Juve: Az ollózása után nem tehettem mást – Buffon CR-ről

T. D.T. D.
2019.10.17. 11:26
null
„Nem tehettem mást, el kellett ismernem, hogy valami különlegeset csinált” (Fotó: AFP)
Gianluigi Buffon őszintén vallott karrierje egyik fájó, ám emlékezetes pillanatáról. 2018 áprilisában a Juventus a Real Madridot látta vendégül Torinóban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében – a mérkőzés 3–0-s madridi sikerrel ért véget, és elsősorban Cristiano Ronaldo fantasztikus ollózós góljáról emlékezetes. Az olasz kapuslegenda felelevenítette a mai csapattársa által szerzett elképesztő gólt.

A 2018. április 3-i mérkőzésen a ma már szintén a Juventusban futballozó Ronaldo két gólt szerzett (a második volt az ollózós), a nyolc nappal később rendezett visszavágón (1–3) a hosszabbításban értékesített 11-essel juttatta tovább a Realt.

„Ebből derül ki, hogy valójában senkit sem utálok. A gól utáni első 25 másodpercben nagyon ideges voltam, aztán végiggondoltam, milyen gyönyörű találat volt – annak ellenére, hogy nekünk rúgta, nem tehettem mást, el kellett ismernem, hogy valami különlegeset csinált. Amikor a végén odamentem hozzá, megkérdeztem tőle: »Hány éves is vagy, Cristiano?«, ő meg mosolyogva azt mondta: »Harminchárom. Nem volt rossz ez egy harminchárom évestől, ugye?« Aztán mindketten elkezdtünk nevetni” – magyarázta Buffon egy tévéműsorban, amelyből többek között az As is idézett.

Az a bizonyos gól (átkattintással, a videó elején)

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 22:46