontvadászatban, ezzel beállította Nyers István 1949–1950-es idénybeli klubrekordját.

Antonio Conte együttese ezzel a győzelemmel megelőzte az Atalantát, amely péntek este 1–1-es döntetlent játszott a Milannal. Az Inter újra második, a Genoa pedig továbbra sincs biztonságban, csak a 17. helyen áll.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

OLASZ SERIE A
36. FORDULÓ
Napoli–Sassuolo 2–0
(Hysaj 8., Allan 94.)
Genoa–Internazionale 0–3
(R. Lukaku 34., 93., A. Sánchez 83.)
Brescia–Parma 1–2 (Dessena 62., ill. Darmian 59., Kulusevski 81.)
Napoli–Sassuolo 2–0 (Hysaj 8., Allan 94.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 35 25 5 5 73–38 +35 80
2. Internazionale 36 22 10 4 77–36 +41 76
3. Atalanta 36 22 9 5 96–45 +51 75
4. Lazio 35 22 6 7 71–38 +33 72
5. Roma 35 18 7 10 69–47 +22 61
6. Milan 36 17 9 10 56–45 +11 60
7. Napoli 36 17 8 11 58–47 +11 59
8. Sassuolo 36 13 9 14 64–62 +2 48
9. Verona 35 11 13 11 43–43 0 46
10. Parma 36 13 7 16 51–52 –1 46
11. Fiorentina 35 10 13 12 43–44 –1 43
12. Bologna 35 11 10 14 48–58 –10 43
13. Cagliari 35 10 12 13 50–52 –2 42
14. Sampdoria 35 12 5 18 45–58 –13 41
15. Udinese 35 10 9 16 34–49 –15 39
16. Torino 35 11 5 19 42–63 –21 38
17. Genoa 36 9 9 18 44–68 –24 36
18. Lecce 35 8 8 19 45–77 –32 32
19. Brescia 36 6 6 24 34–76 –42 24
20. SPAL 35 5 4 26 25–70 –45 19
Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
12 órája

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
17 órája

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Tapad a Juventus: hármat számolt Spalletti csapata a Napolira

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 20:18
Ezek is érdekelhetik