Milan: balhé a tartalékoknál – Maldinit és egy játékost eltiltottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.07. 12:59
Az Olasz Labdarúgó-szövetség november 15-éig eltiltotta Paolo Maldinit, a Milan stratégiai és fejlesztési igazgatóját, valamint három mérkőzésről elmeszelte Andrea Contit, a gárda olasz válogatott játékosát.

A történet hátterében az áll, hogy a tartalékcsapat (Primavera) november másodikán (pénteken) 2–0-ra kikapott a Chievótól – a veronai egyesület második gólja büntetőből született, az ítélet azonban erősen megkérdőjelezhető, a Chievo játékosa ugyanis feldobta magát, a játékvezető viszont ezt nem látta, s tizenegyest adott.

A mérkőzés összefoglalója, benne a kérdéses büntetővel



A mérkőzést követően Paolo Maldini – aki a helyszínen nézte végig a találkozót – nem épp a tőle megszokott nyugalommal és higgadtsággal kezelte a bíró bakiját, sértegette a játékvezetőt az öltözőfolyosón, míg a hosszú térdsérülése után visszatérő Andrea Conti – aki a tartalékoknál próbál ismét formába lendülni – Maldinihez hasonlóan nehezményezte a bíró döntését, nem hagyta, hogy a spori becsukja az öltözője ajtaját.

A szövetség most a jelentés alapján megvizsgálta a történteket, s úgy határozott, hogy Maldinit november 15-éig eltiltja, míg Conti a soron következő három mérkőzésen nem léphet pályára.

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04