Serie A: Az eltiltásomat politikai nyomás szülte – Raiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.09. 18:02
Mino Raiola játékosügynök reagált arra, hogy az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) csütörtökön három hónapra eltiltotta mindennemű sporttevékenységtől – az ügynök szerint a szankciót a politikai nyomás szülte, és úgy véli, törvénytelenül jártak el vele szemben.

Noha az eltiltás pontos oka egyelőre ismeretlen, a sajtó leginkább csak tippelget, hogy mely transzfer állhat az ügy hátterében, Raiola a Twitter-oldalán máris reagált a történtekre: azzal kezdte, egyáltalán nem lepte meg, ami történt.

Az olasz szövetség eltiltotta Mino Raiolát – hivatalos

„Az az érzésem, hogy ez a büntetés a politika nyomására jött létre, anélkül, hogy a törvényeket bárki is figyelembe vette volna – írja Mino Raiola. – Ez a szankció valótlanságokon és hazugságokon alapul. A jognak és az igazságnak viszont minden rendszerben érvényesülnie kell, úgyhogy remélem, hogy a történet következő fejezete az lesz, hogy a nevem tisztára lesz mosva.”

„Meglátásom szerint az olasz szövetség nem bocsátotta meg a korábbi kritikámat, amelyben az olasz labdarúgás siralmas állapotáról beszéltem, meg arról, hogy mennyire katasztrofális a helyzet a rasszizmust illetően. Annak érdekében, hogy a véleményemet szabadon kinyilváníthassam, és azért, hogy kiderüljön az igazság, mindent meg fogok tenni a jövőben, legyen szó bármilyen bíróságról, mert az én fő célom ugyanaz, mint ami az olasz futball érdeke. Büszkén küzdök azért, hogy törvény szerinti elbírálásban részesülhessek.”



Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53