Brescia: már saját csapata is Balotellit szívatja – kép

K. D.K. D.
2020.07.11. 17:33
Viszonylag magabiztosan kijelenthető, Mario Balotelli nem a Bresciában fejezi majd be a pályafutását. Az olasz csatár szinte mindenkivel összebalhézott már az olasz élvonalbeli klubnál, ahol szeretnének minél hamarabb megszabadulni tőle.

Balotelli és a Brescia kálváriája néhány hónapja kezdődött, mikor a klub beszámolója szerint a játékos képtelen volt megjelenni az edzéseken.a játékos képtelen volt megjelenni az edzéseken.

Aztán Balotelli ügynöke, Mino Raiola is elmondta a véleményét, amitől szintén nem lett jobb a helyzet, sőt, a csapat már perrel fenyegetőzött.

Hogy a balhés olasz csatár a Brescia játékosa-e még, az is rejtély, ám az biztos, a klubnál mindent megtesznek, hogy üzenjenek Balotellinek: nincs rá szükség!

A Bresciánál nem kérnek Balotelliből (Fotó: AFP)
A Bresciánál nem kérnek Balotelliből (Fotó: AFP)

Most épp a holnapot frissítették úgy, hogy azzal kínos helyzetbe hozzák játékosukat.

A Brescia ugyanis egészen egyedi módon listázza futballistái magasságát és súlyát is a honlapján.

Ezeket az értékeket frissítették most, de kizárólag Balotelli adatlapján, méghozzá úgy, hogy a támadó súlyát felhúzták 99.8 kilogrammra, vagyis szerintük legalább 8 kiló túlsúly van rajta.

Finom célzás a honlapon… (Fotó: bresciacalcio.it)
Finom célzás a honlapon… (Fotó: bresciacalcio.it)

Hogy honnan tudják pontosan, hány kiló az olasz, az jó kérdés, a legfrissebb információk szerint ugyanis már az edzőközpontba sem engedik be őt…

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Serie A: alaposan elkalapálta a Frosinone a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:49

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Félidőnként egy-egy Milan-gól elég volt az udinei sikerhez

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 22:42

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02