CR7 elintézte: ollózós gólt is szerzett a Juve ellen megnyert meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.03. 20:35
null
Cristiano Ronaldo parádézott a „zebrák” között (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája-negyeddöntő torinói első felvonásának, a két klub 20. BEK/BL-meccsének úgy veselkedett neki a Juventus és a Real Madrid is, hogy előtte mindkét csapat tekintélyes sorozatot épített magának. A Juve 25 tétmérkőzés óta veretlennek mondhatta magát – legutóbb, tavaly november 19-én a Sampdoria győzte le Massimiliano Allegri gárdáját –, míg a Real Madrid az előző 23 Bajnokok Ligája-találkozóján mindig szerzett legalább egy gólt. Cristiano Ronaldo végül alaposan véget vetett az olasz együttes szériájának.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Juventus (olasz)–Real Madrid (spanyol) 0–3 (0–1)
Torino, Juventus Stadion. Vezeti: Cüneyt Cakir (török)
JUVENTUS: Buffon – De Sciglio, Barzagli, Chiellini, K. Asamoah (Mandzukic, 69.) – Douglas Costa, Khedira (Cuadrado, 75.), Bentancur, Alex Sandro (Matuidi, 69.) – Dybala, Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal, S. Ramos, Varane, Marcelo – Modric (Kovacic, 82.), Casemiro, Kroos – Isco (Asensio, 75.) – Benzema (L. Vázquez, 59.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: C. Ronaldo (3., 64.), Marcelo (72.)
Kiállítva: Dybala (66.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Noha a két sorozat együttes folytatása nem zárta ki egymást, az mindössze három perc játék után biztossá vált, hogy a spanyolok lenyűgöző szériája biztosan folytatódik. Isco balról érkező lapos beadása után középen Cristiano Ronaldo – a Chiellinivel és Barzaglival birkózó Karim Benzemát is megelőzve – az ötösről a hálóba pofozta a labdát, 0–1.


Ez volt a portugál kiválóság nyolcadik BL-gólja a Juventus ellen – senki más nem lőtt ennyit a Bajnokok Ligájában a „zebráknak". Még egy apróság az ötszörös aranylabdás „tette” kapcsán: ez volt a 21. találata a BL negyeddöntőjében pályafutása során – a Juve is pont ugyanennyinél tartott a meccs előtt.

S a szünetre is megmaradt ennyinél, mert az első félidőben alig-alig veszélyeztette a királyiak kapuját. Amikor igen, akkor pedig Keylor Navas mentett földöntúli bravúrral, mint például Gonzalo Higuaín fejesénél a játékrész közepén.

Amúgy sem az olaszok mindent elsöprő rohamairól szólt az első 45 perc, sokkal inkább a vendégek voltak veszélyesek, lásd például Toni Kroos lécet telibe találó hatalmas átlövését a 38. percben – igaz, a hazai drukkerek a hajrában talán számon kérhettek volna a török Cüneyt Cakir játékvezetőn legalább egy büntetőt, ám ő Casemiro kezezésénél továbbot intett, majd amikor fél perc múlva Paulo Dybala hasalt el a tizenhatoson belül, műesésért sárgát adott az argentinnak.

Dybalának a második félidő első sárgájához is köze volt, őt rúgta fel ugyanis Sergio Ramos, amiért a védő megkapta a figyelmeztetést a török bírótól, ami egyben azt is jelenti, hogy a 151-szeres spanyol válogatott kiválóság kihagyja a visszavágót.

Néhány perccel később, amikor az eredményjelzőn lévő óra azt mutatta, hogy néhány perccel lépett túl a mérkőzés a 60 perc játékidőn, az is eldőlt, hogy a bevezetőben említett két sorozat közül a Juventusé nem folytatódik. Chiellinivel az élen bénázott egy sort a hazai védelem, végül Carvajal beadása után Cristiano Ronaldo 12 méterről ollózva lőtt a bal alsóba, 0–2.


És ha ez nem lett volna elég, a gól után pár perccel Dybala rúgta gyomron a gólpasszt kiosztó szélső védőt, amiért piros lapot kapott és mehetett azonnal zuhanyozni.

A mérkőzés – és vélhetően a párharc – sorsa aztán újabb öt percen belül rendkívül közel került ahhoz, hogy eldőljön: Cristiano Ronaldo a két gól után kiosztott egy gólpasszt is, Marcelo pedig némi szerencsével jutott túl Gianluigi Buffonon a labdával és passzolt az üres kapuba, 0–3.

Ha nincs a veterán kapus a háló előtt, könnyen nagyobb különbségű vereségbe is beleszaladhatott volna a Juventus: az utolsó percekben ugyanis a 40 éves Buffonnak több nagy védést is be kellett mutatnia – s ha már ő is tehetetlen volt, kisegítette őt a kapufa...

A visszavágót jövő hét szerdán rendezik Madridban, ám nagy eséllyel az a találkozó pusztán csak formalitás lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik