Olasz Kupa: elhalasztották a szerdai Juventus–Milan kupameccset

I. SZ.I. SZ.
2020.03.03. 21:51
null
Elmarad a Juventus–Milan kupavisszavágó (Fotó: AFP)
Későbbre halasztották a szerdára tervezett Juventus–Milan Olasz Kupa-elődöntő visszavágót. Az olasz kormány azt tervezi, hogy egy hónapra a teljes sportéletet leállítja az országban.

 

A mérkőzést először zárt kapusnak rendelte el az olasz szövetség, majd kedd este bejelentette, hogy szerdán nem rendezik meg.

A Milan busza éppen megérkezett Torinóba, amikor megtörtént a bejelentés. Az első mérkőzésen Milánóban 1–1-es döntetlen született.

Olaszországban az előző két bajnoki fordulóból is halasztottak el mérkőzéseket, és nem lehet tudni, hogy a hét végén mennyi találkozót rendeznek meg. Az olasz szövetség már az Interrel vitatkozik a mérkőzések pótlásának sorrendjén.

Közben az ANSA hírügynökség arról számolt be, hogy az olasz kormány fontolgatja a sportesemények szüneteltetését. A kormányt tudományos bizottsága tájékoztatta arról, milyen kockázattal jár a sportesemények megrendezése a koronavírus terjedése szempontjából.

„Harminc napig minden olyan eseményt, beleértve a sporteseményeket, szüneteltetni kell, mert ezeken nem megoldható, hogy az emberek legalább egyméteres távolságot tartsanak egymástól. Ez az egyike a tudományos bizottság javaslatának, amelyre Giuseppe Conte miniszterelnök kérte fel a testületet. Ha a javaslatot elfogadják, életbe lép a tilalom” – írta az ANSA hírügynökség.

Olaszországban hétfőről keddre 428-cal nőtt a koronavírusos megbetegedések száma, egy nap alatt 27-en hunytak el az országban a betegségben, amelyből 160-an kigyógyultak.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19