Serie A: a Sassuolo jó rajtja után négyet vágott a Romának

B. L.B. L.
2020.02.01. 22:37
null
A Sassuolo alaposan meglepte a Romát (Fotó: AS Roma/Twitter)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 22. fordulójának szombati játéknapján a Sassuolo 4–2-re kitömte a Romát.

 

Gólgazdag meccsre számíthattunk a 15. helyen álló Sassuolo és a 4. Roma csatáján, hiszen a házigazda legutóbbi 11 otthoni összecsapásán mindig legalább három találat esett. Ezt pedig most még alaposan túl is szárnyalták a csapatok!

Francesco Caputo már bő negyedóra alatt duplázott, előbb Djuricsicstől kapott remek indítást, és szép csel után a kapuba lőtt, majd Toljan centerezése után is betalált. Még fel sem ocsúdhattak a sokkból a vendégek, Berardi passza után Djuricsics is eredményes volt, így 26 perc után már 3–0 volt az állás!

A második félidőben éledeztek a „farkasok”, Pellegrini beadása után Dzeko közeli fejesével szépítettek, majd – noha Pellegrinit a 69. percben kiállították – Veretout büntetőjével a 73. percben egy gólra zárkóztak fel (3–2). Nem sokáig reménykedhettek azonban a vendégek, 47 másodperccel később ugyanis ismét a római hálóban volt a labda Boga nagy erejű lövése után, innen pedig már nem volt visszaút. 4–2

A Cagliari a 19. percben Giovanni Simeone centerezése után Joao Pedro góljával szerzett vezetést, de a Parma a szünet előtt felelt Kucka közeli találatával. A fordulást követően Joao Pedro büntetőt rontott, ám 43 másodperccel később így is gólt ünnepelhetett a házigazda, ezúttal Simeone volt eredményes. A győzelem viszont így sem jött össze, mivel a 94. percben teljesen üresen maradt az ötösön belül Cornelius, aki pontot mentett a Parmának.

A forduló nyitó mérkőzésén a Bologna otthon 2–1-re legyőzte a Bresciát.

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ
Bologna–Brescia 2–1 (Orsolini 43., Bani, 89., ill. Torregrossa 36.)
Cagliari–Parma 2–2 (Joao Pedro 19., G. Simeone 54., ill. Kucka 42., Cornelius 94.)
Sassuolo–Roma 4–2 (Caputo 7., 16., Djuricsics 26., Boga 74., ill. Dzeko 55., Veretout 73. – 11-esből)

VASÁRNAP
12.30: Juventus–Fiorentina (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
15.00: Milan–Verona (Tv: Digi Sport1)
15.00: Atalanta–Genoa
15.00: Lazio–SPAL (Tv: Digi Sport2)
18.00: Lecce–Torino (Tv: Digi Sport2)
20.45: Udinese–Inter (Tv: Digi Sport1)

HÉTFŐ
20.45: Sampdoria–Napoli (Tv: Digi Sport 1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 21 16 3 2 40–21 +19 51
2. Internazionale 21 14 6 1 42–18 +24 48
3. Lazio 20 14 4 2 47–19 +28 46
4. Roma 22 11 6 5 40–27 +13 39
5. Atalanta 21 11 5 5 57–28 +29 38
6. Cagliari 22 8 8 6 38–34 +4 32
7. Parma 22 9 5 8 31–29 +2 32
8. Milan 21 9 4 8 22–26 –4 31
9. Bologna 22 8 6 8 34–34 0 30
10. Verona 20 8 5 7 25–22 +3 29
11. Napoli 21 7 6 8 30–29 +1 27
12. Torino 21 8 3 10 26–35 –9 27
13. Sassuolo 22 7 5 10 36–37 –1 26
14. Fiorentina 21 6 7 8 25–29 –4 25
15. Udinese 21 7 3 11 19–33 –14 24
16. Sampdoria 21 5 5 11 20–33 –13 20
17. Lecce 21 3 7 11 23–42 –19 16
18. SPAL 21 4 3 14 15–33 –18 15
19. Genoa 21 3 6 12 21–41 –20 15
20. Brescia 22 4 3 15 20–41 –21 15

 

Legfrissebb hírek

Az első percben gólt szerzett, de csak ikszelt az Inter Firenzében

Olasz labdarúgás
1 órája

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
3 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:45

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 22:45

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04
Ezek is érdekelhetik