Milan: a franciák már tudni vélik, Wenger váltja Gattusót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 20:35
A France Football szerint az Arsenalt 22 esztendő után elhagyó Arsene Wenger lesz a Milan labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

A francia lap kész tényként számol be róla, miszerint a 69 esztendős Wenger „hetekig” tárgyalt a piros-feketék vezetőségével, a megállapodás pedig állítólag már meg is született. A France Football hozzáteszi, hogy a Milan jelenleg nem áll rosszul Gennaro Gattuso irányítása alatt (a negyedik a bajnokságban – a szerző), ugyanakkor az egyesület tulajdonosi köre, az Elliott Managementet alapító Paul és Gordon Singer nincs teljesen megelégedve Gattusóval, a páros ráadásul nagy rajongója volt Wenger munkásságának az Arsenalnál.

Wenger állítólag nemcsak vezetőedző lenne, hanem Leonardóval osztozna a sportigazgatói teendőkön is. A France Football a hír kapcsán megjegyzi, a lapnak több névtelen forrás is megerősítette, hogy a Milannál hamarosan megtörténik az edzőváltás.

Mint ismert, Wenger néhány hete annyit elárult, hogy 2019 elején újra munkába áll, azt viszont akkor még nem tudta megmondani, hogy hol folytatja a pályafutását.

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Juventus 11 10 1 24–8 +16 31
2. Internazionale 11 8 1 2 21–6 +15 25
3. Napoli 11 8 1 2 24–12 +12 25
4. Milan 11 6 3 2 21–14 +7 21
5. Lazio 11 7 4 17–13 +4 21
6. Sassuolo 11 5 3 3 19–16 +3 18
7. Torino 11 4 5 2 16–13 +3 17
8. Fiorentina 11 4 4 3 17–9 +8 16
9. Roma 11 4 4 3 18–14 +4 16
10. Atalanta 11 4 3 4 19–13 +6 15
11. Sampdoria 11 4 3 4 15–11 +4 15
12. Parma 11 4 2 5 10–14 –4 14
13. Genoa 11 4 2 5 16–24 –8 14
14. Cagliari 11 3 4 4 10–14 –4 13
15. SPAL 11 4 7 9–17 –8 12
16. Udinese 11 2 3 6 10–16 –6 9
17. Bologna 11 2 3 6 9–16 –7 9
18. Empoli 11 1 3 7 10–20 –10 6
19. Frosinone 11 1 3 7 9–24 –15 6
20. Chievo 11 2 9 8–28 –20 -1
Legfrissebb hírek

A Juventus a hatalmas mezőnyfölénye ellenére kikapott Szardínián

Olasz labdarúgás
9 órája

Nem tudta igazán kihasználni a Manchester City vereségét az Arsenal

Angol labdarúgás
12 órája

A Napoli egy korai góllal győzte le a Sassuolót

Olasz labdarúgás
12 órája

Az Inter visszavágott az Udinesének

Olasz labdarúgás
15 órája

Egy pontot megmentett, de így is tíz meccse nyeretlen a Pisa

Olasz labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Serie A: Angliából vett kölcsön támadót a Roma; Európa-bajnokot igazolt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.01.16. 09:37

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
2026.01.15. 22:45

Az Arsenal idegenben szerzett egygólos előnyt a Chelsea ellen az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.01.14. 22:59
Ezek is érdekelhetik