Serie A: egyértelmű jel, Icardi távozott az Inter edzőtáborából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.14. 08:40
null
Mauro Icardi távozott az Inter edzőtáborából (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Inter hivatalosan is megerősítette, hogy Mauro Icardi távozott a gárda edzőtáborából.

 

A 26 esztendős argentin csatár a klub bejelentése szerint nem csupán a gárda luganói felkészüléséről távozott, hanem az Inter ázsiai túrájára sem tart a csapattal.



A közleményben olvasható továbbá, hogy Icardi és az Inter közös megegyezéssel döntöttek így, a támadó visszatért Milánóba, s ott folytatja az edzéseket. A bejelentés alapján kijelenthető, hogy Antonio Conte vezetőedző véleménye nem változott, továbbra sem számol Icardival, a vezetőség pedig szeretné eladni a játékost.

Az olasz Repubblica szerint Icardi feldúltan reagált, és kijelentette, hogy kitölti a szerződését, két évig marad a csapatnál, és csak zsebre teszi a fizetését, mivel nem közös, hanem egyoldalú döntés született a klub részéről.

Icardinak 2021 nyaráig van érvényes szerződése az Interrel, a csatár értékét a transfermarkt.de piaci portál 80 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
19 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
22 órája

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09
Ezek is érdekelhetik